Szabadidő

Matula bácsi és Tutajos: 50 éves a Tüskevár

Ki ne emlékezne Matula bácsira vagy a Tutajosra? És itt nemcsak a kötelező olvasmányra gondolok, hanem a filmsorozatra is, amelyet néhány generáció legalább háromszor már tutira megnézett életében. A Tüskevárnak évfordulója van, ugyanis idén 50 éve mutatták be először a Magyar Televízióban a filmet.

A 8 részes sorozat klasszikusnak számít, a hazai filmgyártás akkori, sikeres korszakának egyik legismertebb alkotása. A  1966-ban forgatott, 1967-ben bemutatott fekete-fehér ifjúsági filmsorozat, melyet a Magyar Televízió Fekete István híres regényéből Fejér Tamás rendezésében vitt vászonra.

Nemcsak a történetnek, hanem a parádés szereposztásnak is köszönhető, hogy a sorozat 50 éve sikeres: olyan nevek szerepelnek benne, mint Bánhidi László, Zenthe Ferenc, Kállai Ferenc vagy Kiss Manyi. A gyerekszínészeket is jól választotta ki a rendező, külön érdekesség, hogy egyikük  (Barabás Tibor – Bütyök) utószinkront kapott. Seregi Zoltán, aki 50 éve Tutajost játszotta, színházrendező lett, filmben nem szerepelt többé. 1993-ban visszatért a tévéhez, ő rendezte a Frici, a vállalkozó szellem című sorozatot. A regény folytatását, a Téli bereket sajnos nem adaptálták, igaz, a könyv is kisebb sikert ért el, mint elődje.

Kalandok sorozata: a városi fiú a természetben edződik

Ladó Gyula Lajos vézna budapesti fiú, akit féltenek a szülei, ezért még a nyári úttörőtáborba sem engedik el. A fiú egyetlen lehetősége a nyaralásra az, ha a tanév vége után a rokonaihoz utazhat a Kis-Balatonhoz, a szülei azonban feltételhez kötik a vidéki vakációzást: a jó bizonyítványhoz. Számtanból a közepest a “kutya” Kengyelnél javítani szinte lehetetlen. A tanévzárón derül ki, hogy mi lesz Ladó Gyula Lajos, “Tutajos” sorsa. Végül a fiú boldogan utazik Sármellékre, rokonlátogatóba. István bácsi (Zenthe Ferenc), a vendéglátó igen elfoglalt ember, ezért Tutajost az öreg Matula bácsi, a természet jó ismerőjének gondjaira bízza. Az öreg már kora hajnalban kiviszi Tutajost a nádasba halászni. A fiú csak a saját feje után megy: nem csizmát, hanem szandált vesz fel a nádasban, így nem csoda, ha össze-vissza szurkálja a szúrós növényrengeteg a lábát. Makacssága és óvatlansága többször keveri bajba a fiút, ennek ellenére szép napokat töltenek együtt Matula bácsival. Később vendég érkezik Tutajoshoz: barátja, Pondoray Béla, “Bütyök” látogat el hozzájuk. Tutajos és osztálytársa innentől együtt kalandoznak. Az immár tapasztaltabb természetjáró ifjú megtanítja városi barátjának, hogyan kell a nádasban túlélni.

Matula bácsi és Tutajos : 50 éves a Tüskevár

A legendás Matula bácsi

Bánhidi Laci bácsi, ahogyan kollégái emlegetik, megszámlálhatatlan filmben, sorozatban és színdarabban szerepelt. Humoros figurát alakított például A pogány Madonna című krimiben (1980), ahol Matuskát, a ravasz, öreg fagylaltost játszotta. Számos tévéfilmben is láthatta a közönség, többek között a Kincskereső kisködmönben (1968), a Borsban (1968), az Egy óra múlva itt vagyok (1971) című alkotásban vagy A fekete város (1971) című sorozatban. Az 1957-ben Fekete István azonos címmel megjelent regényének tíz évvel későbbi tévés adaptációjában, a Tüskevárban (1967) legendás kedvvel alakította Matula bácsit. Ekkoriban sokak számára bőven ismerősnek hatott egy olyan tájjáró öreg, mint amilyet Bánhidi László alakított.

Matula bácsi és Tutajos : 50 éves a Tüskevár

Minden nyáron lemegy a tévében

A Tutajost alakító Seregi Zoltán a napokban ünnepelte 64. születésnapját. Édesapja, Seregi László, a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója éppen egy tévés produkciót forgatott, amikor Fejér Tamás, a Tüskevár rendezője a főszereplőt keresett.

Ott lábatlankodtam a forgatáson, és az ő asszisztense lett a későbbi Tüskevárnak is az asszisztense. Ő kérte meg apámat, engedje meg, hogy megmutasson a rendezőnek, Fejér Tamásnak, mert ilyesforma gyereket keresnek. Apám nem nagyon örült neki, de aztán másnap mégiscsak elvittek, csináltak egy próbafelvételt, a következő nap pedig közölték, hogy én leszek Tutajos. Ez a szereplőválogatás utolsó szakaszában volt, állítólag már csak ketten voltak esélyesek, amikor én bekerültem kívülről” – mesélte Seregi Zoltán az M1 Ma délelőtt című műsorában.

Ma az egykori Tutajos a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top