nlc.hu
Szabadidő
Hány kamuhírnek dőltél be az ideiek közül?

Hány kamuhírnek dőltél be az ideiek közül?

2016 az álhírek éve volt, és bár ideje lenne már tudni, hogy még sokszor a megbízható források állításait is érdemes lehet több forrásból ellenőrizni, a tapasztalat azt mutatja, többségünk megelégszik a Facebookon sorjázó szalagcímekkel. A városi legendák hazai szakértője, az Urbanlegends.hu összegyűjtötte az idei legnépszerűbb álhíreket.

Az Urbanlegends.hu fontos és érdekes összeállításában szépen lehet követni, hogy mi foglalkoztatta az internetezőket 2016-ban. Sok tévhit és álhír a figyelem középpontjába kerülő események miatt kezdhette meg hódító útját, érdemes ezért végigböngészni a teljes listát, amelyből tematikusan emeltünk ki néhányat.

Celebhalál

Sajnos 2016-ban számos népszerű híresség, művész távozott az élők sorából. Ennek kapcsán több tévhit, mítosz, legenda és álhír is felröppent, hogy csak kettőt említsünk: a 69 éves korában elhunyt Alan Rickmanről halála után kezdett keringeni egy neki tulajdonított mondat, amely a Harry Potter-filmekben is szereplő színész J. K. Rowling műveihez fűződő viszonyáról szól. Kár, hogy valójában nem ő mondta, hanem egy 15 éves lány.

David Bowie és Lemmy Kilmister ebben a formában sosem találkoztak (Fotó: Urbanlegends.hu)
David Bowie és Lemmy Kilmister ebben a formában sosem találkoztak (Fotó: Urbanlegends.hu)

Hasonló történt a szintén 69 évesen elhunyt David Bowie esetében is, őt a tavalyi év végén meghalt Lemmy Kilmisterrel hozták össze egy fekete-fehér fotón. Bár a két legenda simán találkozhatott karrierje során, a kérdéses fotó valójában csak ügyes Photoshop-munka.

Menekültek

A menekültválság magával hozta a félelem- és gyűlöletkeltő álhíreket is, ezért mielőtt nyakon feszülő erekkel valaki megosztaná, hogy már megint mit csináltak ezek, érdemes utánajárni, hogy az adott eset valóban megtörtént-e, mivel ezen a területen nem nehéz belefutni a sokszor minden alapot nélkülöző, régi fotók mellé költött sztorikba.

Így volt ez a kölni zavargások után is, amikor felröppent a hír, hogy egy 13 éves német–orosz lányt három migráns elrabolta, és 30 órán keresztül fogva tartotta. A szenzációhajhász álhír szerint a német hatóságok megpróbálták eltussolni az ügyet, ezért csak az orosz sajtó segítségével lehet a dolgok végére járni. Mint kiderült, orosz propaganda állt a háttérben, a lány pedig valójában egy barátjánál bújt el, iskolai gondjai elől.

Szintén a menekülthelyzet miatt fellángoló érzelmek miatt lehetett hatalmas sikere egy videónak, amely nálunk Ki az igazi magyar? címen hetekig pörgött a közösségi oldalakon. A The DNA Journey című kisfilm azt mutatja be, hogy milyen titkokat rejt az emberi DNS, származásunkkal kapcsolatban. Egy dán lap azonban összeszedte a filmen látható színészek nevét, akik valójában egy ügyes PR-videóban szerepeltek.

Cuki állatok

Az internet és főleg a közösségi média imádja a cuki vagy megható állatos történeteket, amelyekben előszeretettel jelennek meg emberi tulajdonságokkal felruházott házi- vagy vadállatok. Bizonyára olvasóink közül is sokan látták a gyászoló kengurut, vagy épp a szánhúzó kutyával játszó jegesmedvét. Sajnos a természet nem mindig annyira jóságos, mint az elsőre tűnik, ezért ezeknek a híreknek is érdemes megnézni a hátterét.

Biocuccok

A megkérdőjelezhető tudományos híreket közreadó blogok az álhírek egyik legveszélyesebb műfaját űzik, ugyanis olyan tippeket-trükköket publikálnak, amelyek jó esetben csak hatástalanok, rossz esetben akár életveszélyesek is lehetnek. Idén több ilyen is volt, ezek közül azt emelnénk ki, amikor a mérgező tiszafából készült gyógyteát népszerűsítette egy oldal. Ezzel kapcsolatban még az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is felszólalt, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek körültekintőek az interneten keringő praktikákkal kapcsolatban.

2016 további legnagyobb hatású kamuhíreiért érdemes felkeresni az Urbanlegends.hu oldalát, a lista hosszú és tanulságos. Kellemes ünnepeket és álhírektől mentes új évet kívánunk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top