Lesznek, akik dühöngeni fognak a Twin Peaks harmadik évadát nézve. Be kell vallanom, a harmadik epizód felénél én is közel jártam ahhoz, hogy a tévéképernyőhöz vágjam a távirányítómat mérgemben. Valahol ugyanis elképesztő, hogy David Lynch milyen magasról tojik a rajongói elvárásokra. Sokáig úgy éreztem, hogy minden idők legdrágább trollkodásának vagyok szemtanúja: Twin Peaks címmel akar eladni nekem valami olyat, ami egyáltalán vagy talán csak távolról, hunyorogva emlékeztet a Twin Peaksre. Aztán a negyedik epizód végére érve megvilágosodtam. Most azt gondolom, hogy Lynch egy hihetetlenül bátor, kísérleti projektet adott el a Showtime csatornának és a nézőknek a Twin Peaks -kvízünket a sorozatról itt találjátok – rajongóknak ajánljuk logóval ellátva, és ha el tudjuk ereszteni az elvárásainkat, még az is lehet, hogy valami egészen zseniális dolog sül ki ebből.
Twin Peaks = Egész Amerika
David Lynch – akit 71. szülinapján így köszöntöttünk – már előre beharangozta, hogy az új Twin Peaks nemcsak a legendás fenyőerdők övezte kisvárosban játszódik majd, hanem Amerika-szerte, és már ez erősen rányomja a bélyegét a sorozatra. Az első négy rész alapján Twin Peaks városa mellékszereplővé vált a nevét viselő szériában, és sivatagi országutak, a sivatag közepére felhúzott kertvárosok, Las Vegas kaszinói és nagyvárosi felhőkarcolók irodái vették át az uralmat. A főcím idilli erdei képei így némileg félrevezetők: Angelo Badalementi bő két és fél évtizede íródott zseniális zenéi idegen testként lógnak le a sorozatról, mert olyanok, mint a disszonáns hangok egy nagyzenekar előadásában. Sehogy sem illenek ide.
Persze nem csak ebben történt változás. Míg a régi évadok sokáig egyetlen központi rejtély (Ki ölte meg Laura Palmert?) körül forogtak, és ez már a nyitójelenet után világossá vált, az újban még négy rész után sem tudom eldönteni, pontosan miről is szól mindaz, amit látok. Talán nem tévedek nagyot, ha arra tippelek (aki az égadta világon semmit nem akar tudni az új évadról a megnézése előtt, az most ugorjon át a következő bekezdésre), hogy Dale Coope különleges ügynök (az őt játszó Kyle MacLachlan öregedett meg a legkevésbé a szereplőgárdából) visszatérése lesz a középpontban, pontosabban az, hogy a gonosz hasonmása a 25 éves határidő letelte után sem akar visszatérni a Fekete Barlangba, és mivel nem lehetnek egyszerre ketten a világban, az egyiküknek meg kell halnia. Persze ez csak tipp, mert ezen kívül van még egy rejtélyes és igen brutális gyilkosságunk is (egy levágott női fej mellett egy levágott fejű, fej nélküli férfiholttestet találnak), valamint egy furcsa, óriási üvegkockánk, amiben időnként meglátszódnak a túlvilág lényei. A fene sem érti, hogy mi lesz még ebből.
Régi Twin Peaks – új Twin Peaks
Ha leginkább hasonlítani szeretném valamihez az új évadot, azt mondanám, hogy olyan, mintha a 2. évad befejező részét vegyítették volna a Tűz, jöjj velem! című erősen megosztó mozifilmmel, majd mindezek vadságát és őrületét megszorozták volna mondjuk hárommal.
A Twin Peaksben mindig is jelen volt a természetfeletti őrület, a kísérletező képi világ és a horror, de a harminc rész során ezt az alkotók csak óvatosan, finoman adagolták, kivéve persze a híres utolsó epizódot. Ezúttal azonban nincs felvezetés, rögtön olyan mély vízbe dobnak bennünket, hogy csak kapkodunk a levegőért.
A bizarr alakokhoz és karakteres arcélű színészekhez mindig is vonzódó rendező annyi riasztó figurát szabadít ránk, mintha egy freak show-s rémálomba dobnának minket. Az egybefolyó képek, a lassítások és a bizarr speciális effektusok egy szürreális horrorba vezetnek, amit Lynch azzal tesz csak még zavarba ejtőbbé, hogy a jelenetek feszültségét sokszor kifejezetten dedós humorral – a Las Vegasban botorkáló Cooper ügynök kalandjai kifejezetten ilyenek – oldja, de ebben legalább emlékeztet valamennyire a régi Twin Peaksre. Azt még nem tudom, hogy Twin Peaks városa hogyan kapcsolódik majd be az események forgatagába, mert egyelőre hiába tűntek fel egy-két jelenetre az ikonikus szereplői, ezek a történések eléggé mellékvágánynak tűnnek. Egyedül a seriffhivatal az a hely, ahol néhány szereplőcsere ellenére a hangulat még a régi: az itt játszódó jelenetek tényleg olyanok, hogy simán beférnének az első két évadba is.
A világ változik és Twin Peaks is
David Lynch elképesztően nehézzé tette a kritikusok dolgát. Az új Twin Peaks-t ugyanis négy rész alapján hihetetlenül nehéz kritizálni. Annyira megfoghatatlan, annyira rémálomszerű benne minden, hogy nehéz róla bármit is biztosan mondani azon kívül, hogy mindenképp hatással lesz arra, aki megnézi. A régi még a hellyel-közzel hagyományos történetvezetésével a konzervatívabb nézőknek is meg tudott felelni – legalábbis egy részüknek –, az új azonban annyira töredezett szerkezetű és annyira elszállt hangulatú, hogy tényleg csak a legnyitottabbak szerethetnek bele.
Olyanok is sokan lesznek, akiket feldühít majd, és soha többé nem néznek meg belőle egyetlen új részt sem, de ha magával ragad kétségtelenül sűrű atmoszférája és rejtélyekkel teli világa, akkor úgy is tovább nézed, ha jól tudod, hogy a rejtélyekre adott válaszok helyett itt inkább csak újabb rejtélyeket kapsz majd jutalmul. A Twin Peaks régi szereplőit jó újból viszontlátni, még ha akad egy-két szívszorító pillanat is – a Tuskó Ladyt játszó Catherine Coulson a rák végső stádiumában játszotta újra a legendás szerepét –, és a sorozat végig emlékeztet rá, hogy az idő nem múlik el felettünk nyomtalanul.
Huszonhat év telt el a Twin Peaks második évada óta, és be kell látnom, én is abba az illúzióba ringattam magam, hogy ennyi év elteltével ez a sorozat még lehet ugyanolyan, mint régen volt. Nem lehet. Mind változunk, és minden változik körülöttünk.
Ez a változás nem szükségszerűen rossz, ahogy arra a Twin Peaks is rámutat. Csak meg kell tanulnunk elfogadni.
Magyarországon a Twin Peaks harmadik évadának epizódjait az HBO-n és az HBO GO-n lehet követni.
