nlc.hu
Szabadidő
Gyógyultan engedték szabadon a szárnyatörött sast – fotók

Gyógyultan engedték szabadon a szárnyatörött sast – fotók

Alig két hónap alatt felgyógyult a törött szárnnyal talált parlagi sas a Madárkórházban.

Február végén Nádudvar határában találtak rá arra a parlagi sasra egy mezőgazdasági tábla közepén amit utána a hortobágyi Madárkórházba vittek be a mezőőrök. Mint a gyűrűk alapján kiderült, a Bükki Nemzeti Parkban, Besenyőtelek körzetében ismert fészekből repült ki a madár, 2016-ban.

Gyógyultan engedték szabadon a szárnyatörött sast - fotók

A vizsgálatok és röntgen után kiderült, hogy a sas jobb szárnyának az orsócsontja tört el. A sas le volt gyengülve, vérfogyott, kiszáradt volt, ezért infúziót, antibiotikumot, vitaminokat kapott folyamatosan. Egy hónap után, amikor a csontok összeforrtak a kötés levétele után átkerült a “túlélő” röpdébe, ahol már más fajokkal, gólyákkal, ölyvekkel, rétihéjákkal és egy daruval gyakorolhatta a konkurenciaharcot a megfelelő helyért, táplálékért, mint a természetben.

Gyógyultan engedték szabadon a szárnyatörött sast - fotók

Itt a villanyoszlopra szállásról való leszoktatás, és a légvezetékek elkerülése céljából villanypásztorral szerelt igazi villanyoszlopokon tanulhatta meg mindezt, hogy szabadon engedés után ne kerüljön hasonló helyzetbe. Alig két hónap elteltével a madarak és fák napján, május 10-én nyerte vissza szabadságát a fokozottan védett parlagi sas.

Gyógyultan engedték szabadon a szárnyatörött sast - fotók

A parlagi sas ritka vendég nemcsak a Madárkórházban, hanem a Hortobágyon is, ahol inkább rétisassal találkozhatunk. Bár a parlagi sas az Alföld, a füves síkvidék madara, a szikes pusztánál jobban kedveli a művelt mezőgazdasági területekkel tarkított legelőket, hegyaljai területeket, ahol tradicionális tápláléka, az ürge mellett több mezei nyúl is előfordul. Vonuló madár, főleg fiatalon sokat kóborol, így vetődik el néha Hortobágyra is. A mérgezések mellett legnagyobb veszélyt számukra az áramütés és a légvezetéknek ütközés jelenti – magyarázta Konyhás István, a Madárkórház igazgatóhelyettese.

Fotók: Konyhás István 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top