nlc.hu
Szabadidő
Ritka jelenséget, vízlengést okozott a viharos szél a Balatonnál

Ritka jelenséget, vízlengést okozott a viharos szél a Balatonnál

A csütörtöki viharos szél a Balatonnál is megtette a hatását, szó szerint áttolta a vizet a tó egyik medencéjéből a másikba.

Csütörtkön Balatonmáriafürdő környékén a tó vize alacsonyabb volt, mint idén bármikor. Szárazra került a nádasok előterében a homokpad, az iszapból kilátszottak a kagylók, több hajó az oldalára dőlt a kikötőkben – írja Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete munkatársának beszámolója alapján az Időkép.

Az átmeneti vízszintcsökkenés oka a vízlengés. A jelenség nem ismeretlen a Balatonnál, lényege, hogy a tó hosszában fújó délnyugati szél át tudja nyomni a keleti medencébe a vizet. Ilyenkor délnyugaton néhány óra alatt lecsökken, északkeleten pedig emelkedik a vízszint.

A legnagyobb eltérést csütörtökön este 6-kor mérték. Keszthelyen +48 centiméter volt a vízállás, míg Balatonfűzfőn ugyanekkor extrém magas, +121 centiméter volt a vízszint.

A kilendülés mértéke így 73 centis volt, ami ritka ugyan, de elmarad az 1962-ben mért 103 centiméteres rekordtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top