nlc.hu
Szabadidő
“Kétszáz volt a pulzusom a medencében” – szívműtétje után hat héttel már versenyez az olimpikon

“Kétszáz volt a pulzusom a medencében” – szívműtétje után hat héttel már versenyez az olimpikon

Bár a FINA vizes vb-jén csak nézőként vesz részt, az ausztrál Kyle Chalmers az úszók mostani generációjának egyik legnagyobb tehetsége. A rekorder úszóval budapesti látogatása alkalmából beszélgettünk.

“Születésemtől fogva probléma volt a szívemmel” – mondta a mindössze 19 éves Kyle Chalmers, aki az ausztrál válogatott gyorsúszó-specialistája. Supraventricularis tachycardiának hívják a betegségemet, ez egyébként egy viszonylag gyakori rendellenesség, az ausztrál úszóválogatottban az egyik csapattársam is ezzel küzd. Nem életveszélyes, de kellemetlen, mert a szívverésem időnként nagyon felgyorsult. Például a medencébe ugrást követően kétszáz volt a pulzusom a medencében, és ez tartott vagy 30 percig.”

Kyle Chalmers homlokán a sebhely 3 éves korából származik
Kyle Chalmers homlokán a sebhely 3 éves korából származik

Kyle Chalmers nevét a 2015-ös FINA ifjúsági úszó világbajnokságon ismerhette meg a bolygó, a közel két méter magas úszó ugyanis a 4×100 méteres gyorsúszásban 47,86 másodperces részidejével segítette ezüstéremhez az ausztrál válogatottat. Tavaly pedig a riói olimpián aranyérmet szerzett 100 méteres gyorsúszásban, 47,58 másodperces idejével ifjúsági világrekordot állított fel.

Az idei, budapesti vizes vb-t azonban kihagyni kényszerült, szívproblémái miatt ugyanis június elején megoperálták.

Double thumbs up because this time my heart surgery was successful! Thank you all for the support #blessed

A post shared by Kyle Chalmers (@kyle_chalmers3) on

“Ez már a második műtét volt, egyszer már megpróbálkoztunk vele, 2015-ben, de akkor nem sikerült megoldani a helyzetet” – mondta a Chalmers, akit vezetékneve miatt Prince Chalmers-nek becéznek, ami az angol “prince charming”-ra rímelő szójáték. “Most azonban igen, a lágyékomon keresztül bevezették a katétert, és így sikerült kezelni a problémát.”

Az úszó nem akármilyen állóképességről tett tanúbizonyságot: múlt héten, szűk hat héttel az operációja után már indult egy úszóversenyen, egy-két hét múlva pedig ismét rajthoz áll majd, Rómában.

Chalmers mostani látogatása alkalmával igyekszik megismerni Budapestet, a FINA versenyei közül pedig főleg a férfiak 100 méteres gyorsúszására és a nők 4×200 méteres gyorsúszására kíváncsi, mivel ezeken a versenyeken az ausztrálok jó esélyekkel indulnak.

“Izgalmas versenyekre számítok, de közben Budapestet is szeretném kicsit megnézni, mert még sosem jártam itt. Ami a magyar úszókat illeti, Gyurta Gergellyel versenyeztem már együtt, a többieket azonban nem nagyon ismerem. Hosszú Katinkát leszámítva, őt természetesen mindenki ismeri.”

Kyle Chalmers-t egyébként szülei nem szánták úszónak, saját elmondása szerint úgy nőtt fel, hogy az úszás különösebben nem érdekelte. A sport azonban sosem állt tőle távol, édesapja a rendkívül brutális ausztrál futball – amerikai focira jellemző brutalitás, csak védőfelszerelés nélkül – legjobb bajnokságában, az AFL-ben játszó Brett Chalmers.

Kyle Chalmers testalkata alapján kosárlabdázó is lehetne - volt is
Kyle Chalmers testalkata alapján kosárlabdázó is lehetne – volt is

“Először hároméves koromban bújtam bele apám mezébe, és rohangáltam a lakásban, akkor fejeltem le az asztal sarkát” – mutat a fiatal úszó a jobb szemöldökénél látható sebhelyre. “Egy évvel később aztán beirattak a szüleim ausztrál focira, elég kemény volt, eltörtem a csuklómat, és jó pár ínszalagomat is elszakítottam ennek következtében. Az úszás sokáig nem érdekelt, ma is sokat nézem az NBA kosármeccseit – a kedvenc csapatom az Oklahoma City Thunder –, de a labdarúgást és persze az ausztrál focit is nagyon szeretem.”

“A rekordok megdönthetők”

Chalmers arról is beszélt, hogy bár ma már az úszóversenyeken nem engedélyezik az úgynevezett “cáparuhákat”, ennek ellenére a speciális dressz segítségével felállított rekordok napjai meg vannak számlálva.

“Persze, a szuperruhák sokat segítettek, 2009-ben szinte minden kategóriában megdőltek a rekordok” – mondta az olimpikon. “De Adam Peaty rá a példa, hogy a rekordokat meg lehet dönteni, neki egy nap alatt kétszer is sikerült. De ott van (az ausztrál) Emma McKeon is, aki szintén rekordbeállítással kezdte a budapesti világbajnokságot. Meg persze az amerikai Katie Ledecky, ő valami egészen más kategóriát képvisel.”

The best part is looking up and spotting my family ❤️❤️

A post shared by EMMA MCKEON (@emmamckeon) on

Chalmers egyébként úgy látja, az úszók világában a nők helyzete mintha jobb lenne, mint más sportágakban

“Az úszás az egyik legjobb sport, mert itt tényleg nem számít, hogy valaki nő vagy férfi. Mindenkit egyenlő módon kezelnek, itt nincsenek olyan szexista felhangok, mint például a tenisz világában. Ugyanannyit is keresnek a nők és a férfiak és a versenyeket is éppen olyan izgalmas nézni” – magyarázta az ausztrál sportoló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top