nlc.hu
Szabadidő
Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

Ismeretlen földrészek felfedezése, Föld körüli attrakciók, életmentő akciók: izgalmas és veszélyes kalandok, amelyek végzetesnek bizonyultak egyes hírességek számára, akik örökre eltűntek földön, vízen vagy levegőben.

A levegőből tűnt el örökre a híres pilótanő, Amelia Earhart

A repülés női úttörőjének eltűnését a mai napig rejtély övezi. A pilótanő nem ismert lehetetlent, és olyan repülőutakat tett meg, amelyeket még előtte senki. Világszenzáció volt, amikor először repülte át nőként az Atlanti-óceánt 1928-ban utasként, 1932-ben pedig pilótaként. Női sebességi, magassági és távolsági rekordot is felállított. Ő volt az első, aki 1932-ben átrepült az Amerikai Egyesült Államok felett. Utolsónak tervezett útja azonban, amely 1937-ben egy Föld körüli repülés lett volna, végzetesnek bizonyult. Az utazás során ugyanis örökre eltűnt a gépével együtt. Hogy mi történt vele, azt a mai napig nem tudni biztosan, de eltűnésének okát sokféleképpen próbálták megmagyarázni. Egyesek szerint a Csendes-óceánba zuhant, mások szerint kényszerleszállást hajtott végre egy lakatlan szigeten, a Nikumarorón, és számkivetettként élhetett ott élete végéig. Bizonyítani azonban eddig egyetlen elméletet sem sikerült.

Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

Nyoma veszett a felfedezőnek, Roald Amundsennek, miközben a barátja életét mentette

A híres norvég felfedező nevéhez számos legendás eredmény kapcsolódik. 1911-ben elsőként jutott el a Déli-sarkra, 1926-ban pedig léghajón repült át az Északi-sark felett. Mégsem e páratlan felfedezések közben érte szerencsétlenség őt, hanem akkor tűnt el nyomtalanul, amikor 1928-ban egy bajba jutott kutató társának, az olasz Umberto Nobilének az életét próbálta megmenteni. Nobile ugyanis a Barents-tenger egy jégtábláján rekedt léghajójával, Amundsen pedig éppen a térségben repült kutatócsoportjával egy hidroplánon, így megpróbált a segítségére sietni. Az akció közben azonban örökre nyoma veszett a géppel és társaival együtt. Nobile viszont végül megmenekült. Később megtalálták Amundsen gépének egyes darabjait egy észak-norvégiai városban, ebből pedig arra következtettek a szakemberek, hogy valaki mégiscsak túlélhette a fedélzeten lévők közül az utazást, aki végül visszatért a géppel együtt a szárazföldre. Hogy ki lehetett az, és hová tűnt Amundsen, azt viszont a mai napig nem tudni.

Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

Koncertre indult Glenn Miller, de soha nem érkezett meg

Az amerikai jazz-zenész az 1900-as évek első felében kultikus figura volt. A második világháború alatt belépett a hadseregbe, mert úgy vélte, hogy el kell vinnie zenéjét a fáradt, elgyötört katonákhoz is. Miller ezért megalapította az Egyesült Államok Légierejének Zenekarát, amellyel eleinte csak Amerikában, később viszont már Nyugat-Európában is koncertezett. Egy fellépésre utazott volna Párizsba akkor is, amikor egyik pillanatról a másikra örökre eltűnt. A London melletti Bredfordban ugyan felszállt egy repülőgépre, de soha nem szállt le róla, a gép ugyanis elveszett. Egyesek szerint a németek lőtték le, mások szerint Miller nem is szállt fel a gépre, hanem így tűnt el a nyilvánosság és a hadsereg elől, de olyan elmélet is napvilágot látott, amely szerint a családja bujtatta Millert, mert állítólag tüdőrákkal küzdött, és nem akarták, hogy betegen lássák őt a rajongói. Bármi is az igazság, az egyetlen biztos tény az, hogy Glenn Miller 1944-ben eltűnt.

Rejtélyes körülmények között tűnt el a kalandor John Cabot

Az olasz származású felfedező, eredeti nevén Giovanni Caboto az 1400-as évek végén Európából próbált rövidebb tengeri utat találni az akkor még Indiának hitt Amerikába. Az északnyugati átjáró keresésének tervét Angliában támogatták anyagilag, így Cabot Bristolba költözött. Első expedíciója során 1497-ben ugyan nem járt sikerrel, már ami az eredeti célját illeti, mert a rossz időjárás miatt vissza kellett fordulnia, de útközben első európaiként felfedezte Labradort és Újfundlandot. A kalandor azonban nem adta fel, és 1498-ban újra nekivágott az útnak, méghozzá öt hajóval és hatalmas legénységgel. Írország partjainál óriási vihar kerekedett, az egyik hajó kénytelen volt megállni, de Cabot tovább haladt. Hajóiról azonban ezután, 1499-től többé nem volt hír. A közvélekedés szerint Cabot a tengerészekkel együtt a tengerbe veszett, azonban néhány évvel később felmerült egy-egy furcsa körülmény. Az elveszett legénység egyes tagjait ugyanis 1501-ben Londonban vélték látni. Alwyn Ruddock történész szerint a matrózok egy része Cabottal együtt eljutott Észak-Amerikába, és ott telepedtek le, megalapítva az első keresztény települést. A Bristol Egyetem kutatói szerint azonban Cabot 1500-ban visszatérhetett Londonba, bár ezt a feltevést sem tudják bizonyítani. Hogy Cabot valóban életben maradt-e, nem tudni, csak az a biztos, hogy indulása után többé nem adott hírt magáról.

Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

A rendőrség talált rá Agatha Christie-re, aki még a saját nevét is elfelejtette

A híres krimiírónő nemcsak a könyveiben, hanem a való életben is képes volt ráhozni a frászt a világra. Egy alkalommal ugyanis egyik pillanatról a másikra eltűnt két hétre, ráadásul nem akármilyen körülmények között. Agatháról még a szűk környezete, saját férje sem tudta, hová tűnhetett. A rendőrségi nyomozás során végül rátaláltak az észak-yorkshire-i Harrogate szállodában, de az írónőt hiába kérdezték, hogyan került oda, fogalma sem volt semmiről. Sőt, azt sem tudta, kicsoda ő valójában, és egy bizonyos Mrs. Neele-nek hitte magát. A korabeli elbeszélések szerint ideg-összeroppanást kapott, és kezelésre szorult e furcsa eset után. A pletykák szerint viszont csak férjét akarta bosszantani, aki nem sokkal közös gyermekük születése után és e különös eltűnés előtt közölte Agathával, hogy elválik tőle. Az írónő szerencsére később újra rátalált önmagára, és fantasztikus történetekkel bombázta tovább az olvasóközönséget.

Hírességek, akiknek rejtélyes módon örökre nyomuk veszett

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top