Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

Külföldiek a bulinegyedben

Ha valaki tíz éve nem járt éjjel Budapest VII . kerületében, az erősen vakarhatja a fejét. Párhuzamos univerzumba csöppen ugyanis, ahol az életöröm vet tarajos hullámokat: a tömeg sodrásában lüktet és vibrál a bulinegyed. A kánikulai éjszakában annyira magával ragad a hangulat, hogy az is hajnali háromra ér haza, aki csak fél órára akart odakukkantani. Magyar és külföldi egyaránt.

Jó tíz éve én is errefelé laktam, és már akkor látható volt, hogy valami nagyon nagy dolog készülődik itten. Akkor persze még az ember tudta, hova menjen, hiszen nem volt ilyen elképesztő bőség. Ma már külön útvonalkereső kell hozzá, hogy tudni lehessen, melyik szórakozóhelyre vagy romkocsmába – vagy éppen romkocsmának álcázott, trendi helyre – érdemes elvetődni. A 444.hu internetes portál készítette el eddig a legátfogóbb felmérést. Bulitérképükön a Rákóczi út – Károly körút – Akácfa utca – Király utca “Bermudanégyszögét” dolgozták fel tudományos igényességgel. Idén májusban több mint 260 vendéglátó- és szórakozóegységet helyeztek el a térképen. De ne felejtsük el: pillanatfelvétel ez, hiszen az egykori zsidónegyed olyan, akár valamiféle élő és lélegző organizmus. Lehet, hogy a söröző, amit keresünk, már bezárt, a helyén meg valami egészen más hely nyílt. Nem kizárt, hogy valami menő étterem, mint ahogy az sem, hogy táncos hely, ahol punkzenére csürdöngöl a jónép.

Szimplán csak zseniális

Csütörtök este vesszük be magunkat a bulinegyedbe. Némi készpénz meg diktafon lapul a zsebemben, no meg igazolványok – mostanában ugyanis hétvégente erős a rendőri jelenlét, és előszeretettel igazoltatnak boldog-boldogtalant. Előző héten volt olyan este, amikor, meglepő módon, éppen hogy csak lézengtek az emberek az utcákon, holott nem volt sem hosszú hétvége, sem rossz idő. Érthetetlen. Ma viszont hömpölyög az áradat, amerre csak nézek. Mindenhol villódzó portálok, a legkülönfélébb építészeti megoldások. Hol egy kaviccsal leszórt kerthelyiség hívogat, hol egy modern enteriőr mutatja meg magát a hatalmas üvegtáblák mögött. Olyan az egész, mint egy végeérhetetlen fesztivál, amely tavasztól késő őszig az utcára türemkedik ki a számtalan vendéglátóhelyről. A Sziget jut eszembe. Ha ott járok, mindig csodálom, mennyire jól szervezett, sűrű, minden sarkon meglepetést kínáló élményfröccs az egész. Másrészt, itt is rengeteg a külföldi.

A túrát a Szimpla Kertben kezdjük, amely mára történelmi patinát kapott; ez minden romkocsmák ősanyja- vagy apja. Volt olyan időszak, amikor szinte minden este itt lógtam, úgyhogy az idén éppen tízéves helyhez számtalan szép emlék fűz. (Meg persze sok olyan történet is, amire homályosan, vagy, sajnos, egyáltalán nem emlékszem.) Mihály Edina vár bennünket, a Szimpla egyik munkatársa, aki szintén sűrűn járt ide, majd három évvel ezelőtt csatlakozott a csapathoz.

Mihály Edina, a Szimpla
Mihály Edina, a Szimpla “szóvivője”

Ő meséli, hogy annak idején huszonéves srácok indították el mindenféle összekuncsorgott pénzből a Szimpla nevű, hevenyészetten berendezett helyet egy pincében, a Liszt Ferenc tér mellett. De az emberek tavasztól már akkor sem a föld alá vágytak, hanem nyitott helyre. A Kazinczy utcában elindították hát a Szimpla Kertet. A szükségből kovácsoltak erényt: nem volt túl sok pénz kitatarozni a foszladozó belső udvart, hagyták olyannak, amilyen. Mivel a bútorokra sem volt mit elkölteni, így azt is összehordták. Nem is akadt két egyforma szék a kertben. Amely ennek utána gyorsvonati sebességgel vált kultikus hellyé. A kerület lakói azonnal felfedezték maguknak. Mára viszont már a Szimpla Kert szépen kikupálódott, és afféle budapesti látványossággá vált. Háztáji kisboltot találunk mellette, benne meg dizájnshopot, hétvégén pedig a Szimpla termelői piacot, ahol a Belváros közepén vehetünk tanyasi tojást. A helyet minden valamire való útikönyv ajánlja, és ellepik a külföldiek. Nemcsak fiatalok, de középkorúak és idősek is besétálnak, körülnéznek, rendelnek egy sört, és továbbállnak – de elég sűrűn itt is ragadnak. Egy este akár 30 ország turistái is megfordulnak itt. Reklámra nem nagyon költenek – lehetetlen valamit az egész világon hirdetni. A Szimpla Kert körül szárba szökkenő bulinegyed négy évvel ezelőtt érte el a kritikus tömeget. Jöttek persze a problémák, például az elhíresült csendrendelet, amely azonnal megfojtott volna itt mindent.

Külföldiek a bulinegyedben

Propagandagépezet

Mára azonban a kerület és a főváros vezetése is elismeri, hogy valódi érték született a VII. kerületben, így mindenki megpróbál korszerűbben hozzáállni a szabályozáshoz. Mi több, a turizmusért felelős hivatalos szervek is felébredtek, így már nemcsak a budai Várat, a hortobágyi csikósokat meg a Széchenyi Gyógyfürdőt ajánlgatjuk, hanem a bulinegyedet is. Ma már a CNN, a Huffington Post és számtalan más, tömegek által követett médium ad hírt arról, hogy Budapesten csodát látni.

 A lakókkal is sikerült nagyjából békét kötni – ma már minden zajosabb hely előtt biztonsági emberek intik csendre, akinek hirtelen arra szottyan kedve, hogy torkaszakadtából elüvöltse az Akácos utat – vagy éppen annak valamelyik külföldi megfelelőjét. Az ingatlanárak, érdekes módon, nem nagyon változtak. A bulinegyed nem értéktelenítette el a lakásokat, mi több, most már vannak olyanok, akik kifejezetten azért költöznek be, hogy a lakásból kilépve, azonnal a parti kellős közepén találják magukat. A hatalmas külföldi érdeklődést a diszkont légitársaságok térnyerése is növelte, a “fapadosok” öntik ide a bulizni vágyó fiatalokat. Illetve a TripAdvisor netes szolgáltatón, amelyen az utazók értékelik utazásaikat mind a tavalyi évben, mind idén, Budapest nyerte el a legjobb ár/érték arányú főváros díját. Ez nem elsősorban azt jelenti, hogy Budapest olcsó – azt is persze, főleg egy külföldi turistának –, hanem, hogy a pénzéért itt kapja meg legkedvezőbb áron a legtöbb klassz dolgot, ami egy turistát érdekelhet. A Trip Advisorról azért az is kiderül, hogy 37 vizsgált nagyvárosból a 16. helyen végeztünk abban, mennyire segítőkészek a magyarok. Különösen sok a panasz a mogorva taxisofőrökre. Egy másik felmérés szerint pedig Európában mi beszélünk a legkevésbé angolul: a magyaroknak csak 20 százaléka tud eligazítani valakit Shakespeare nyelvén.

“Az lehetsz, aki vagy”

A másik legjobb kedvcsináló a szájhagyomány. A Szimpla Kertben békésen vízipipázgató, hamburgi Fabiót például lakótársa hívta el Budapestre. Fabio, ottjártunkkor, jó értelemben kapott sokkot a bulinegyedtől. Korábban nem is hallott róla, de elmondása szerint, ilyesmibe még sehol a világon nem botlott bele. Négy napra jött, és feltett szándéka feltérképezni a kerületet és Budapest egyéb helyszíneit is. Ebben magyar barátja, Péter fogja kalauzolni. Péter Bécsben gyógyszerészhallgató, és szemmel láthatóan büszke rá, hogy ilyesmiket tud megmutatni Budapesten az ismerőseinek: – Át akarom adni nekik mindazt az élményt, ami nekem is fontos.

A hamburgi Fabio és csapata vízipipával lazít, mielőtt felfedezné a bulinegyedet
A hamburgi Fabio és csapata vízipipával lazít, mielőtt felfedezné a bulinegyedet

Azt akarom, hogy azt érezzék: ide vissza akarnak még jönni. Irie Maffia-koncertre is megyünk, vasárnap egész napos fürdőzést tervezünk a Szecskában (Széchenyi fürdő – a szerk.) Julia Sabatine Indiana államban lakott, de úgy érezte, kicsi neki Amerika, és elindult, hogy megismerje a világot. Két és fél évig lakott a Dob utcában, őt is elbűvölte Budapest. Olyannyira, hogy amikor elment innen – járt Dél-Amerikában és más európai városokban –, hiányozni kezdett neki Magyarország. Ma újra Budapesten él. – A bulinegyedben lakni olyan volt, akár egy időutazás. Imádtam – meséli. – Persze Amerika soha nem nézett ki így, mégis olyan volt, mintha ott lennék, csak húsz-harminc évvel ezelőtt. Az egész egy régi, barátságos világ üzenetét hordozta. Voltak kedvenc helyeim, és találtam sok kulturális lehetőséget. Az Örökmozgó moziban remek filmeket láttam. De igazából nem a helyek, hanem az emberek miatt jöttem vissza. Tetszik, hogy erős a kultúra, a gasztronómia, és az is, hogy a magyar családok összetartanak. És ha van egy magyar barátod, az a barátság jó eséllyel mélyebb, mint máshol. Tervezem, hogy újra elkezdek magyarul tanulni.

Julia Sabatine – a világ számos helye után Budapesten érzi a legjobban magát
Julia Sabatine – a világ számos helye után Budapesten érzi a legjobban magát

Hotel California

A Nagy Diófa utcai Grandióban hatalmas ecetfák alatt üldögélünk a színes székeken. Ha kellőképpen szemfüles vagyok, lecsaphatok akár a függőágyra is, bár pár percnyi ejtőzés után illik felajánlani a tengerparti feeling lehetőségét másoknak is. Suze és Ian – mindketten angolok – hat éve érkeztek európai körútjuk során Budapestre, ahol, mint minden városban, egy-két napot terveztek tölteni. Azóta is itt vannak. Annyira tetszett nekik a város különleges atmoszférája – amelynek akkor már fontos része volt a bimbózó romkocsma-kultusz –, hogy úgy döntöttek, másokkal is megosztják élményeiket, és nyitottak egy kis hostelt a VI. kerületben. A missziójuk annyira sikeres lett, hogy a hosteljüket a következő évben a világ második legjobbjának választották. Ekkor találkoztak Róna Andrással, aki éppen kibérelt egy ingatlant a Kazinczy utcával párhuzamos Nagy Diófa utcában, és az az ötlete támadt, hogy a romkocsmát ötvözni kellene a hostellel. Közös vállalkozásuk eredménye lett a Grandió, amely az elmúlt öt évben varázsszó lett a világ valamennyi szegletében. Mindenki egy-két napra foglal szállást, és a legtöbbjük hetekig, vagy akár évekig marad.

Külföldiek a bulinegyedben

– Itt valóban érvényesül a Hotel Californiában megénekelt “You can check out any time, but you can never leave” (Bármikor kijelentkezhetsz, de elmenni sosem tudsz). Előfordult például, hogy a vendég, aki két nap helyett két hónapig maradt, egy reggel tényleg kijelentkezett, és hívott egy taxit, hogy kivigye a repülőtérre. Ám amikor Ferihegyre értek, meggondolta, és a sofőr legnagyobb döbbenetére inkább visszavitette magát a hostelbe, s maradt még egy hónapig – meséli Róna András. Meg mernék rá esküdni, hogy a mellettem lévő asztalnál ülő kismama bizony magyarul beszélget a barátnőjével, és Róna András meg is erősít benne, a nyolc-tíz méteres fák alatt a tősgyökeres budapestiek is szívesen hamburgereznek. Szinte minden korosztály megfordul itt, a kismamáktól kezdve a kihelyezett minisztériumi fröccsözőkön át a nyugdíjas házaspárokig.

Róna András a romkocsmát hostellel ötvözte
Róna András a romkocsmát hostellel ötvözte

Sörbicikli, szabadulójáték

A bulinegyedben kóborolni igazi móka. Ötletszerűen bemenni ide-oda, és hagyni, hadd vigyen a lendület. Betérünk a Fogasházba, amely a régen a homlokzaton függő fogsorról – fogtechnikus dolgozott a házban – kapta a nevét. A szórakozóhely mára valódi bulikomplexummá változott, fedett, gangos udvara tánctér, de van kert, sőt egyik részében ínyenc zenei programok várnak. Ha valami szögletes, az nagyon menő valamiért: a Doboz szintén szórakozóhely, de már igényesebb, trendibb. A Kocka pedig egy valódi beton–üveg kocka, ahol kitűnő a konyha, és ha zakó van rajtunk, akkor sem néznek ki onnan. Lehetetlen felsorolni a helyeket. A Gozsdu-udvar, benne a legendás Spílerrel, és a most megnyílt Spíler Shanghaijal például az elmúlt két évben népesült be, és külön részhalmazát képezi a bulinegyednek.

Külföldiek a bulinegyedben

Megjelent a kitűnő minőségű streetfood is: van hamburgeres (Zing), de pakisztáni konyha (Bangla) és magyaros, minőségi és kedvező árú ételeket kínáló hely (Bors gasztrobár). A szomjas, ám állandó mozgásra vágyó külföldiek szeretik csapatostul kipróbálni a sörbiciklit is. Ez tulajdonképpen egy guruló sörpad, a vendégek tekernek és söröznek, miközben a józan bérbeadó kormányozza a négykerekű alkalmatosságot. Ezek a járművek városnézésre természetesen teljesen alkalmatlanok, azonban csak addig értetlenkedik mindenki, amíg fel nem pattan egyre. Mert igazából értelmetlenségében is pazar szórakozás. Körülbelül tíz liter sört tartalmaz egy-egy hordó a bringán, és átlagosan 11-13 ezer forintért lehet kibérelni egy társaságnak. Van százhúsz perces, de ötórás túra is. Töményt egyikre sem lehet felvinni, kinek hiányzik, hogy leessen róla, nem igaz? És van még néhány dolog, ami nagyon megy ma Budapesten. Például a szabadulószobák, amelyeket úgy kell elképzelnünk, mintha egy stratégiai számítógépes játékban szerepelnénk. Többedmagunkkal bezárnak bennünket, és különböző logikai feladatokat megoldva, hatvan perc alatt ki kell jutnunk belőlük. A Pániq-szoba például két éve nyílt meg, az elsők között. Földalatti légópincéjéből kell különböző kódokat megszerezve és rejtvényeket megfejtve kijutni a nehéz vasajtón. Ha nem sikerül, ideggázt fújnak be a 2-8 játékosra.

Külföldiek a bulinegyedben

– Egyszer egy lány megkérdezte, mennyire károsítja az ideggáz – nevet Ureczky Balázs Gábor, a játék menedzsere. – Mondtam, hogy nagyon… Persze a viccet félretéve, ez csak szárazjégfüst, nem kell megijedni. És mással sem ijesztgetnek senkit egy ilyen helyen. A szabadulószobák őrületes felfutásban vannak Budapesten: ma már 43 ilyen működik szerte a városban. És itt is egyre több a külföldi. Ureczky elmondja, volt olyan vendégük, aki Bécsből kizárólag emiatt utazott hozzánk.

Szellős, esőtől védett és hangulatos árkádsor a Méter nevű pub előtt (balra), Kőleves kert (jobbra)
Szellős, esőtől védett és hangulatos árkádsor a Méter nevű pub előtt (balra), Kőleves kert (jobbra)

Legénybúcsú

Éjjel háromkor kirúzsozott, félmeztelen fiú jön velem szembe a Király utcán, angyalszárnnyal a hátán. A csapata már… hm… eléggé hangos. Végül ugyanoda vetődünk be, a Károly körúti Kakasba, ahol aznap éppen 330 forint az akciós whisky. A srácok azonnal kihoznak egy tálcányit. A fiúk Londonból érkeztek – legénybúcsút tartanak. Egy Mark nevű fickó ül mellettem, és ilyentájt elég nehezen beszéli már az angolt ő is. De azt azért elmondja, hogy már negyedszer van legénybúcsún Budapesten, több barátja is ide szervezte élete ezen fontos eseményét. És hogy mennyivel jobb Budapest, mint például Amszterdam. Ahol egy idő után mindenhonnan kitessékelik őket, mert például záróra van, de itt, ha reggel nyolcig tart a buli, akkor addig tart, és kész. Imádja a magyarok lazaságát, és elmeséli, hogy egy ismeretlen meghívta őket Unicumra, hogy ismerjék meg a magyar csodát. Az italtól mondjuk majdnem rosszul lett, annyira szokatlan volt neki, mégis örült, mert ilyen gesztussal ő még sehol máshol nem találkozott… Még beszél egy kicsit a Loch Ness-i szörnyről, és én érzem: ez a végszó, indulnom kell. Taxit hívok, letekerem az ablakot, és a számon át veszem a levegőt. A taxis közben végig arról mesél, hogy mindjárt ballag a gyereke a középiskolából. Az összes taxis tehát mégsem lehet mogorva – gondolom –, majd arra koncentrálok, hogy hazáig valahogyan életben maradjak, és előre rettegek, hogyan fogok beletalálni a zárba.

Külföldiek a bulinegyedbenCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!

Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top