Lukoviczki Réka blogjára az alábbi történet került ki:
„A barátaim és én egy házibuli után táncos hangulatba kerültünk és mivel velünk szemben ott egy, eddig színvonalasnak hitt szórakozóhely, Morrisons 2, hát megcéloztuk. A helyiség “szabályzata” az, hogy a belépő befizetése után föl és le kell menni nagyon sok lépcsőt, megkerülve a földszinti hallt. Gondoltam, kicsit megkímélem magam az egész napos talpalás és kényelmetlen robotlábam miatt, ezért bíztam a hely jóindulatában, hogy fölöslegesen ne kelljen lépcsőznöm és egyből át tudjak jutni a tánctérbe. (Normális helyeken ez angyalian működik, és még csak plusz energiába sem kerül senkinek átengednie). Jeleztem is, hogy mozgássérült vagyok, szeretném, ha a földszinten engednének be. Szépen kértem, és nem értem, ez miért egy ismeretlen gesztus a legtöbbek számára.
Következő volt a párbeszéd:
-Oké, akkor 500 lesz.
-Rendben, azonnal kifizetem, ha biztosan be tudnak engedni a földszinten.
-Azt én nem tudom.
-Akkor ki tudja? Kit keressek?
-Fogalmam sincs. (és elnéz jobbra, mint aki elvégezte dolgát)
-(Én sokáig csak némán állok, aztán kezdek mérges lenni): Azért ez így elég gáz, hogy egy ilyen apró kéréssel sem tudtok megbirkózni. Nem csoda, hogy a mozgássérültek nem járnak el sehova.
-(A fiú előrehajol és kimérten végigméri a lábaimat. Én nyilván hosszúban voltam, nem látszódott semmi): Általában a mozgássérültek nem is így néznek ki. Hol a kerekesszék?
Nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e. Mert ha nem, akkor a helyzet tragikus, akkor most aláztak meg igazán. Itt maradt abba a beszélgetés, nagy levegőt kellett vennem. Nem volt érdemes vitába szállnom, utálom azt, amikor be kell bizonyítanom, hogy tényleg hiányzik a lábam. A szívbeteg sem veszi ki a szívét, hogy mások tudtára adja a helyzetét.”
Természetesen megkerestük a szórakozóhelyet is az eset kapcsán. A Morrison’s 2 vezetője, Siklósy Zoltán azt mondta, hogy elnézést kérnek Rékától, sajnálják, ha a kollégájuk akaratán kívül megbántotta, de ez csak azért fordulhatott elő, mert nem látszott rajta, hogy mozgáskorlátozott.
„Ha néha 1-1 kolléga nem kellő empátiával fordul egy kívülről nem látható hiányosságát/képességét/sérülését/adottságát leplező vendéghez, akkor természetesen a nevükben azonnal elnézést kérünk. Rékától is szívesen elnézést kérünk, ha Ő ott és akkor másként élte meg a helyzetet. Szívesen meghívjuk egy italra is, megbeszélni a dolgokat.
A blogbejegyzést öntől kaptuk meg, a hölgy sajnos nem vette a fáradságot sem akkor és ott, a helyszínen, hogy kompetens személlyel (pl. üzletvezető) beszéljen, sem azóta, bármelyik vezetőségi taggal. Sem email, sem Facebook üzenet nem érkezett, sajnos előbb került ki Réka oldalára az eset, mintsem érdemben bármit is mondhattunk volna. Megkérdeztünk néhány kollégát az esetről, és a következőket tudtuk meg: a hölgy problémája ott és akkor meg lett oldva. Szerencsére valóban nincs ez a fajta mozgáskorlátozottság senkire sem “ráírva”. Minden vendégünk jegyvásárlásra kötelezett, és – a vendégek érdekében, de ez egy hosszú történet – kötelező a ruhatár is.
A hozzánk rendszeresen járó kerekesszékes, mozgássérült vendégek esetén ettől eltekintünk. Annyit kértek a kollégák, hogy a lány társai vigyék fel a kabátját a ruhatárba, és ő bemehet közvetlenül az udvarba. Megjegyezzük, hogy sajnos a táncterek nem érhetőek el lépcsőzés nélkül. Az, hogy elsőre őt is felküldték volna az első emeleti ruhatárba épp azt bizonyítja, hogy semmilyen megkülönböztetésben nem volt része, csak pozitívban lett volna, ha – miután a társalgás során kiderült, hogy részben mozgáskorlátozott – elfogadja a belépés feltételeit.
Számtalan levelezés bizonyítja, hogyan szerveztünk mozgássérült fiataloknak szórakozási lehetőséget, miért épp Rékával tettünk volna másképp? Több alkalmazottja van a cégnek, akik kisebb-nagyobb testi hiányossággal is kitűnően ellátják munkájukat, ismerjük a nehézségeiket, emiatt támogatjuk is az őket segítő kezdeményezéseket”- mondta el Siklósy Zoltán az NLCafénak.
