nlc.hu
Szabadidő
Több romkocsmát bezárathatnak a pesti bulinegyedben

Több romkocsmát bezárathatnak a pesti bulinegyedben

Több VII. kerületi romkocsma is határozatot kapott az önkormányzattól, mely szerint, egyelőre átmenetileg, be kell zárnia, és hiányosságokat kell pótolnia. Olyanokat is, melyeket nem lehet.

A VII. kerület önkormányzat építészeti irodája több romkocsma bezárását is kezdeményezte – tudta meg a  Pénzcentrum.

Egy romkocsma tulajdonosa azzal kereste meg a portált, hogy az önkormányzat határozata szerint be kell zárnia a helyet legfeljebb 90 napra, ám ha a hiányosságokat nem pótolja, jó eséllyel később újabb hasonló határozatot kap. A kerületi építésziroda több dolgot is kifogásolt a romkocsmával kapcsolatban, ezek között azonban olyanok is szerepelnek, melyeket nem lehet javítani, például, hogy a konténerekből álló épület 15 méternél alacsonyabb, emiatt pedig nem felel meg a településrendezési követelményeknek. 

A portál információi szerint ráadásul nem csak a szóban forgó vendéglátóhely kapott ilyen határozatot, hanem a bulinegyed legalább öt romkocsmája.

Az építésziroda a portálnak úgy nyilatkozott: a romkocsmák miatt a zaj intenzitása és a környezet köztisztaságának romlása zavarja a helyi lakosokat, akik rendszeresen jelzik panaszaikat az önkormányzatnak. A zaj azonban nem szerepel a romkocsmáknak küldött határozatban.

Éppen a romkocsmák azonban azok, melyek népszerű turisztikai célponttá teszik a kerületet és ezek miatt emelkedtek arrafelé az ingatlanárak is. Ha ezeket a vendéglátóhelyeket megszüntetik, az ártana a turizmusnak, de az ingatlanok értéke is csökkenne a területen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top