Egy fiatal rendezőnek nincs arra lehetősége, hogy “telerendezze” a Katonát, úgyhogy nyilván nagyon meggondolja, mit válasszon. A kaukázusi krétakör a menekültválság miatt ugyan aktuális, de a Brecht-féle tanító jellegű színház ma nem annyira felel meg a korszellemnek. Miért épp ezt a darabot vetted elő?
Székely Kriszta: Brecht mindig valami erős és direkt tanulságot sző a darabjaiba, és – mint jelen esetben a Bori által játszott énekes narrátor szerepével – mindig kizökkent a cselekmény folyásából és a történet keltette érzelmi hatásokból. Színházcsinálóként mindig keresem azt, amin keresztül valami újat csinálhatok, és szívesen dolgozom remekművekkel. Elindult a pályám olyan darabokkal, amelyek valamiképpen “női ügyekre” összpontosítottak, és a Nórával – úgy érzem – eljutottam egy gondolatmenet végére. (A Nóra az idei POSZT-on – Pécsi Országos Színházi Találkozó – elnyerte a legjobb rendezés, Ónodi Eszter pedig a legjobb női főszereplő díját – a szerk.) Utána olyan darabot akartam választani, amely kihívás elé állít. Ebben a darabban több olyan elem is van, amely miatt nem lehet egy adott recept szerint végigmenni rajta.
Jelenet a darabból (Fotó: Horváth Judit)
Vagyis ebben nem elsősorban a nőalak ragadott meg: Gruse, az egyszerű cselédlány, aki kimenekíti a palotából a megölt diktátor csecsemőkorú gyermekét, mert nem képes otthagyni?
SZ K: Nagyon erősnek érzem a főszereplő jellemét, méghozzá nem csak a menekülésmotívum miatt, hanem azért, mert a szerző olyan világba helyezi őt, amelyben a jó szándék háttérbe szorul a pénz, a hatalom és egyéb szempontok mögött. Az is megragadott, hogy ez a lány néma hős: egészen a tárgyalásig csendben teszi, amit a szíve diktál, amit a feladatának érez, miközben körülötte mások hangosan mondják a magukét. De nem feltétlenül ők képviselik az igazságot.
Anna, te játszod Grusét – szereted ezt az együgyűségig egyszerű nőt?
Pálmai Anna: Hát persze, hogy szeretem! Grusét nem lehet nem szeretni… ő maga a jóság. A szerep nehézsége többek között abban rejlik, hogy azt nem lehet eljátszani, hogy valaki jó. Azt lehet eljátszani, hogy annak ellenére, hogy fél, hogy kétségei vannak, mégis jól dönt, és ettől végül jó embernek látjuk őt. Talán a darab egyik legszebb mondata ez: “Szét kellett szaggatnom magam egy vadidegenért, aki nem volt az enyém. De valakinek segíteni kell…”
Jelenet az előadásból Fotó: Horváth Judit
SZ K: Grusénak a butaságát szokták hangsúlyozni a darab elemzői, de én ezt nem szerettem volna.
Lehet az ő végtelen tisztességét és hűségét “butaságnak” nevezni, de aki úgy gondolkodik, hogy “valakinek mégis csak segítenie kellett”, az inkább tiszteletet parancsoló. Szinte népmesei figura, nem?
SZ K: Ő is, és a szerelme, Szimon is az: két nagyon egyszerű, tiszta ember. Érdekes ezt a típust keresgélni a mai világban, mert ma nagyon másképpen viselkedünk, különösen a párkapcsolatainkban. Ráadásul egyik sem a szavak embere. Így amikor a háborúból visszajövet találkoznak, az a jelenet azért drámai, mert ugyan megszakad a szíve mindkettőnek, de nem képesek egymásnak elmondani, mi történt velük. Az énekes történetmondó – akit Bori játszik – dalolja el, mi van a fejükben.
Bori, téged könnyű lehetett instruálni: körülbelül az hangzott el, hogy légy önmagad?
Péterfy Bori: Lehet, hogy úgy tűnik, magamat alakítom ebben a darabban, de azért mégsem azt mondom, amit gondolok. Kriszta kérése az volt, hogy ez az énekes-narrátor olyan legyen, mint én. De ha nem a saját zenémet énekelem, akkor nem biztos, hogy a “boriság” átmenthető. Úgyhogy a zenei anyagot rám fazoníroztuk. A zenekarom gitárosa és dobosa kísér, mindkettő fantasztikus zenész. Megpróbáltunk számokat írni egy német énekbeszédre írt zenéből, amely a mai közönség számára nehezen fogható, dallamtalan, tikfákra, cintányérokra és harmóniumra írt zene volt eredetileg, a magyar nyelvnek nagyon előnytelen hajlításokkal.
Péterfy Bori, Fotó: Horváth Judit
Vajon mi volt Brecht eredeti szándéka a narrátorral, és te ezen módosítottál-e annak érdekében, hogy közelebb álljon Bori karakteréhez?
Sz.K: Az, hogy mi volt Brecht eredeti szándéka, azt csak Brecht tudja (nevet). Annyi biztos, hogy a narrátor a darab során új és új nézőpontot ad. Vagy kiránt a történetből, vagy éppen erősen rávilágít valamire, de van, hogy továbbpörgeti az eseményeket. Kapcsolgatja a néző agyát. Eredetiben a Dessau által írt zene nagyon ahhoz a korhoz és színházi korszakhoz kötődött. Sokat foglalkoztunk azzal, hogy Bori személyiségét és zenei világát mennyire lehet belefogalmazni. Végül csak érzeteket tartottunk meg belőle, annyit, amennyit ez a tér, ez a kis színpadi intimitás elbír.
Ettől nagyon is mai lett ez az előadás. Meg Acdak, a bíró figurájától, aki aztán tényleg korunk hőse: fényes elme, aki igen hatásosan forgatja a szót, és mindenkitől “elfogad”. Vevők rá a nézők?
P B: Nagyon! Amikor a végén azt mondom, hogy Acdakot úgy őrzik emlékezetükben, mint egy majdnem igazságos időszak rövid aranykorát, mindig látom az emberek arcán, hogy veszik a lapot.
A kaukázusi krétakör alapja egy bibliai példázat, melyben az a kérdés merül fel, “kié a gyerek: azé, aki szülte, vagy azé, aki gondoskodott róla?” Gruse sorsát követve végtelenül egyszerűnek tűnik a válasz, miközben ma is igencsak jó ügyvédet kellene fogadnia annak, aki egy ilyen pert meg akar nyerni. Tehát nem is olyan egyszerű ez?
P A: Ez a történet a Jó és a Rossz harcáról szól. Nem bonyolult, mégis ez a legnehezebb kérdés: felelősséget vállalok, vagy nem? Elmenekülök, vagy nem? Számomra persze ez elsősorban egy szerelmi történet, a világ egyik legszebb és legtisztább szerelmi története. Főhősei, amit mondanak, azt gondolják, és ahogyan gondolkoznak, aszerint cselekszenek. Pofonegyszerűnek hangzik, de a való életben mindig beletörik a bicskánk. Végtelenül hálás vagyok, hogy ezt a szerepet eljátszhatom, és hogy ilyen kiváló csapatban dolgozhatok. Ritka ajándék A kaukázusi krétakör.
Székely Kriszta (Fotó: Nánási Pál)
Azt mondod, történet jóról és rosszról – de amikor pillanatok tört része alatt kell dönteni, olyankor nem erkölcsi döntés születik, hanem zsigeri: az egyik elfut, mert annyira fél, a másik pedig anélkül, hogy gondolkodna, visszafordul, és magával viszi a gyereket, amivel űzött vaddá válik. Ilyen egyszerű volna meghatározni, ki jó és ki rossz ember?
Sz K: Azt hiszem, hogy egy ilyen kifordult, háborús világban, mint amiben a darab játszódik, és amilyen a miénk is, igen, ennyire egyszerű, és ennyire magától értetődőnek is kellene lennie. Azért remek Brecht, mert szélsőséges helyzetben mutatja meg a jó szándék hiányát az emberekben. Ez a kétfelvonásnyi “kié a gyerek” példázat arra akar megtanítani, hogy helyesen gondolkodjunk a keretjátékban feltett dilemmáról. Hogy kié is az a völgy: azé, akinek birtoklevele van róla, de elhagyta, vagy azé, aki megművelné és gyarapítaná? A darab végkövetkeztetése az, hogy a dolgokat azoknak kell birtokolniuk, akik értenek hozzájuk, nevelik, gyarapítják és jobbá teszik őket.
Van egy “övön aluli” kérdésem: ti hazavinnétek egy árokszélen hagyott, elárvult gyereket?
Sz K: Én igen.
P B: Én nem tudok erre válaszolni, mert ez nem reális kérdés.
Jelenet a darabból (Fotó: Horváth Judit)
Miért? Ismerek olyan embert, aki a háza alagsorában hónapokon át menekülteknek adott szállást.
P B: Jó, persze, biztos van olyan helyzet, amikor hazavinnék egy gyereket.
Ha nincs más, aki hazavigye?
Sz K: Ahogyan a darabban. Gruse egy éjszakán át várta, hogy valaki megmentse a gyereket. Aztán meg ott is hagyja egyszer valakiknél, és csak azért megy vissza érte, hogy megelőzze a katonákat. Igyekeztünk az előadásban megmutatni, hogy nem az van, hogy ha egy nő meglát egy gyereket, rögtön anyává válik.
P B: A cselekvésnek mindenkor komoly gátja a megszokás: itt fekszenek körülöttünk a szegény emberek, a híradó ontja a szörnyűségeket… Sokszor át sem gondoljuk, hogy esetleg valamit tehetnénk is. A kisfiammal mostanában sokat kell ilyesmiről beszélgetnünk: kérdezte a múltkor is, hogy miért nincs egy olyan bolt, ahol a szegények úgy vásárolhatnak, hogy nem kell fizetniük. Azt mondta, majd ő csinál ilyet. Mire mondtam, hogy akkor nagyon büszke leszek rá. Mennyire normálisan gondolkodik egy gyerek, miközben mi, felnőttek, nem teszünk meg mindent.
P A: Nem biztos, hogy az a helyzet, hogy vannak jó emberek, meg rosszak. Helyzetek vannak, és az minősít bennünket, ahogyan döntünk ezekben.
