Rettegésben és megaláztatásban telt a gyermekkora
104 évvel ezelőtt, 1913-ban Alabamában megszületett Rosa Louise McCauley, akiről akkor még csak nem is sejtették, hogy egyszer világrengető tetteket visz véghez. Eleinte átlagosnak tűnő életét élt kislányként, szülei válása után anyjával és annak családjával lakott egy farmon. 11 éves koráig otthon tanult tanítónő édesanyjától, ezután ipari lányiskolában, majd középiskolában tanult tovább, de tanulmányait meg kellett szakítania, hogy gondoskodhasson beteg nagyanyjáról. A rasszizmussal már gyermekkorában kénytelen volt megismerkedni, mivel akkoriban, a déli államokban az élet minden területén megkülönböztették egymástól a fehér és a fekete bőrszínű embereket.
Egy jellegzetes és erős kép a szegregáció idejéből, amely ellen Rosa Parks harcolt (Fotó: Library of Congress)
A buszokon külön üléseket tartottak fenn a fehéreknek és a feketéknek, sőt, megvoltak a szabályok is arra vonatkozóan, hogy a feketéknek hogyan kell utazniuk, már ha egyáltalán utazhattak tömegközlekedéssel. Iskolabuszt ugyanis a fekete gyerekek nem kaptak, így nekik minden nap gyalog kellett iskolába járniuk, köztük Rosának is. Ahogyan később mesélte: „a busz volt az első dolog, ami rádöbbentett, hogy létezik egy fekete világ és egy fehér világ”. Borzalmas gyermekkori emlékei között helyet kapott az is, amikor kétszer is felgyújtották az iskolát, ahová járt, és amikor nagyapja puskával állt az ajtóban, ha a Ku Klux Klan az utcákon vonult.
Férjével együtt felszólalt a faji egyenlőtlenségek ellen
29 évesen, 1932-ben férjhez ment Raymond Parks borbélyhoz, aki egy fekete polgárjogi mozgalom tagja volt. Rosa férje tevékenységének hatására egyre közelebb került a mozgalmakhoz. Azon kevés fekete fiatal egyike lett, aki elvégezte a középiskolát, sőt, sikerült elérnie azt is, hogy felvegyék a szavazók névjegyzékébe. 1943-ban csatlakozott az NAACP polgárjogi mozgalomhoz, ahol egészen 1957-ig titkárnőként dolgozott. Parks emellett házvezetőnőként járt egy liberális gondolkodású fehér házaspárhoz, akik arra biztatták, hogy álljon ki a feketék jogai, a faji egyenlőség ügye mellett.
Nem kellett őt nagyon biztatni, hiszen világlátása amúgy is erre sarkallta. Nemcsak amerikai polgárjogi mozgalmak létrehozója lett ő, hanem szó szerint a kiváltó oka. Bátran kezdett szembeszállni a faji megkülönböztetés ellen az ’50-as években, tevékenysége nyomán jött létre az a mozgalom, amelynek élére később Martin Luther King lépett.
Nem hagyta magát megszégyeníteni, letartóztatták
A „fekete törvények” értelmében a fekete bőrű utasok akkoriban csak a buszok hátsó ülésein utazhattak, de ha a fehéreknek fenntartott helyek megteltek, át kellett adniuk az újabb fehér utasoknak a helyeiket, sőt, ha annyira tele volt a busz fehér bőrű utasokkal, akkor le is kellett szállniuk. A jegyeiket is csak úgy vehették meg, hogy az első ajtónál felszállva jegyet váltottak, majd le kellett szállniuk, és a hátsó ajtón felszállva foglalhatták el a helyüket. Rosa egy alkalommal elejtette a táskáját jegyvásárlás közben, ezért egy pillanatra leült egy fehéreknek fenntartott helyre, hogy összeszedje a holmiját. A sofőrt azonban ez annyira feldühítette, hogy – miközben a hátsó ajtó felé tartott, hogy felszálljon – otthagyta Rosat a megállóban.
Rosa Parks nem volt hajlandó átadni a helyét a fehéreknek (Fotó: Library of Congress)
Ugyanezzel a sofőrrel, James Blake-kel Rosa 12 évvel később is összeütközésbe került, amikor 1955. december 1-jén hazafelé menet felszállt a buszra. Közvetlenül a fehéreknek fenntartott helyek mögé ült le, de mivel a fehérek helyei gyorsan megteltek, a feketéknek át kellett adniuk a helyeiket. Illetve át kellett volna adniuk a sofőr szerint, de Parks nem volt hajlandó megmozdulni. A sofőr ezért rendőrt hívott, Rosát pedig letartóztatták. Évekkel később Parks azt nyilatkozta: „Nem fizikailag voltam fáradt… Az egyetlen dolog, amibe belefáradtam, az az engedelmeskedés volt.” „Csak annyit tudtam, miközben letartóztattak, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen megaláztatásnak tettem ki magam.” És valóban így is lett.
Buszbojkottot hirdetett, és eltöröltette a „fekete törvényeket”
Parksot még a letartóztatásának napján kihozta a börtönből a polgárjogi mozgalom vezetője, és ügyét felhasználta a faji egyenlőség ügyében vívott harcban: buszbojkottot hirdettek. Parksot egyébként a bíróság bűnösnek találta és pénzbírsággal sújtotta. A buszbojkottot egy új szervezettel vitték véghez, amelynek vezetője Martin Luther King lett. Parks a polgárjogi mozgalom központi alakjává vált. Ki is lett volna nála alkalmasabb erre, hiszen őt bátran mutogathatták nyilvánosan, a tisztességes, férjes asszonyt, a keményen dolgozó nőt, a vallásos, művelt hölgyet, aki nem érdemelt ilyen bánásmódot.
A bojkott szervezői arra biztatták a fekete bőrű lakosokat, hogy egy napig ne szálljanak buszra. A tiltakozással azt akarták elérni, hogy faji megkülönböztetés nélkül utazhasson bárki a tömegközlekedési eszközökkel. Bár eredetileg egynaposra tervezték a megmozdulást, végül 381 napig tartott. Ez akkora anyagi kárt okozott a busztársaságnak, hogy 1956. novemberében kénytelenek voltak eltörölni a faji elkülönítésről szóló törvényt. A feketeellenes mozgalmak viszont erre válaszul felgyújtották a feketék templomait, Martin Luther King otthonát pedig felrobbantották.
Arra sarkallta a fiatalokat, hogy ne hagyják magukat elnyomni
Rosa Parks ugyan elérte a célját, ami a faji megkülönböztetés megszüntetését illeti, de számos következménnyel kellett szembenéznie. Munkahelyéről kirúgták, és férje is elvesztette az állását. Kénytelen volt elköltözni, új városokban kocsmában, majd varrónőként dolgozni. Később Michigan állam egyik képviselőjének titkárnője lett nyugdíjba vonulásáig. Rosa visszavonulása után sem élt éppen nyugodt és eseménytelen életet. 81 éves volt, amikor betörtek otthonába, kirabolták, és megverték.
1992-ben kiadta önéletrajzát, de életét és munkásságát számos könyvben és filmben feldolgozták mások is. 2005. október 24-én halt meg, 93 évesen, de az általa 1987-ben megalapított Rosa és Raymond Parks Intézet a mai napig azzal foglalkozik, hogy a fiatalokkal megismertesse az alapvető emberi jogokat.
