Szabadidő

Grecsó Krisztián is visszaadja a díját a zaklatási botrány miatt

Először Follinus Anna költő beszélt arról, hogy a Stádium Kiadót vezető házaspár szexuálisan zaklatta, majd Oravecz Péter is hasonlókról számolt be, és visszaadta a tőlük kapott Gérecz Attila-díjat.

Grecsó Krisztián író is visszaadja Gérecz Attila-díját, miután többen azt állították, hogy az elismerést alapító Stádium Kiadó vezetője és felesége szexuálisan zaklatta őket.

Erről először Follinus Anna beszélt, a most 31 éves költő azt mondta, hogy kamaszként teljesen behálózta őt a házaspár, és a szexuális életükbe is be kellett kapcsolódnia. Sokáig arra sem jött rá, hogy szexuális kizsákmányolás áldozata lett.

Bár a Stádium Kiadót vezető házaspár, Kárpáti Kamil és Lőkös Margit közleményben tagadta a vádakat, Oravecz Péter költő visszaadta a tőlük kapott Gérecz Attila-díjat. Oravecz a Zoom.hu-nak azt mondta, hogy a kiadó vezetői behálózták és magukhoz láncolták a fiatalokat, a szexuális zaklatással vádolt házaspár egész élete e körül forgott.

Elmondása szerint éveken át tartották őt pszichés terrorban, és szexuálisan kihasználták. Azért szólalt meg, mert úgy véli, nem foglalkoznak súlyának megfelelően az üggyel, aminek az lehet az oka, hogy kevesen ismerik Kárpáti Kamil és Lőkös Margit nevét. Ma a Zoom arról írt, hogy Király Levente, Nagy Cili és Győrffy Ákos költők is úgy döntöttek, hogy megválnak a díjtól.

Grecsó Krisztián pedig most a Facebookon jelentette be, hogy ő is visszaadja a díját.

Nem tudom, hogyan kell díjat visszaadni, és hogy annak van-e bármilyen értelme. Gérecz Attila nem Dózsa László, és még csak nem is Kárpáti Kamil fikciója. De mivel se a normalitásnak, se a szolidaritásnak nem maradtak járható útjai, se formái, én sem szeretnék tovább Gérecz Attila-díjas költő lenni.

A költő egyúttal jótékonysági árverésre bocsátotta az eredeti bronz kisplasztikát, amely maga a díj. Sőt, felajánlott egy ritkaságnak számító példányt a Vízjelek a honvágyról című kötetéből – ezért kapta a díjat 1996-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top