Egy páratlannak ígérkező aukció híre tartotta lankadatlan izgalomban Európa legelszántabb bibliofiljeit, könyvkereskedőit és műkincsvadászait 1840 nyarán: elterjedt, hogy a nem sokkal korábban elhunyt szenvedélyes könyvgyűjtő, Jean Nepomucene Auguste Pichauld, azaz Fortsas gróf hagyatéka kerül hamarosan kalapács alá a belgiumi Binche városában, az l’Église utca 9-es szám alatt, mivel a hálátlan örökösök nem tartottak igényt az egyedülálló kollekcióra.
A gróf igazi finom ízlésű ínyenc volt, ami abból is látszik, hogy cseppet sem érdekelte őt a művek tartalma, az a sok-sok haszontalan betű. Kizárólag olyan könyveket vásárolt, amelyekből nem létezett több ismert példány, csak az az egy, ami végül az ő polcára került. Ha pedig tudomására jutott, hogy valamelyik kötete mégsem unikum, dühében eladta, elajándékozta, vagy kíméletlenül megsemmisítette az értéktelen darabot. A grófi könyvtár katalógusában így mindösszesen csupán 52 darab tétel szerepelt, azonban valódi kincs és ritkaság volt mindahány.
A Fortsas-katalógus borítója (forrás: Wikipedia)
Nem csoda hát, hogy a kontinens megszállott könyvbolondjai, akik tömegével érkeztek a belga kisvárosba, annyira be voltak pörögve, mintha legalábbis megtalálták volna a frigyládát. A részletes és nagyon meggyőző listában online például ezen az oldalon lehet elmerülni: a mi kedvencünk innen az az 1686-as, A gyönyör következményei című pamflet, amely XIV. Lajos végbélsipolyának tiszteletére készült, és a leírás szerint szerepel benne egy figyelemreméltó illusztráció a napkorong formájában ábrázolt, sugarakkal dekorált királyi seggről. Most mondja bárki, hogy ez nem keltette fel azonnal az érdeklődését!
Ám mindez sajnos túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Augusztus tizedikén, az Évszázad Könyvárverésének napján az érdeklődök a vad licitháború helyett leginkább csak tanácstalanul bolyongtak Binche utcáin, mivel nem találták az l’Église utca kilencet. Sőt, igazából magát az l’Église utcát sem találták. Még kellemetlenebbül érintette őket az a helyi újságban megjelent hír, miszerint az aukció elmarad, mert az egész gyűjteményt felvásárolta a városi könyvtár. A dühös és csalódott tömeg erre testületileg a könyvtárhoz vonult, amit valamelyest nehezített, hogy a településen egyáltalán nem volt ilyen intézmény. Ahogy nem volt sem árverés, sem egyedi könyvritkaságok, sem tartalmas írás XIV. Lajos végbélproblémáiról, és ahogy persze Fortsas gróf sem élt soha.
Binche városának szerencsére azóta már van könyvtára (fotó: Facebook)
Az egész átverést egy Renier Chalon nevű belga könyv- és érmegyűjtő (akiről azóta egy játszóteret is elneveztek!) tervelte ki, és vezényelte le, aki sajátos humorérzéke mellett valószínűleg végtelen szabadidővel is rendelkezett. Azonban a vicc csak félig sikerült, hisz végül a felültetett bibliofilek sem távoztak üres kézzel: ugyanis a kitalált gróf kitalált könyveinek katalógusa, amiből eredetileg csak 132 darabot nyomtak, nagyon is valóságos volt, és azóta is drága gyűjtői darabnak számít ezekben a körökben (elvileg itthon is van egy példány, amit az OSZK-ban lehet megtekinteni, ha valakit érdekel)
Renier Chalont 1873-ban a Királyi Numizmatikai Társaság elnökévé választották Belgiumban, ebből a jeles alkalomból készült ez az érme (forrás: Pinterest)
Valami hasonló történt az Egyesült Államokban a huszadik század ötvenes éveiben. Jean Shepherd, a későbbi író-tévés-filmes, jazz-apologéta és amerikai ikon, aki egy New York-i rádió éjszakai műsorát vezette, egy ízben valami régi könyvet keresett a boltban, de azzal küldték el, hogy a mű nem is létezik, mivel nem szerepel egyik kiadó listáján sem. A rádiós pedig annyira felhúzta magát a szerinte csak unatkozó újságírók és könyvkereskedők által manipulált bestsellerlisták összeállításának akkori gyakorlatán, hogy felhívást intézett állandó, lojális, általa csak „éjszakai baglyoknak” nevezett hallgatóihoz: menjenek be másnap a kedvenc könyvesboltjukba, és kérjenek egy olyan könyvet, ami tényleg nem létezik.
Jean Shepherd (fotó: discogs)
A fiktív könyvsiker részletei, némi rajongói segítséggel, még az éjszaka megszülettek. A 18. századi Angliában játszódó (illetve: nem játszódó) történelmi kalandregény, amihez még egy hevenyészett cselekményvázlatot is összedobtak, az I, Libertine címet kapta, a szerzője pedig egy bizonyos Frederick R. Ewing nevű nyugalmazott haditengerész lett. És a trükk bejött. New York könyvesboltjait elárasztották Shepherd hallgatói, akik szemrebbenés nélkül rendelték meg a kosztümös lektűrirodalom legújabb szenzációját. Sőt, volt olyan, aki még ennél is tovább ment. Egy egyetemi hallgató kilencoldalas, alapos esszét írt Frederick R. Ewing művészetéről, amit professzora B+ érdemjeggyel honorált, egy bulvárújságíró pedig még egy portrécikket is költött az új sztárszerzőről.
Az I, Libertine borítója (fotó: wikipedia)
Így az összehangolt akciónak köszönhetően az I, Libertine végül fel is került a New York Times bestsellerlistájára, ami egy nemlétező író nemlétező könyvétől szép teljesítmény. De igazán kár lett volna itt megállni, úgyhogy egy kiadó felkérésére (és Shepherd beleegyezésével) végül a rutinos scifi- és horrorszerző Theodore Sturgeon tényleg megírta a könyvet, ami meg is jelent, természetesen Frederick R. Ewing név alatt, a hátsó borítón a rádiós portréjával. És állítólag nem is rossz.
