Amikor 1994-ban a norvégiai Lillehammerben megrendezték a női műkorcsolya szám olimpiai döntőjét, az esemény iránt olyan médiaérdeklődés mutatkozott, mint soha korábban. Riporterek egész hada gyűlt össze a jégpálya környékén, és akkora volt a kíváncsiság a benti események iránt, hogy a kint rekedtek közül többen lefizettek egy-egy benti dolgozót, és fényképezőgépet adtak nekik, hogy örökítsék meg számukra a benti történéséket. A műkorcsolya döntője minden idők hatodik legnézettebb tévéközvetítése lett az Egyesült Államokban, pedig a sportág népszerűségét soha nem lehetett egy napon említeni az amerikai fociéval vagy akár a kosárlabdáéval. A nézők érdeklődése itt nem annyira a sportnak, inkább a botránynak szólt. Két hónappal az olimpia előtt ugyanis elképesztő esemény sokkolta az amerikai sportrajongókat: egy edzés után egy férfi egy viperával hatalmasat csapott Nancy Kerrigan, az egyik bajnokesélyes korcsolyázó lábára, akinek a súlyos zúzódások (a közhiedelemmel ellentétben nem tört el a lába – a szerző) miatt ki kellett hagynia az amerikai bajnoki döntőt, ami egyben az olimpiai kvalifikációt is jelentette.
Két vetélytárs összecsapása a jégen
Az, hogy Kerrigan a lábával történtek ellenére mégis ott volt Norvégiában, kisebb csodának köszönhető. A támadó kissé elvétette az ütést, a versenyző gyorsan gyógyult, ráadásul a történtek fényében a nevezési bizottság eltekintett a kvalifikálástól. Az óriási érdeklődés azonban nem csak Kerrigannek szólt. A versenyen ott volt az egyik legnagyobb vetélytársa, Tonya Harding is, aki Kerrigan távollétében az első helyen jutott tovább a kvalifikáción, és az események e pontján már a nagyközönség számára is nyilvánvalónak tűnt: valamilyen formában köze volt a versenytársa elleni durva támadáshoz. Egyetlen oka volt, hogy ezek után ott lehetett az olimpián: megfenyegette a sportág vezetőit, hogy súlyos pert akaszt a nyakukba, ha megfosztják őt az indulás lehetőségétől. A pertől tartva a vezetőség meghátrált, és arra az álláspontra jutottak, hogy majd a nagy világverseny után intézkednek Harding sorsáról. Norvégiában a két vetélytárs úgy kerülte egymást, mint a tüzet, és inkább távol tartani próbálták a médiát, nem munícióval szolgálni az újabb cikkáradathoz, de ilyen felfokozott hangulatban a legapróbb gesztusnak vagy egy elejtett félmondatnak is óriási jelentősége volt.
Nancy Kerrigan és Tonya Harding: tűz és víz
Hogy ki nyerte az olimpiát? Erről később… Most visszaugrunk néhány évet az időben, hogy megnézzük, hogyan fajulhattak el ennyire az események. Nancy Kerrigan és Tonya Harding is munkáscsaládból származott, mégis ég és föld volt az életük. Míg Kerrigan rendezett, szerető családból érkezett, ahol az apja pluszmunkákat vállalt azért, hogy támogathassa lánya sportkarrierjét, addig Harding az édesanyja, LaVona Golden ötödik házasságából született, és olyan időszak is volt, amikor már az anyja hatodik férjével laktak együtt, de még az ötödik is velük volt, annyira szegények voltak. Az, hogy profi korcsolyázó lett belőle, leginkább egy nagylelkű edzőnek köszönhető, aki ingyen foglalkozott vele, látva elképesztő tehetségét.
Míg Kerrigan megfelelt a klasszikus műkorcsolyázó képnek (finom volt, igazi klasszikus szépség, aki designer ruhákban lépett a jégre, és klasszikus zenére korcsolyázott), addig Harding nehezen tudott beilleszkedni ebbe a világba. Jégtánca nyers volt, erőtől duzzadó és rendkívül atletikus, saját maga által varrott, megkérdőjelezhető ízlésvilágú ruhákban mutatta be számait a jégen, miközben nem klasszikus zenét, hanem mondjuk ZZ Topot választott kísérőzenéül. Ne kerteljünk: igazi white trash nőnek tartották. Már 19 évesen hozzáment a gyerekkori szerelméhez, Jeff Gilloolyhoz, mert ez volt az egyetlen módja, hogy elmeneküljön otthonról alkoholista, és őt gyakran megverő anyjától. Bár a házasság három év után véget ért – Harding kétszer is kért távoltartási végzést Jeff ellen, mert a férfi verte őt –, nemcsak a nő magánéletében, hanem a karrierjén is nyomot hagyott.
Tonya Harding ördögi terve
Harding 1991-ben volt a csúcson, amikor megnyerve az amerikai bajnokságot versenyen csinálta meg a hírhedt tripla Axelt, ami őelőtte még senki másnak nem sikerült versenykörülmények között, kizárólag edzésen. Minden jel arra mutatott, hogy a sportágnak új sztárja született, de Tonya magánéleti válsága 92’-től erősen rányomta a bélyegét a karrierjére. Meglepetésre 92’-ben csak a negyedik helyet csípte el az olimpián, közvetlenül a dobogóra még éppen felérő Kerrigan mögött, aki hirtelen a sportág új kedvencévé vált az Egyesült Államokban.
Harding világ életében küzdött a támogatókért és szponzorokért, akik nem igazán akartak mögé állni, míg Kerrigan a harmadik helyével elérte, hogy vastagon kitömött zsebű szponzorok támogassák. A két lány ugyan versenytárs volt, de amúgy mindig barátságosan viselkedtek egymással még azután is, hogy Harding már kifejezetten irigykedett Kerrigan sikereire, és békés, kiegyensúlyozott életére.
1994-ben Tonya Harding már úgy gondolta, hogy vetélytársa veszélyeztetheti az olimpiai kijutását, és a kiesés luxusát az ő anyagi helyzetében nem engedhette meg magának. A merénylet terve azonban mégsem az ő fejéből, hanem exférjééből, Jeff Gilloolyéból pattant ki, akivel a válás után újra összejöttek. Gillooly úgy gondolta, hogy ha Harding megnyerné az olimpiát, az rengeteget dobna az anyagi helyzetükön. Egy haverjával, a félelmetesen nagy darab Shawn Eckhardttal eszelték ki a merényletet Kerrigan ellen, amit nem ők hajtottak végre, hanem Eckhardt két haverja, néhány ezer dollárért.
A lebukás
Bár a Nancy Kerrigan elleni támadás óriási médiavisszhangot kapott, a tettesek és kitervelők könnyen megúszhatták volna az egészet, ha az egyiküknek nem túl nagy a szája. Shawn Eckhardtnak imponált, hogy minden tévécsatorna az ő tettével van tele, nem bírta tartani a száját, és egy ismerősének eldicsekedte, hogy ő áll a merénylet mögött. Az ismerős előbb egy újságírónak, majd a rendőrségnek is továbbadta az infót, így Gilloolyék cseles terve pillanatokon belül összeomlott. Egyedül az nem tisztázódott azóta, és ebben a most bemutatott mozifilm sem tesz igazságot: Harding volt-e szerepe a merényletben. Ő maga a legendásan hosszú, tíz és fél órás rendőrségi kihallgatásán azt állította – és ezt azóta is tartja –, hogy csak azután szerzett tudomást a bűntényről, miután már megtörtént, nem ő tervelte ki a dolgot, és az egyetlen bűne az, hogy nem jelentette rögtön a rendőrségnek. Ezzel szemben a hatóságok úgy gondolták, hogy ha a terv nem tőle származott is, Kerriganről szóló információk átadásával segítette Eckhardtot és az exférjét abban, hogy sikeres legyen a támadás.
Két karrier vége
És mi történt az Olimpián? Harding teljesen szét volt esve, sírva kérte meg a bírókat arra, hogy elölről kezdhesse a számát, mert valami gondja adódott a korcsolyája fűzőjével. Az engedélyt megkapta, de még így is csak a nyolcadik helyet tudta elcsípni a sok hibája miatt. Kerrigan ezzel szemben tökéletes formában volt, a sérüléséből teljesen felgyógyulva esélyeshez méltó kűrt mutatott be. Most talán annak kellene következnie, hogy aranyérmet nyert, de nem így történt. Az ukrán Oksana Baiul vihette haza az aranyat, mind Kerrigant, mind Hardingot megfosztva álmától.
Hazatérve gyorsan kiderült, hogy egyikükre sem vár fényes jövő. Míg a merényletben részt vevő férfiak letöltendő börtönbüntetést kaptak, Tonya Harding megúszta felfüggesztettel, amihez százezer dolláros pénzbüntetés és 500 óra közmunka társult, valamint egy életre eltiltották a műkorcsolyától. Harding saját bevallása szerint inkább börtönbe vonult volna, csak hogy később tovább korcsolyázhasson, ugyanis ez volt az élete, de a bírót nem hatotta meg a kifakadása. Kerrigan még abban az évben egy véletlenül bekapcsolva felejtett mikrofon melletti beszólásával bosszantotta fel a szponzorait két alkalommal is, így 1994 mindkettejük számára úgy ért véget, hogy búcsút mondhattak kedvenc sportáguknak.
Persze Kerrigan nem lett elveszett ember, boldog családi életet él, dolgozott a Téli Olimpia szóvivőjeként, sőt részt vett az amerikai Szombat esti láznak számító Dancing With the Starsban is. Harding kétszer házasodott, gyerekei születtek, írt könyvet a történetéről, gyerekeket tanított korcsolyázni, sőt még a női profi boksszal is megpróbálkozott. Most pedig élvezi a reflektorfényt, ami ismét rá irányul azután, hogy Margot Robbie Oscar-jelölést kapott azért, hogy őt alakítja az Én, Tonya című filmben.