Szabadidő

Új bringás tábla jelent meg Budapesten

Hasonló jelzésekkel eddig csak vidéken találkozhattak a kerékpárosok.

Már nemcsak a zebrán kell tolni a kerékpárt a fővárosban, hanem a vörös színnel és vastag sárga szaggatott vonallal kiemelt kerékpárút-átvezetésen is, legalábbis a Budapest Közút új közúti táblája szerint – írja a Kerékagy blog.

Az új tábla szerint a bringásoknak le kell szállniuk a kerékpárról a Petőfi hídra vezető úton. Igaz, ehhez egy kerékpárút vége táblát is kitettek.

Vagyis azon a helyen, ahol eddig a bicikliseknek volt elsőbbségük az autósokkal szemben, most megszakad a kerékpárút, és az autók kerülnek kiemelt helyzetbe.

A változtatás célja nyilvánvalóan az, hogy védje a bringásokat, viszont erre valószínűleg azért volt szükség, mert az autósok nem adták meg az elsőbbséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top