Athén virágzó kulturális és gazdasági központtá nőtt a kr.e. 5. században, vagy legalábbis a perzsa és a peloponnészoszi háborúk közti aranykor néhány fényes évtizedében mindenképpen. A pireuszi kikötőben futottak össze a földközi-tengeri kereskedelem szálai, felépült az Akropolisz, Periklésszel megszületett az azóta is nagy sikernek örvendő populista nemzetvezető klasszikus figurája, Szophoklész, Aiszkhülosz és Euripidész megírták gyakorlatilag az összes olyan művet, amit ma ókori görög tragédiaként ismerünk, Hippokratész rendkívüli érdeklődéssel tanulmányozta az emberi testnedveket, a rém kellemetlen Szókratész pedig gyanútlan járókelőket zaklatott bölcsességeivel az agorán.
Állítólag még a sarokra sem lehetett úgy leugrani, hogy az ember ne ütközött volna közben valami antik szellemóriásba.
Periklész mellszobra
De vajon mit csináltak a nők, lányok és asszonyok, amíg ezek a divatosan göndörített szakállakat viselő bölcs férfiak a görög szellem pazar tűzijátékának fényében sütkéreztek? Hát, sajnos, nem sok mindent. 13-14 évesen férjhez mentek, gyereket szültek és neveltek, vezették a háztartást, és lehetőleg igyekeztek pont akkora feltűnést kelteni, mint egy cserép szép virág a sarokban. Jogilag férjük, esetleg gyámjuk tulajdonában álltak, nem írhattak végrendeletet, nem tarthattak szeretőt, nem vehettek részt a közéletben, magántulajdonnal pedig alig rendelkeztek.
Talán furcsa, de leszámítva néhány költőnőt, csupán egy társadalmi csoportnak volt valódi esélye arra, hogy valamelyest felülemelkedjen a hagyományos athéni női szerepeken: igen, természetesen a prostituáltakról van szó. Persze nem a bordélyházakban vagy az utcán pár oboluszért robotoló egyszerű szexmunkásokról, hanem a drága ajándékokért különleges szolgáltatásokat és gyakran exkluzív társaságot nyújtó, magasan képzett hetérákról, akikkel éppúgy lehetett színvonalas társalgásokat folytatatni a kortárs művészet vagy filozófia legújabb fejleményeiről, mint reprezentálni különféle társasági eseményeken, mondjuk egy szimpóziumon (itt most ne valami komoly tudományos konferenciára, inkább egy kevés ruhában, ám rengeteg alkohol társaságában zajló összejövetelre gondoljunk) vagy éppen kipróbálni valami merész, akrobatikus szexpozíciót.
Phrüné egy másik híres ruhátlan nagyjelenete a tengerparton
Több nevezetes hetérát is ismerünk: a balul elsült zsarnokölési ügybe keveredett szeretői ellen a kínpadon sem valló Leaena állhatatosságával az athéni demokrácia egyik mártírjává vált; a Nagy Sándor legszűkebb környezetébe tartozó, Perszepolisz városát hazafias lendülettel felgyújtó Thaisz később három gyereket is szült I. Ptolemaiosznak; a számos korabeli szobrásznak modellt álló Phrüné emlékezetes bíróság előtti produkciójával írta be magát a nagy meztelenkedések történelmébe; a számoszi Philainisz leszbikus szexkézikönyvet hagyott az utókorra; míg a hyccarai Laisz szemrebbenés nélkül kért el egy éjszakért 10.000 drakhmát Démoszthenésztől, a legendás szónoktól, aki kizárt, hogy erre bármi értelmeset tudott volna mondani.
Thiasz lángba borítja Perszepoliszt
A leghíresebb és legbefolyásosabb hetéra azonban a milétoszi Aszpaszia volt, a nagy államférfi, a városállam élén majdnem negyven évig álló Periklész szeretője és tanácsadója, aki külországi nő létére az athéni nagypolitikát is igen magas szinten művelte. Gyönyörű volt, tanult, lefegyverzően szellemes és ragyogóan intelligens. Nevezett tulajdonságaival nyilván nem állt egyedül az athéni nők között, ám céltudatosságával és magabiztosságával már annál inkább. Korának meghatározó férfiúi, művészek, filoszok és politikusok keresték a társaságát, hívei közé tartozott Szokratész, Platón és Xenophón (vagy a későbbi korokból Cicero, aki női Szokratészként hivatkozott rá), és ő olyan természetességgel mozgott a köreikben, mintha egyenesen oda született volna.
Marie Bouliard festőnő Aszpasziaként pózol
Tehát minden szempontból Aszpaszia testesítette meg az ideális hetérát; olyannyira, hogy a mai, kissé talán idealizált képünk az ókori luxusprostituáltak szerepéről és lehetőségeiről részben valószínűleg az ő személyének köszönhetően alakult ki. Noha egyébként az is elképzelhető, hogy Aszpaszia egyáltalán nem is volt hetéra, csak éppen a kortársak és az utókor nem tudtak mit kezdeni egy olyan nővel, akinek ilyen nagy (bár informális) hatalom összpontosult a kezében, akiért Periklész otthagyta született athéni feleségét (majd átpasszolta egy rokonának szegény asszonyt), és akinek messzire nyúló árnyékában előkelőségek és hűsöltek. A rosszindulatú pletyka pedig már akkoriban is úgy terjedt, mint a pestis.
Jellemző, hogy az egymásnak ellentmondó források miatt az sem teljesen egyértelmű, hogy a milétoszi nagyasszony valamiféle művészeti és politikai szalont, netán iskolát működtetett a rezidenciáján, vagy éppen egy bordélyházat, amelyben elit prostituáltakat képeztek ki Athén férfilakosságának (és elsősorban Periklész) legnagyobb megelégedésére – még az is lehet, hogy mindhármat egyszerre, bár ez talán még egy ilyen sokoldalú asszonytól is túlzás lenne.
Aszpaszia mellszobra
Ami nagyon valószínű, hogy Aszpaszia, akár a legkiválóbb rétorok, az ékesszólás mestere volt, és ő készítette fel alaposan Periklészt a rázósabb közéletei szerepléseire. Mikor a politikust közpénzek hűtlen kezelése és szeretője (állítólagos) botrányos életvitele miatt támadták, a férfi olyan nagy ívű és szenvedélyes védőbeszédet tartott a bíróság előtt, hogy az ügynek végül nem lett folytatása. Sőt, Plutarkhosz szerint Aszpászia írta, lektorálta vagy sugalmazta Periklész közismert, Hellász Szívének dicsőségét zengő Halotti Beszédét is, amely peloponnészoszi háború első éve után hangzott el, és amely Abraham Lincoln gettysburgi szónoklatát is inspirálhatta.
Aszpaszia a Pnyx dombján
Megítélése saját korában és később is meglehetősen szélsőséges volt: Platón egyik dialógusában azt állítja, hogy Szókratész egyenesen Aszpasziától tanulta a retorika mesterségét, ugyanakkor Arisztophanész, a komédiaíró már az ő nyakába varrná az egész peloponnészoszi háborút, míg mások, mondjuk nagyjából a fél Athén, a szamoszi hadjáratért teszik felelőssé. Bár alighanem mindkét véleményt érdemes kritikával kezelni, ahogy bizonyára a filozófusok gyűrűjében bölcselkedő protofeminista tanító, szeretőjének hatalmát egyéni ambícióinak szolgálatába állító reálpolitikus, illetve a gátlástalan kurvakirálynő alakja sem fedi teljesen a valóságot, az vitathatatlan, hogy a görög világban nem akadt hozzá fogható. Mindennél árulkodóbb, hogy Periklész halála után egy jómódú, ám nem különösebben lángeszű kereskedővel, bizonyos Lüsziklésszel kötötte össze az életét, akiből gond nélkül faragott meghatározó politikust.
képek: Wikipedia, Pinterest
