Szabadidő

Visszavonul a női vízilaba-válogatott játékosa

A 26 éves sportolóban évek óta érlelődött a gondolat, mert több olyan dolog van az életében, amire szeretné, ha több ideje jutna.

Befejezte pályafutását az olimpikon, vb- és Eb-bronzérmes, 82-szeres válogatott vízilabdakapus, Bolonyai Flóra – közölte a Magyar Vízilabda Szövetség.

A 26 éves sportoló azt mondta, évek óta érlelődött benne a gondolat, nem hirtelen felindulásból döntött így. „Úgy érzem, elfogyott az a motiváció, ami régebben bennem volt, emellett pedig van több olyan dolog az életemben, amire szeretném, ha több idő jutna az elkövetkezendő években” – indokolta a visszavonulását.

Részt vett a londoni olimpián, ahol negyedik helyet szerzett a válogatottal, 2013-ban tagja volt a barcelonai világbajnoki csapatnak, van két Európa-bajnoki bronza (a 2012-es mellett az emlékezetes 2014-es, margitszigeti kontinensviadalon érezhette a közönség szeretetét), junior vb-ezüstje 2011-ből, illetve idén egy Universiade-ezüstöt szerzett. 

Négy évet volt Kaliforniában, és az amerikai egyetemi csapata meghívást kapott a Fehér Házból, 2013-ban ugyanis a University of Southern California lett az egyetemi bajnok. Az elnökkel közös fotózáson ráadásul éppen Barack Obama mellett állt.

Bolonyai Flóra 15 évet töltött az uszodában, ebből szakad most ki teljesen, és ugyan úszni le-lejár majd tervei szerint, vízilabdázni már nem szeretne. Közgazdaságtani és matematikai diplomával rendelkezik, és már a múlt szezon második felében elkezdett félállásban dolgozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top