Szabadidő

Szavazhatsz, ezek közül melyik legyen a budapesti kiselefánt neve

A pár napja született elefántbébi nevéről a közönség dönthet, több szempont figyelembevétele után öt név közül lehet választani.

Mától lehet szavazni a budapesti állatkertben múlt szerdán született kiselefánt nevére. Az állatkert már korábban elhatározta, hogy a nagyközönség segítségét kéri a névválasztásában. Ugyanígy történt a legutóbbi elefántbébi, Asha esetében is.

A névválasztás során több szempontot is figyelembe kellett venni. Egyrészt olyan nevek jöhettek csak szóba, amelyek valamilyen módon utalnak az állatok őshazájára. Tehát elsősorban indiai vagy legalábbis dél-ázsiai neveket kerestek.

Másrészt az állatkerti névadási szokások közül az az egyik legelterjedtebb, hogy az utódok nevének kezdőbetűje megegyezik az anyaállat nevének kezdőbetűjével. Mivel a kiselefánt anyukáját Angele-nek hívják, a hagyományok szerint A betűs nevet kellene kapni a kicsinek. Ahogy 2013-ban Asha is ilyen nevet kapott.

Öt név közül lehet választani:

  • Amar (jelentése: örök, halhatatlan)
  • Ambar (ég, égbolt)
  • Arun (hajnal, Nap)
  • Arjuna (tiszta, ragyogó, világos, csillogó)
  • Ashok (gondtalan, szomorúság nélküli)

A voksokat péntek délig várják, nem sokkal utána pedig az eredményt is kihirdetik, így a hét végére a legifjabb fővárosi elefántnak is lesz neve.

Szavazni a budapesti állatkert honlapján lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése