Szabadidő

Betiltják a tenyésztett fajkutyák árusítását – éljen az örökbefogadás!

Múlt héten fogadták el azt a törvényt, amelynek értelmében vége szakad a méregdrága, egyes uralkodóházak vérvonalát megszégyenítő pedigrés kis jószágok árusításának – legalábbis Kalifornia állam területén.

Bár a brit Independent című lapra kevésbé a mértékadó tájékoztatás, mint inkább a „NEM FOGJA ELHINNI, MILYEN BIKINIT VETT FEL A STRANDRA EZ A NŐ” típusú kattintásgenerátor tartalmak a jellemzőek, most mégis rájuk fogunk hivatkozni, mivel végre egy olyan kezdeményezésről számoltak be, amely mellé nem nehéz teljes mellszélességgel odaállni.

Az amerikai államban ugyanis mostantól törvény tiltja a profitra kihegyezett kutyatenyésztést. A „kiskutyamalmoknak” (puppy mill) nevezett tenyészetekben ugyanis gyakran borzasztó körülmények között tartják a kutyákat, a szukákat pedig gyakorlatilag „szülőgépként” használják, hogy a kiskutyákat aztán szédítő összegekért adják el.

Az ASPCA szerint a tenyésztők sokszor szörnyű körülmények között tartják a fajkutyákat (Fotó: ASPCA.org)

Kaliforniában már eddig is 36 város – köztük Los Angeles, San Francisco, San Diego – tiltotta a tömeges tenyésztést, a mostani rendelkezés azonban az egész államra kiterjeszti a tilalmat.

„Ez a törvény egy mérföldkő, amelynek célja, hogy megtörje azt a beszállítói láncot, amelynek fő haszonélvezői a sokszor az állatokat kihasználó, kizsákmányoló tenyésztők” – mondta a Business Insidernek adott nyilatkozatában Matt Bershadker, az American Society fo the Prevention of Cruelty to Animals (ASPCA) állatvédő szervezet elnöke.

A kutyatenyésztők tiltakozásukat fejezték ki, szerintük ugyanis a törvény bevezetésével fontos fogyasztóvédelmi mechanizmusokat iktatnak ki a rendszerből. A közösségi oldalakon egyébként már régóta kampányolnak az állatvédők, hogy az emberek ne vásároljanak tenyésztőtől kutyát-macskát, hanem inkább fogadjanak örökbe valamelyik menhelyről. A kampány az #adoptdontshop hashtag alatt fut Twitteren, Facebookon és Instagramon egyaránt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése