nlc.hu
Szabadidő
Autista kislány érkezik a Szezám utcába

Autista kislány érkezik a Szezám utcába

A világsikerű Szezám utca alkotói sorozatukban mostantól az autista gyerekekre is gondolnak. Legújabb szereplőjük ugyanis egy autista kislány, Julia, aki mindent egészen másként tesz, mint a többiek.

Az amerikai bábsorozat új szereplője kicsit más, mint a többiek. Julia kedves és aranyos, narancssárga hajjal és egy játék nyuszival. A kislány autista, de a többiek ettől még pontosan ugyanúgy szeretik őt. A Szezám utca új szereplője áprilisban kerül a képernyőre. Könyvben már korábban megismerhették őt a gyerekek.

A koncepció szerint az új szereplő komoly üzenetet közvetít, éppen ezért fontos feladatokat kap a sorozatban. Christine Ferraro, a sorozat írója szerint, sokat gondolkodtak, hogyan jelenítsék meg az autizmust a sorozatban, hiszen mindez csöppet sem egyszerű.

Aztán megszületett Julia ötlete. Már az első részben bemutatják Juliának Nagy Madárt, a kislány ugyanakkor ügyet sem vet rá. Nagy Madár úgy érzi, “valószínűleg nem is szeret ő engem”. A többiek aztán elmagyarázzák, “ő egy kicsit másképpen csinálja a dolgokat”.

A Szezám utca új szereplőjének bábfiguráját olyan bábszínész kapta, aki testközelből ismeri az autizmust, kisfia ugyanis autista – írja a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top