A Green Banana Paper nevű vállalkozás ötlete Matt Simpson fejéből pattant ki, aki a Mikronéziában található Kosrae nevű szigeten élő emberek támogatására talált ki egy etikus és fenntartható üzleti modellt.
A banántermesztés a növény sajátossága miatt rengeteg növényi hulladékot termel, Smith pedig ennek a hasznosítását állította ötlete középpontjába. A banánlevelek rostjaiból már a XIII. századi Japánban készítettek ruhákhoz használt szövetet, a XX. század elején pedig Charles M. Taylor és Howard Kay Cook gyártottak a rostok felhasználásával olyan papírt, amely jóval tartósabbnak bizonyult a hagyományos, fapépből készülő papírnál.
A Green Banana Paper ezeket a módszereket korszerűsítette, miközben felismerte, hogy a környezetkárosításban élen járnak az úgynevezett fast fashion divatmárkák, amelyek a jelentős igények kielégítése miatt olyan módszerekkel állítják elő a textileket, hogy azokat csak nehezen lehet újrahasznosítani. Ezt jól mutatja az a szomorú statisztika is, amely szerint egy átlagos amerikai évente csaknem 40 kilogramm (!) ruhát hajít a szemétbe.
A Kosrae szigetén felállított üzemben a banánlevelek növényi rostjaiból a helyi lakosok egyfajta pépet készítenek, ebből készülnek a cég által jelenleg forgalmazott pénztárcák, dossziék, névjegykártyatartók és hasonlók. A pénztárcák érintésre hasonlítanak a nyers, hasított bőrből készült változatokhoz, azzal a különbséggel, hogy víz- és tűzállóak, illetve rendkívül tartósak is, nehezen szakadnak, és jól bírják a feszítést-nyújtást is.
A Green Banana Paper különféle mintákkal kínálja a termékeit, de kapható náluk úgynevezett „design yourself” változat is, amelyet a névhez híven a vásárló díszíthet ki a szívének kedves mintázattal.
Egyelőre nem tudni, hogy a tárcáknál és dossziéknál nagyobb felületű termékek – például ruhaneműk – készülnek-e majd a banánrostokból, de ki tudja, lehet, hogy pár év múlva már a bőrkabátok alapanyagát is fákon termesztjük majd.