Szabadidő

Új módszerrel szűrik az autópályákon bliccelőket

Annak ellenére vezet be új ellenőrzési módszereket a magyar autópályákon a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., hogy igen alacsony a bliccelési ráta a fizetős útszakaszokon.

Kimagasló bevétellel zárja a 2017-es évet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. A teherautók elektronikus útdíjfizetési rendszerének 2013-as bevezetése óta az e-matrica-bevétellel együtt ez év végéig összesen ezermilliárd forint folyik be ebből a forrásból a központi költségvetésbe, melyből az e-matricás értékesítés idén várhatóan 76 milliárd forintot tesz majd ki – mondta a Világgazdaságnak Börzsei Tibor, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A magyarok körében igen alacsony, 0,2 százalékos a bliccelési ráta, míg a külföldiek másfél százaléka gondolja úgy, hogy nem kell útdíjat fizetnie.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A vezérigazgató szerint bár az ellenőrzési rendszer gyakorlatilag lefedi a teljes díjköteles úthálózatot, előfordulhat, hogy valaki egy díjköteles szakaszon éppen nem fut bele ellenőrzésbe. Ezeket a kiskapukat mobil adatgyűjtő autók bevetésével zárnák be, amelyek menet közben is képesek ellenőrizni az autók jogosultságát.

A teljes hazai díjköteles úthálózaton 110 fix ellenőrzőpont van, ezeket hamarosan további 14-gyel egészítik ki, míg a kijelölt mobil ellenőrzési pontok száma 624-ről hamarosan csaknem hétszázra bővül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top