nlc.hu
Szabadidő
Lila virágot találsz ma a Facebookon

Lila virágot találsz ma a Facebookon

Ha figyelmesen lájkoltok, lila virágot is találhattok ma a Facebookon. Mi ez az újítás és mit jelent? Íme.

Ha most picit figyelmesebben nézitek a Facebookot, és a lájkoláskor nemcsak megszokásból kattintotok az ikonokrat, akkor feltűnhet a közösségi portál újdonsága, egy eddig nem látott gomb is. A mosoly, düh és meglepettség mellett ugyanis láthattok egy lila virágot is.

Természetesen nem ok nélkül került az érzelmi tetszés kifejezésének sorába az ikon. A hvg.hu megtudta, a gombot tavaly, pontosan ugyanígy május elején egyszer már bevezették a Facebookon. Az egybeesés pedig nem véletlen, hiszen anyák napját minden évben május első vasárnapján ünnepeljük. Ezzel a kis gesztussal és virággal, amelynek jelentése, “thankful” (hála), most ti is kifejezhetitek az ez irányú érzéseket.

A lila virág vélhetően idén is csupán néhány napig érhető el, ezért ne várjatok a használatával hosszasan. Fejezzétek ki hálátokat lila virággal.

Fejezzétek ki lila virággal a hálátokat
Fejezzétek ki lila virággal a hálátokat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top