nlc.hu
Szabadidő
Nem párosodhatnak az összefirkált malacok a rangos New York-i múzeumban

Nem párosodhatnak az összefirkált malacok a rangos New York-i múzeumban

Tiltakoztak az állatvédők, a Guggenheim visszavonulót fújt.

Ugyan még meg sem nyílt a Művészet és Kína 1989 után: A világ színháza című kiállítás a New York-i Guggenheim Múzeumban, három műalkotás máris akkora botrányt okozott, hogy az intézmény úgy döntött, mégsem mutatja be ezeket. A két videóinstallációval és a harmadik, meglehetősen rendhagyó kiállítási tárggyal kapcsolatban elsősorban nem esztétikai, hanem sokkal inkább morális aggályok merültek fel a tiltakozó állatvédők részéről. A hasonló ügyekben rendszerint megszólaló PETA mellett olyan hírességek is állatkínzással vádolták meg a múzeumot, mint a színész Ricky Gervais, a Guggenheim kiállítását elítélő online petíciót pedig több mint félmillióan írták alá.

Az első videón (A kutyák nem érhetnek egymáshoz), amely egy 2003-as élő performansz felvétele, négy pitbull látható, amint feltűnően izzadtan és kimerülten, kétségbeesetten ugatva rohannak egymás felé egy rendületlenül forgó taposókeréken, persze teljesen hiába, hiszen a kifeszült hám visszatartja őket.

A második videó, az 1994-es Esettanulmány az átvitelről már egy fokkal szórakoztatóbb, a résztvevőknek legalábbis biztosan, hisz itt egy koca és egy kandisznó párosodását követhetjük figyelemmel. Az állatok majdnem egész testfelületét a latin és a kínai ábécé betűi fedik teljesen összevissza, ami „a komplex írásrendszerek és az állatok vad természete közötti látványos kontrasztra” hívja fel a figyelmet, bármit is jelentsen ez.

Termékeny feszültség (fotó: Facebook)

A harmadik botrányos kiállítási tárgy A világ színháza című, kétségkívül figyelemre méltó, nyolcszögletű építmény, amelyben több száz élő, egymást felfaló hüllő és rovar múlatja az időt.

Vérszomjas gyíkoktól retteg a művelt New York-i közönség (fotó: guggenheim.org)

Bár múlt héten még kiállt az érintett műalkotások mellett, az intézmény most közleményt adott ki, amelyben sajnálatát és csalódottságát fejezi ki, hogy művészeten kívüli szempontok is befolyásolhatják egy kiállítás szelekcióját, de a jelentős nyomás miatt, illetve a személyzet, a látogatók és a közreműködő művészek biztonsága érdekében a három kifogásolt darabot mégsem mutatja be.

(The Guardian)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top