Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szabadidő

Hetero férfiként egy kicsit szerelmes lettem Brad Pittbe

Brad Pittet sosem kellett félteni, de ahhoz Quentin Tarantino szeme kellett, hogy a szexszimbólumból igazi moziistent faragjon. A Volt egyszer egy… Hollywoodban olyan ellenállhatatlan minimalizmussal és karizmával ragyog, mint még soha. De nemcsak miatta lehet imádni Tarantino új filmjét.

A Volt egyszer egy… Hollywood 161 perces. Minden pillanatát imádtam végigülni a moziteremben, de ha megkérdeznéd tőlem, hogy miről szól, kissé bajban lennék. Gagyognék valamit egy ötvenes évekbeli sorozatsztárról, aki a hatvanas évekre lecsúszott állandó mellékszereplővé, és elmondanám, hogy van neki a filmben egy állandó társa, barátja, kaszkadőre, akivel folyton együtt lógnak Hollywoodban, hiszen a kettejük karrierje szorosan összefügg. Aztán ott van Sharon Tate, a feltörekvő filmcsillag, aki élvezi az életet körberajongott párja, Roman Polanski oldalán, és éppen beköltözik a fenti páros szomszédságába. A teljes cselekmény három nap leforgása alatt játszódik, ebből két nap 1969 februárjában, míg a harmadik nap ugyanezen év augusztusában van. Magyarázhatnám tovább részletekbe menően a film tartalmát, de nem érdemes: ezt a mozit ugyanis nem a cselekmény mentén érdemes élvezni.

Lényeg a hangulat

Tarantinónak ezúttal egyáltalán nem az volt a célja, hogy elmeséljen egy történetet. Számára sokkal fontosabb volt, hogy megidézzen egy letűnt kort: az aranykor Hollywoodját a teljes csillogásában, még mielőtt mindent megfertőzött volna először a hetvenes évek szerzői filmjeinek kiábrándultsága, majd a nyolcvanas évektől a lassan mindent eluraló és máig tartó franchise rendszer. A hippikorszak fénykorát és a letűnésének kezdetét (azt már korábbi filmjeiből is tudhatjuk, hogy Tarantino valószínűleg hihetetlenül utálhatja a hippiket). Azt a korszakot, amikor még a sztár volt az isten, de amikor a televízió már belopakodott a mozi mellé, és az emiatt elveszítette korábbi egyeduralmát.

Volt egyszer egy Hollywood

Leonardo DiCaprio és Brad Pitt a Volt egyszer egy… Hollywoodban (Fotó: Profimedia)

1969-ben Quentin Tarantino még kisgyerek volt, de ott élt ebben a városban, a filmbéli jelenetek jó részéhez érezhetően a saját emlékeit hívta elő. A karakterei feltűnően sokat kocsikázgatnak városszerte, miközben hallgatják a rádión a korabeli slágereket (a soundtrack atom jó, meleg szívvel ajánlom): lehet, hogy e jelenetek java nem sokat tesz hozzá a sztorihoz, de ahogy írtam, itt úgysem ez a lényeg: Tarantino hangulatot teremt, múltat idéz, itt most ez a fő csapás. A hagyományos forgatókönyvírói órák jó részén valószínűleg elbukna a forgatókönyve, ugyanis számos olyan jelenete van, amit ha kivágnánk, a film simán működne tovább, viszont ezek a jelenetek önmagukban mind valódi gyöngyszemek, amiket egyszerűen jó nézni, és ha pusztán a gördülékenyebb cselekmény miatt kukáznánk őket, szegényebb lenne a világ.

Nagyjelenetek bűvöletében

Tarantino mindig is imádott nagyjeleneteket írni, a legtöbb filmje hosszú szekvenciák sorából épül fel, és nincs ez másképp a Volt egyszer egy… Hollywood esetében sem. Ráérősen elidőz például egy western forgatásán, ahol a Leonardo DiCaprio által játszott Rick Dalton hosszan elbeszélget egy nyolcéves kislánnyal. Hosszú jelenetben mutatja meg, hogy a Brad Pitt alakította Booth hogyan keveredik bajba egy forgatáson pusztán amiatt, mert röhög egyet a magát túl komolyan vevő Bruce Lee szövegelésén. Hosszan láthatjuk, amint a Margot Robbie által játszott Sharon Tate beül egy moziba, hogy megnézze a közönséggel a saját filmjét, és kíváncsian sasolja a reakcióikat. Brad Pitt egy végtelenül hosszú – de hihetetlenül szuper – jelenetben látogat el egy ranchre, hogy ott a Manson család hippijeivel balhézzon.

Volt egyszer egy Hollywood

Quentin Tarantino (Fotó: Profimedia)

A legtöbb ilyen jelenete olyan bravúrosan van megírva és megrendezve, hogy önállóan, a filmről leválasztva, kisfilmként is megállná a helyét. Minden egyes nagyjelenet egy külön világ, és sok közülük pusztán arra szolgál, hogy általa jobban megismerjük valamelyik karaktert, vagy megidézzen valamit a korszakból, amit a rendező annyira meg akar mutatni nekünk. Tarantino abban a kivételes helyzetben van, hogy sztori nélküli filmeket forgathat százmillió dollárból, így tényleg minden részletre odafigyel, és arra költi a pénzt, hogy nézőként az autentikus, 1969-es Hollywoodban érezhessük magunkat. Ilyen egy tökéletes időutazás.

Nem mindenki filmje

A film teljes élvezetéhez nem árt, ha az ember érdeklődik a klasszikus tévésorozatok, a régi filmek és a régi Hollywood iránt, mert Tarantino mélyen el tud merülni a részletekben. Al Pacino karakterén keresztül például nagy örömmel beszél a korabeli vetítési technológiákról, és amikor egy vetítőgépet mutathat közelről, szinte látjuk magunk előtt a gyermeki mosolyát és elégedettségét. Épp ezért nem állítom, hogy a Volt egyszer egy… Hollywood mindenki filmje. Leginkább a filmfanatikusok és a popkultúra iránt mélyebben érdeklődők élvezhetik igazán. Nem mondanám, hogy a többiek számára érdektelen lenne – ahhoz egyszerűen túl klassz az egész –, de közülük sokan találják majd időnként túl lassúnak, és lesznek benne számukra olyan jelenetek, amiket feleslegesnek tarthatnak. De Tarantino szerencsére megengedheti magának, hogy ne törődjön a nagyközönség igényeivel. Ő elsősorban saját magának csinál filmeket, és csak másodsorban mindenki másnak.

Tarantino saját maga leghálásabb közönsége, és ez így van jól.

Volt egyszer egy Hollywood

Al Pacino a Volt egyszer egy… Hollywoodban (Fotó: Profimedia)

 

 

A sztárok rendezője

A rendező szokás szerint rendkívül erős szereplőgárdát rántott össze, egyszerűen nagyon érzi, hogyan kell szerepet osztani, és mindenkiből képes kihozni a legjobbját. Papíron például Brad Pitt figurája talán nem tűnt annyira hálásnak: látszólag nem egy alfahím karakter, hiszen egy levitézlett sztár sofőrje és lótifutija, aki aprópénzért dolgozik, a rendező mégis csavar rajta egyet, és Pitt képes arra a bravúrra, hogy alárendelt helyzetből is folyton azt éreztesse, hogy igazából ő az úr a háznál, viszont ezt sosem úgy teszi, hogy a főnöke is érezze. A színész soha életében nem volt még annyira menő, mint ebben a filmben, a karizmája csak úgy csöpög a vászonról. Egy igazi mozisztárt látunk ereje teljében. Szüksége volt már erre, mivel az elmúlt évtizedben nagyon kevés olyan rendezővel dolgozott, aki ki tudta használni a kvalitásait.

Furcsa, de Tarantino Leonardo DiCaprióban a Django elszabadul után ismét a picsogó ripacsot látta meg: bár ő a film legnagyobb sztárja, egyáltalán nem klasszikus sztárszerep az övé, és pont ettől lesz érdekes. Aggodalmaskodik, sír, nevetségessé teszi magát, és egyszerűen csodálatos felszabadultsággal játszik: nem hiszem, hogy – talán Scorsese kivételével – bárki más kedvéért elvállalt volna egy hasonlóan megosztó, rizikós karaktert egy filmben. Még táncol és énekel is a szerep kedvéért!

Volt egyszer egy Hollywood

Leonardo DiCaprio a Volt egyszer egy Hollywoodban (Fotó: Profimedia)

Margot Robbie pedig ragyog: Sharon Tate-ként az ártatlanságot, a fiatalságot és valamiféle angyali bájt képvisel a filmben, és ha esetleg valaki félt attól, hogy a rendező majd ízléstelenül mutatja be, ahogy a Manson család megtámadta őt, az nagyon meg fog lepődni. Tarantino egészen ragyogóan oldotta meg a dolgot.

QT: egyszeri és megismételhetetlen

A Volt egyszer egy… Hollywood élvezeti értékét az adja, hogy együtt lógunk ezekkel a szereplőkkel, hallgatjuk a dumáikat, autókázunk velük Los Angeles végtelen útjain, velük hallgatjuk a rádiót, velük megyünk táncba, átéljük a kríziseiket és a boldogságukat a filmidő szerint három nap erejéig. Nem kellenek óriási történések ahhoz, hogy mindez élvezetes legyen, viszont kell hozzá egy olyan kaliberű rendező, mint Tarantino, aki tényleg meg tudja tölteni annyira élettel a mindennapokat, hogy itt még egy béna westernjelenet forgatása is annyira élvezetes legyen, mint máskor egy szuper akciófilm nagyjelenete.

Nem állítom, hogy ő az egyetlen rendező, aki képes ilyen filmet csinálni, azt viszont igen, hogy jelenleg ő az egyetlen, aki egy ilyen ambiciózus filmterv megvalósításához elegendő pénzt kap a stúdióktól. Pont ezért nagyon meg kell őt becsülni, mert az ilyen rendezők kiveszőfélben vannak Hollywoodból. Ha tényleg betartja az ígéretét, és már csak egyetlen filmet forgat majd, óriási veszteség lesz mindenki számára, aki szereti a mozit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top