Tény, hogy félmeztelenül közlekedni a nagy hőségben jól tud esni, arról nem beszélve, hogy a világ nálunk civilizáltabb részein akár nők is megtehetik ezt, mindenféle retorzió nélkül. Coloradóról van például szó, ahol idén áprilisban szabadították fel a női melleket. Ez szép, meg jó, meg progresszív is – bár arra kíváncsi lennék, ezt követően mennyivel szaporodott meg a verbális szexuális zaklatások száma az amerikai államban.
Tegyük azonban most félre a gendert, én ugyanis őszintén szólva semmilyen esetben nem értem, hogy mire gondol az, aki felsőtestét közszemlére helyezve vág neki egy nagyváros utcáinak. Mivel magyarok vagyunk, ezért itt most elsősorban azokra a furcsa gondolkodású férfiakra gondolok, akik úgy gondolják, hogy a nagy hőségben joguk van vizuális környezetszennyezés formájában csapást mérni járókelő társaik retináira, miközben krétafehér hátukon vagy épp porhanyósra lesült, dagadó sörhasukon kövér izzadságcseppek indulnak meg, hogy hangos csattanással kenődjenek szét az aszfalton.
A strandon tök oké, a belvárosban egyáltalán nem az (Fotó: Tumblr)
Amikor szembejön velem egy ilyen hasonló “Adonisz”, először mindig zavarba jövök, hogy most akkor hova is nézzek. Na nem úgy, mint a nők dekoltázsát titokban vizslatni próbáló – és minden esetben csúfosan lebukó – férfiak teszik, akik túlkávézott kaméleonként forgatják a szemeiket, hanem egyfelől ilyenkor próbálom a tekintetemet a haladási irányomon tartani, de mindezt úgy, hogy a szembejövő toplessbárót amennyire lehet, elkerüljem. A második érzés, ami ilyenkor feltámad bennem, a düh szokott lenni: miért kell ennek kitenni engem, tessék mondani?!? Meg mindenki mást is. Nem a strandon vagyunk, de nem is a fociöltözőben, ahol a forró zuhanytól rákvörös sörhas lehet ugyan a férfiasság bona fide szimbóluma, hanem egy közös térben, ahol, bár gyűlölöm ezt a kifejezést, de illik tekintettel lenni másokra is.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy mi várna egy coloradói nőre, aki Magyarországra tévedve elkövetné azt a hibát, hogy félmeztelenül kimegy az utcára. Azt gyanítom, az első sarokig nem jutna el két-három lekurvázás, hat-nyolc kéretlen szexuális ajánlat és négy-öt erkölcscsősz beszólása nélkül. A nemek egyenlősége nevében kérdezem, hogy a félmeztelenül sétáló, bicikliző és számomra érthetetlen módon így autót vezető férfiak miért érzik úgy, hogy mások látóterébe benyomulni a közszemlére helyezett izzadt testükkel, az egy teljesen elfogadható dolog?
Találós kérdés: a nőknek beszólnak érte, a férfiak büntetlenül csinálhatják, mi az? (Fotó: Tumblr)
Félreértés ne essék, nem áll szándékomban senkit bodyshamelni, pláne előírni, hogy ki, miben, hova menjen. Pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a helyzetben az áldozat mindenki más, akinek az utcán járva el kell viselni, hogy nevezett urak (?) privilégiumuknak tekintik mások látóidegeinek ilyetén használatát, és a társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályaira fittyet hányva felrúgják a békés egymás mellett élés alapvető szabályait.
Nagyjából konszenzusos megállapodás tapasztalható ugyanis annak tekintetében, hogy nem állok neki norvég vikingdaráló metált üvöltetni a körúton sétálva, mert tekintettel vagyok járókelő társaimra, na meg a környéken lakók nyugalmára. Hasonló módon egymás szaglóidegeit sem borzoljuk szándékosan – itt most a tisztelet nem a szabályt erősítő kivételeknek szól – a nyálkahártyák elleni biofegyver-támadásra alkalmas parfümfelhőkkel, illetve ennek ellenpólusával, a pálpusztai sajtüzemet idéző ápolatlansággal. Sem a metrón, sem a liftben, sem az utcán.
Akkor is furán, sőt, igen ellenségesen néznének az emberek, ha kéretlenül kezdenénk mások szájába mondjuk erős paprikát vagy, teszem azt, a már említett, rendkívül büdös sajtot tömködni. Ami pedig a tapintást illeti, talán nem kell belemennem, hogy a kéretlen fogdosásnak milyen büntetési tételei fordulhatnak elő.
Akár nő, akár férfi, a többi városlakóra való tekintettel vegyünk már fel egy felsőrészt! (Fotó: Tumblr)
Ha viszont a fentiekben megegyeztünk amúgy össztársadalmilag, akkor nem lehetne, hogy egymást vizuálisan se zaklassuk fel, kéretlenül? Ahogyan az irodába sem csattognak be a jobb érzésű kollégák atlétában és strandpacskerban, úgy az utcán sem kellene NDK-turistásat játszani, 1989 óta ugyanis pont egy nagykorúságnyi idő telt el, úgyhogy itt volna az ideje, hogy ilyen téren is felnőjünk, és megpróbáljunk ehhez mérten, felnőttként is viselkedni.
A forró, kánikulával terhes napokra az említett uraknak könnyű pólót vagy inget javasolnék, illetve egy picivel több akaraterőt, hogy elbírják a felsőruházat viselésének terhét. Legalább addig, amíg kiérnek a strandra. Vagy haza, a kertbe. Talán nem akkora kérés ez…
