A titokzatos Carl von Kosel gróf, ez a tiszteletet parancsoló külsejű, hófehér szakállú, elegánsan öltözött úriember 1926-ban érkezett Németországból az Egyesült Államokba. Valószínűleg ő lehetett az ideális bevándorló: nemcsak kékvérű volt, hanem mellette még orvosdoktor, aki egyébként kilenc további diplomát is szerzett a lipcsei egyetemen, ilyen bámulatos előélettel pedig nem csoda, hogy rögvest munkát kapott a floridai Key Westen található Amerikai Tengerészeti Kórházban mint radiológus és patológus.
Igazán kár, hogy ez a rendkívül sokoldalú férfiú valójában nem volt sem doktor, sem pedig nagy múltú európai arisztokrata család sarja, hanem csak egy szélhámos, aki Carl Tanzler néven született Drezdában, és aki feleségét és két lányát hátrahagyva indult el szerencsét próbálni az Újvilágba. Hogy pontosan milyen rafinált trükkökkel tudta leplezni kollégái előtt orvosi végzettségének hiányát, az rejtély, ám ennél még érthetetlenebb, hogy személyiségének sötét, nyugtalanító és bizarr oldalát hogyan volt képes ilyen sokáig titokban tartani.
Carl Tanzler
Az akkor már az ötvenes éveiben járó Tanzler a kórházban ismerkedett meg egy szép és fiatal, de ingatag egészségi állapotú pácienssel, Elena Milagro Hoyos Mesával, aki tuberkulózisban szenvedett, ami akkoriban gyakorlatilag egyet jelentett a halálos ítélettel. Az áldoktor valósággal a nő megszállottjává vált, szerelmes ajándékokkal, maga kotyvasztotta csodaszerekkel halmozta el, és hiába volt tisztában azzal, hogy a gyógyulásra semmi reménye sincsen, mégis éjjel-nappal, mindent elérhető eszközt, akár sokkterápiát is bevetve, sokszor a kórház vezetését kijátszva ápolta betegét; ami egyébként értékelendő, de valószínűleg egy igazi orvossal mégis jobban járt volna szegény lány. Aki természetesen, ahogy az előre látható volt, csakhamar bele is halt a különböző komplikációkba. Itt akár véget is érhetne az agg hősszerelmes és szélhámos csodadoktor, valamint a tragikus sorsú kubai szépség kissé nyomasztó, ám megható története, de valójában csak most kezdődik. És tényleg sok mindennek lehet nevezni, de meghatónak aligha.
Elena
Tanzler saját költségére és a nő családjának beleegyezésével díszes mauzóleumot emeltetett Elenának, amelyhez természetesen csak neki volt kulcsa. A következő 18 hónapban aztán a férfi minden egyes nap kijárt a temetőbe, és órákig üldögélt a koporsó mellett egy székben, miközben egyre inkább elhatalmasodott benne a különös gondolat, miszerint Elena bizonyára bezárva és kényelmetlenül érzi magát ebben a sivár betonbörtönben. Szerencsére a leleményes doktornak erre a problémára is volt egy nagyszerű megoldása.
Tanzler egyik éjszaka kicsempészte a koporsót a temetőből, és elszállította. Bár elsőre nyilván megrázta a csaknem két éve rothadó test látványa, gyorsan túltette magát a dolgon, és munkához látott, hogy Elena ismét a régi fényében tündökölhessen. A kórház udvarán állt egy kicsi, leselejtezett, szárnyak nélküli repülőgép, amely épp ideálisnak bizonyult arra, hogy romantikus légyottoknak szánt beteges, nekrofil rituálék színhelyévé váljon.
A legendás repülőgép
Tanzler itt alakított ki egy kényelmes lakrészt az oszladozó hullának, amelyet aztán határtalan kreativitással pofozott helyre: valahogy lekaparta róla a ruha maradékát, majd átöltöztette, alaposan meglocsolta erős parfümmel, üvegszemeket helyezett az üres szemgödrökbe, pótolta a kihullott hajat, gipsz és viasz segítségével új arcot formázott neki, és igen, egy papírcsőből még vaginát is készített, így pedig már kész is volt a tökéletes halott menyasszony, akivel a következő hét évben aztán számtalanszor megosztotta az ágyát. Merthogy ez a bizarr és meglehetősen egyoldalú kapcsolat még hét teljes éven keresztül folytatódott: igaz, a repülőt néha arrébb kellett költöztetni (egy ízben Elena bátyja, Mario is besegített), és előfordult, hogy a doktor (akit közben persze kirúgtak) a hulla teljesen elrothadt részeit és belsőségeit méhviasszal, papírmaséval és drótokkal volt kénytelen pótolni vagy kiigazítani, de ezeken kívül semmi nem zavarta meg az idillt. Még az sem, hogy közben meghalt Tanzler egyik lánya – a permanens nászútját töltő öregúr, aki időről időre azzal is megpróbálkozott, hogy valahogy feltámassza a halottat, nem ért rá ilyen apróságokkal foglalkozni.
Olyan élethű, szinte lélegzik
De sajnos egyszer a legszebb házasságnak is vége szakad. Az emberek, különösen Elena nővére, Nana, gyanakodni kezdtek. Miért vásárol a férfi folyton női ruhákat? Miért nem jár már ki a temetőbe? És miért látta egy srác az ablakon át, amint egy hatalmas játékbabával táncol önfeledten? Nana nem tágított: addig követelte Tanzlertől, hogy nyissa ki a mauzóleumot, és mutassa meg neki húga holttestét, hogy az végül beadta a derekát. Meginvitálta a kedves rokont a horrorrepülőre, és némi büszkeséggel prezentálta, hogy milyen szép, nyugodt harmóniában élnek (hát, vagyis nem élnek) itt édes kettesben.
Tanzler tárgyalása
Nana azonnal értesítette a rendőrséget, a doktort letartóztatták, az ügyből pedig természetesen hatalmas médiacirkusz kerekedett. Érdekes módon a közvélemény egy része (különösen a női) kifejezetten szimpatizált a reménytelenül romantikus és szórakoztatóan hibbant Tanzlerrel, aki a tárgyalásán többek köz azt vallotta, hogy a sztratoszférába akarta felrepíteni Elenát, mert a külső világűrből érkező sugárzás visszaadhatta volna az életét. A doktort végül nem ítélték el semmiért: a hullagyalázás vádja elévült, mást meg nem tudtak kitalálni a vélhetően teljesen tanácstalan és megdöbbent ügyészek. Így a továbbiakban csendesen, visszahúzódva élte az életét Elena halotti maszkjának társaságában, a szegény kubai lányt meg, amennyire lehet, tisztességesen újratemették.
Képek: Wikipedia, Florida Keys Public Library
