Radnóti Miklós halála után az özvegye, Gyarmati Fanni sosem mert férjhez többé, és egész életében a közös lakásukban lakott a Pozsonyi úton. Ő ápolta férje hagyatékát, tisztelettel őrizve a költő emlékét. Nem véletlenül tiltotta meg, hogy saját naplója megjelenjen még életében, hiszen abból kiderül, hogy bár nagyon szerették egymást, gyakran veszekedtek, és csak kevés boldog pillanat jutott Fanninak.
Gyarmati Fanni még hajadonként, 1935. február 10-én kezdte a naplóírást, a könyvet közösen kapták egy barátjuktól.
Olyan gyerekek vagyunk. Este Laciéknál vacsoráztunk, és Laci nagy bőkezűen megajándékoz ezzel a könyvvel. Mik kéri feljegyzésekre, de a pontos dátum csábít a naplóírásra. Végül is ez lesz belőle. Én kapom a megbízást vezetésére.
Ekkor már hat éve ismerik egymást Radnótival, Fanni csak Miknek hívja a költőt, és alig várja, hogy összeházasodjanak. Közben apja gyorsíróiskolájában tanít, öntudatos, dolgozó nő, a húszas évei elején jár. Sokat találkozik Miklóssal, ő maga is csatlakozik ilyenkor a költő társaságához valamelyik kávézóban. Zelk Zoltánnal, Füst Milánnal, József Attilával, Babitscsal is összejárnak. Ekkoriban sokszor elégedetlen Radnótival, aki nem dolgozik szerinte eleget, viszont sokat alszik, a haja hullik, a háta pedig görnyedt. Fanni magával sincs kibékülve, szeretne okosabb lenni és több nyelven beszélni, öregnek látja magát, szeretne csábítóbban kinézni.
Ferencz Győző irodalomtörténész, Radnóti életének és költészetének kutatója 2003-ban szerzett tudomást a napló létezéséről, amikor Gyarmati Fanni megkérte, hogy rakjon rendet abban a szekrényben, amelyben iratokat, dokumentumokat tartott.
Fanni nem szépít, nyers, reális, pesszimista, 1937-ben már retteg a háborútól. Egyik éjszaka megálmodja, majd leírja, hogy mi fog velük történni:
Nem érzem jól magamat és rosszat álmodok, hogy háború van, és nem jön hír Mikről.
Legendás szerelmük mindennapjaiba is bepillanthatunk: naponta veszekedtek, sokszor gyűlölték egymást, a szexuális életük pedig az első perctől fogva nagyon problémás. Fanni többször teherbe esett, de a gyereket sosem tarthatta meg. Később a nem kívánt terhességek miatt nyugtalan, amikor szeretkezésre kerül a sor. Radnóti hűtlenségét Fanni egyáltalán nem tűrte olyan jól, mint azt az utókor hitte, sokat szenvedett Beck Judit és a férje többi kalandja miatt.
1942. március 6. Már villanyoltáskor mondtam motyogva, álmosan, hogy el fogunk válni, mert én nem bírom, hogy Mik mással szemlélje a világot. Akkor én megbénulok és megnémulok, akkor nem tudom vele úgy játszani ezt a drága, gyönyörű együttélésünket, ahogy eddig, hogyha tudom, hogy neki más emlékei is vannak, és más is betölti, mint ami engem.
Közben egyre inkább érzi, hogy közeledik valami nagyon rossz, folyamatosan rettegnek Miklóssal a zsidóságuk miatt, de elmenni nem akarnak.
…nem hagyhatom úgy az iskolát, nem mutathatom meg, hogy zsidók vagyunk, mikor ilyen uszító, rettenetes idők járnak, hiszen tavaly már kimaradtak zsidóságunk miatt a növendékek. (1937. szeptember 6.)
Mikor az elmenésre kerül szó, …elmondjuk, hogy mi nem vágyunk sehová, nem tudnánk sehol boldogulni, és nem érezzük becsületes dolognak az elmenést, nem adunk igazolást a bolygó gyökértelen zsidó elméletnek, aki minden harmadik-negyedik generációjában továbbmegy. (1938. december 30.)
A háború alatt Fanni Budapesten és Pécsett bujdosik, a vidéki városban apácaként él, és így megmenekül a deportálástól.
Ha az utcán járok, reszketni kell a cipőtalpért, illetve, hogy befolyik a víz, mert lyukas oldalt a cipőm olyan helyen, amit nem lehet megcsináltatni, de hát viselem, mert kímélem a jobbikat, és mert ez még bőrtalp, tehát járható. Aztán reszketni kell a kabátért, az utolsó szövetért, amit negyedik éve viselek, a fekete fényes szalmakalapért. Most a feltűzött hajjal olyan vagyok benne, mint egy régi divatlap-illusztráció…. (1942. április 9.)
…Aztán fürdés, végre hosszú idő után megint van meleg víz. Olyan jó és olyan szomorú: a vasárnap reggeli, Miklóska fürdetése elmarad, és Miklóska hajmosása sem lesz ma. Hol is van szegény drága gyerekem most? …De hát miért nem ír nekem, amikor máskor eddig hosszú levelek jöttek a táborokból. Mi van benne? Miért nem ír? Miért nem közli, mit gondol, mit érez? Jaj, ha nem volna senki ember körülöttem, igazán nem tudom, hogy viselném el. Hát persze, hogy elviselném. Mindent elvisel az ember, csak később, később ébred tudatára. (1944. május 28.)
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni pesti lakásában, 100. születésnapján (Fotó: Kallos Bea)
Aztán még ennél is keményebb napok jönnek, Fanni nem tudja még, hogy Radnóti már régen halott, folyamatosan reménykedik, hogy a férje egyszer csak hazatér. Többször megerőszakolják a „felszabadítók”, az egyik ruszki lilára is veri a tiltakozó nőt.
Minden szanaszét szórva, az a kevés is, amit ki tudtam menteni. Mindez nem számít, mindent könnyedén veszítenék el, csak Miklós jöjjön haza. Most már itt születik előttünk az új világ, és állandó életveszélyben lapulunk ennyi ideje már, bombázások és ágyúzások közepette, de semmi-semmi nem fontos, csak Miklós. Nélküle nem tudnék új életet építeni. (1944. december 12.)
Mik, drága mindenségem, minden lélegzetvétellel nehezebb, hogy nem vagy itt. Beszélek itt-ott boriakkal, hullahegyekről beszélnek. (1945. március 13.)
1946. május 5-én misét mondat Miklósért, aztán augusztus 19-én lát egy hírt egy zsidó lapban: „Győr mellett, Abdán felnyitottak egy tömegsírt, és a megtaláltak és megállapíthatók névsorában szerepelt teljes névvel, pontos adatokkal Miklós.”
A többször megerőszakolt, boldogtalan nő teljesen összetörik férje halálhíre miatt, attól fél, hogy megbolondul. Aztán szép lassan újra talpra áll, és folytatja az életét. Az utolsó bejegyzés 1946. szeptember 9-én íródik a Naplóba, azután Fanni soha többé nem nyitja ki a könyvet.
Gyarmati Fanni 102 évesen halt meg, 2014-ben. Radnóti halála után nem ment többé férjhez.
