nlc.hu
Szabadidő
Öt napig vesztegeltek az autójuk tetején a mocsárba ragadt horgászok

Öt napig vesztegeltek az autójuk tetején a mocsárba ragadt horgászok

Kifogytak az élelmiszerből és a vízből, ráadásul a krokodilok is felfigyeltek rájuk, mikor megtalálták őket.

A 19 éves Charlie Williams és a 37 éves Beau Bryce-Morris horgászni indult a kutyájukkal Nyugat-Ausztráliában, amikor a dagályban az autójuk beragadt a mocsárba.

Öt napig rostokoltak az autójuk tetején, mire a mentőegységek rájuk találtak. Nagyon fáradtak, dehidratáltak voltak, és a hőség is kikészítette őket, de nagyon örültek a segítőiknek – írja a BBC.

A két férfi úgy tudott életben maradni, hogy adagokra osztották az élelmiszert és a vizet, nem fogyasztottak el mindent egyszerre. Igaz, mire megtalálták őket a Dampier-félszigeten, már épp kifogytak a készleteik.

A megpróbáltatásaik során videoüzeneteket készítettek, hogy így dokumentálják az eseményeket, és üzenjenek a szeretteiknek is. Emellett megpróbáltak végig pozitívak maradni. Nem lehetett könnyű, mert az egyik éjszakát krokodilokkal körbevéve töltötték, a hüllők ugyanis meg akarták támadni a kutyájukat.

A keresés vezetője azt mondta, a terület, ahol megtalálták a két férfit, a „semmi középén” van, és híres a nagy árapály miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top