nlc.hu
Szabadidő
Hogy, hogy nem, ufót észleltek a Dunántúlon

Hogy, hogy nem, ufót észleltek a Dunántúlon

Egy férfi gyors mozgású, fehér jelenséget filmezett le a drónjával a Dunántúlon. Farkas Attila elmondása szerint a kamerája biztosan nem egy madár röptét jelezte, és ő nem is manipulálta a felvételeket. Lehet, hogy ufót filmezett.

Farkas Attila az úgynevezett LégiProjektjén dolgozik, amely során drónnal készít a levegőből felvételeket. Ez utóbbiak kiértékelése közben lett figyelmes múlt hónapban egy gyorsan mozgó jelenségre, amely beszámolója szerint szabad szemmel nem is volt látható.

Állítása szerint a jelenség olyan sebességet, mozgást és fényt produkált, amit nehéz megmagyarázni. “Egy snittben egy másodperc alatt nyolc ilyen valami húzott el. Libabőrös lettem” – számolt be a Borsnak Attila, aki elárulta, hogy a kikockázások során kiderült: Zalacsányban, majd Felsőpáhokon, Vonyarcvashegyen és Keszthelyen is rögzített hasonló jelenséget. Attila szerint nem technikai hibáról vagy optikai csalódásról van szó, a hirtelen irányt váltó kis fények egy kilencszáz méteres mezőn 0,2 másodperc alatt haladtak át.

A videós azt mondta, hogy sokan madárnak gondolnák a látottakat, esetleg manipulá­ciónak, utóbbihoz viszont állítása szerint egyáltalán nincs meg a technikai tudása. Szerinte az ufók egy dimenziókapun keresztül juthattak a Dunántúl légterébe, ezt bizonyítaná, hogy tömegesen érkeztek a villanó fények, többnyire hármasával, négyesével bukkantak fel, és mindig ugyanabba az irányba húztak el. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top