Szabadidő

Így néz ki Angela Merkel és Donald Trump menekültként

Egy szíriai művész a világ több vezető politikusát festette le úgy, mintha maguk is menekültek lennének. A Sebezhetőség című kiállítással az otthonukat vesztett emberek helyzetére szeretné felhívni a figyelmet.

Abdalla Al Omari saját élményeit is felhasználta a most Dubajban bemutatott, Sebezhetőség címet viselő kiállítási anyag elkészítéséhez.

A festő Donald Trump mellett tíz további vezető politikust, köztük Angela Merkelt, Vlagyimir Putyint, Barack Obamát vagy például Bassár el-Aszad szíriai elnököt örökítette meg menekültekre jellemző élethelyzetekben. De bekerült a válogatásba az amerikai elnök és Észak-Korea első embere is.

Donald Trump amerikai elnök Abdalla Al Omari festményén (Fotó: CNN)
Donald Trump amerikai elnök Abdalla Al Omari festményén (Fotó: CNN)

Donald Trump kócos hajjal, koszos pólóban, hátizsákkal látható a festményen, ahogy egy fáradt gyereket tart. Aszad több képen is feltűnik, az egyiken egy menekültekkel teletömött csónakban ül, egy másikon pedig egy papírcsákóval védekezik az eső ellen.

Al Omari maga is elmenekült Szíriából, most Belgiumban él (Fotó: CNN)
Al Omari maga is elmenekült Szíriából, most Belgiumban él (Fotó: CNN)

“Eleinte saját élményeimet, a hontalanságot és a haragot akartam feldolgozni” – nyilatkozta Al Omari a CNN-nek. “Menekültnek lenni olyan, mintha felfedeznél egy olyan csomót a testeden, amihez semmi közöd, mégis veled marad halálod napjáig, szóval jobban teszed, ha kezdesz vele valamit.”

Angela Merkel Al Omari sorozatában (Fotó: CNN)
Angela Merkel Al Omari sorozatában (Fotó: CNN)

A Szíriában aktív katonai tevékenységet folytató Oroszországot vezető Vlagyimir Putyin hontalan koldusként, Kim Dzsongun észak-koreai vezető pedig riadt kisfiúként jelenik meg Al Omari képein.

“El akartam venni ezeknek az embereknek a hatalmát” – magyarázta a CNN-nek. “Nem azért, hogy ez engem vagy a fájdalmamat szolgálja, hanem azért, hogy valamennyit visszaadjak az emberségükből, és megmutassam a közönségnek, hogy a sérülékenység ereje mennyit érhet.”

“A sor” című festményre több vezető politikus is felkerült (Fotó: www.abdallaomari.com)

A legerősebb alkotás talán A sor című festmény, amelyen ételért sorban álló emberek arcát adják a vezető politikusok Benjámin Netánjáhu izraeli miniszterelnöktől Haszán Róháni iráni elnökig.
Al Omari azt mondta, a képekre 90 százalékban pozitív reakciók érkeztek, de azért kijutott a gyűlölködő kritikákból is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top