nlc.hu
Szabadidő
Vogel Adrienn az első magyar női gyorsasági kamionversenyző

Vogel Adrienn az első magyar női gyorsasági kamionversenyző

Első magyar nőként próbálhatta ki tudását a gyorsasági kamionversenyzésben Vogel Adrienn, aki Ázsiában, a kínai bajnokságon 12. lett az előző hétvégén. A hatalmas versenygépekkel manőverező magyart sztárként ünnepelték Sanghajban.

A 34 éves Vogel Adrienn számára nem új sport a kamionversenyzés, 2012 óta számos kategóriában állt már rajthoz. Az idén a Kia Picanto Kupában versenyez a magyar SunAqua Racing Team színeiben, és a cseh Buggyra csapat két pilótájával, Adam Lackóval és David Vrseckyvel együtt Sanghajba utazott a múlt héten, ahol a kínai bajnokságban az egyik ottani gyártó kamionját vezette.

“Döbbenetes élmény volt, nagyon sok volt a néző, hét helyi televíziós társaság közvetített a versenyhétvégéről, és mind a hét kínai teherautógyár indított kamionokat” – mesélte az MTI-nek Vogel Adrienn, aki a 18 fős mezőnyben az első futamon 12. lett, a második versenyen pedig műszaki hiba miatt nem tudott részt venni.

“Valódi sztárként kezeltek a helyiek, egy kicsit meg is lepődtem ezen. Az aláírások osztogatásánál például 45 perc után be kellett mennem hűsölni, mert a 40 fokos melegben nem volt kellemes kint ülni, pedig még akkor is hosszasan kígyózott a sor az asztalunk előtt” – mondta a pilóta. Arról is beszélt, hogy Kínában az Eb-hez képest még gyerekcipőben jár a gyorsasági kamionsport, a versenygépeket javarészt az utcai járművekből építik át, lóerőben gyengébbek, ugyanakkor nehezebbek, mint a kontinensbajnokságban szereplő, külön erre a célra épített kamionok.

“Az ottani versenykamionokat tulajdonképpen még a futamok közötti időben is fejlesztik, mi az európai sorozatban gyűjtött tapasztalatunkkal sokat tudtunk és tudunk segíteni nekik” – nyilatkozta Vogel, aki a későbbiekben szívesen indulna majd az Európa-bajnoki sorozatban is. “Szeptemberben lesz megint egy verseny Kínában, októberben pedig tervben van egy újabb teszt az Eb-kamionnal, aztán meglátjuk, hogyan alakul a jövő.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top