Szabadidő

Gazdija halála után kezdődött a 18 éves tacsi igazi élete

Ideiglenes befogadója azt mondja, fel volt rá készülve, hogy Morgan majd lassúbb és morgósabb lesz, mint 10 éves, saját kutyája. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

A 18 éves öregúr, Morgan azután került ideiglenes befogadókhoz, hogy elveszítette idős gazdáját. A matuzsálemi korban lévő tacskóról gazdája rokonai nem tudtak és nem is akartak gondoskodni, ezért szerettük halála után felvették a kapcsolatot a Senior Paws Sanctuary elnevezésű, kifejezetten idős, örökbeadásra már alkalmatlan kutyákkal foglalkozó szervezettel.

Gazdija halála után kezdődött a 18 éves tacsi igazi élete

Hajlott kora ellenére Morgan hamar belopta magát a menhely munkatársainak szívébe, és néhány héttel a bekerülése után már talált is magának ideiglenes befogadót, aki úgy gondolta, jó ötlet, ha 10 éves kutyája mellé, Morgant is magához veszi. Kate Reidy a Dodo című online portálnak elmondta, fel volt rá készülve, hogy Morgan valamivel lassúbb és háklisabb lesz majd, mint saját kutyája, ám csalódnia kellett.

 

Gazdija halála után kezdődött a 18 éves tacsi igazi élete

“Mióta nálam van, mintha második kölyökkorát élné. Játékos, eleven, hatalmas az étvágya” – nyilatkozta Kate, majd hozzátette, az ismerősöknek azzal szokott viccelődni, hogy Morgannak minden bizonnyal Benjamin Button-szindrómája van. Az állatbarát nő még egy bakancslistát is készített Morgannak, hogy a tacskó élete utolsó éveiben igazán kalandos életet élhessen: ennek keretében Morgan utazott már repülőn, megismerkedett a télapóval, ült motoron és még egy jógaórát is kipróbált.

19. születésnapjára pedig semmi mást nem kér, csak azt, hogy a világ minden tájáról kapjon képeslapokat a következő címre: 1413 Caywood Circle South, Lehigh, FL, 33936.

Olvass még többet öreg kutyusokról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése