Szabadidő

Jamaica női bobcsapata lehet a téli olimpia kedvence

Pont 20 évvel a Calgaryban rendezett ötkarikás játékok után írhat történelmet a szigetország első, nőkből álló bobválogatottja.

Két évtizeddel ezelőtt történt ugyanis, hogy Jamaica a történelemben először delegálhatott egy csapatot az 1988-as téli olimpiára. A Devon Harris, Dudley Stokes, Michael White, Freddy Powell és az utolsó pillanatban, a futópályáról igazolt Chris Stokes alkotta csapat igazi különlegességnek számított, hiszen a trópusi ország zászlaja korábban még nem tűnt fel a téli játékokon. Emiatt hamar igazi közönségkedvenccé váltak, amiben az is közrejátszott, hogy gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával állhattak rajthoz a sportág olyan nagyhatalmai mellett, mint Ausztria vagy Németország.

Az 1988-as jamaicai bobcsapatról szóló film egyik ikonikus jelenete

A jamaicai bobosokkal a többi versenyző is szimpatizált, sokan adtak nekik tanácsokat, sőt, ahhoz, hogy el tudjanak indulni a versenyen, más országoktól kellett bobokat kölcsönkérniük. Végül nem is értek célba, mert az egyik selejtező során elveszítették az irányítást bobjuk felett, és felborultak az egyik kanyarban. Ennek ellenére ugyanúgy ünnepelték őket, mint a szintén az 1988-as olimpián 60 éves brit hiátust megtörő  Eddie „A sas” Edwardst. A szívmelengető történetről 1993-ban film is készült, amely Jég veled! címen került a magyar mozikba.

Most a nőkön a sor!

Az idén február 9-én startoló téli olimpiai játékokon hasonló várakozások övezik majd Jamaica első női bobcsapatát, akik a Jamaicai Bob- és Szánkószövetség (JBSF) információi szerint most hétvégén sikeresen kvalifikálták magukat a részvételre.

A háromtagú csapatban Jazmine Fenlator-Victorian kormányos, Carrie Russell fékező és Audra Segree képviseli majd a karib-tengeri országot. A női bobcsapat számára azonban már nem csak a részvétel számít: céljuk az, hogy bekerüljenek a top 10-be, erre pedig német edzőjük, Sanra Kiriasis felügyelete alatt készülnek már hosszú ideje. Az eredményeik is igen biztatóak, tavaly decemberben a hetedik helyen végeztek a winterbergi világkupaversenyen.

A 32 éves Fenlator-Victorian tapasztalatai is sokat segítenek majd, a kormányos ugyanis 2014-ben ott volt a Szocsiban megrendezett ötkarikás játékokon, igaz, akkor még amerikai színekben.

„Ez lesz a második téli olimpiám, de ugyanolyan különleges lesz, mint az első alkalom” – nyilatkozta a brit The Sun című lapnak. „Elvégre most először képviselhetem a hazámat, Jamaicát, és történelmet írhatok Jamaica első női bobcsapatának tagjaként.

Russellnek szintén van sportmúltja, 2013-ban aranyérmet nyert az Szabadtéri atlétikai világbajnokságon a 4×100 méteres váltófutásban részt vevő csapat tagjaként.

„Ez életem egyik legboldogabb pillanata” – mondta, miután megtudta, hogy a csapat sikerrel teljesítette az utolsó olimpiai selejtezőt. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha egy bobcsapat tagja leszek.”

„Hinnünk kellett benne, és valóra vált az álmunk, hogy a hazánkat képviselhessük” – tette hozzá Segree, aki szintén rövidtávfutóként sportolt korábban. „Teljesen odavagyok, hogy történelmet írhattam a hazám számára, nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért.”

A jamaicai csapat mellett várhatóan Nigéria női bobozóira is jelentős figyelem irányul majd, ők ugyanis az első afrikai bobcsapatként képviselhetik hazájukat Dél-Koreában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top