nlc.hu
Szabadidő
Tabudöntő csók a téli olimpián

Tabudöntő csók a téli olimpián

Az azonos nemű párokat sajnos a világ sok részén, köztük hazánkban is elég mostohán kezeli a média. Éppen ezért örömteli, hogy az egyik amerikai csatorna megmutatta, hogyan örül egymásnak a téli olimpia egyik síelője és barátja az egyik verseny előtt.

Az amerikai szabadstílusú síelő Gus Kenworthy 2014-ben még úgy vett részt a Szocsiban rendezett ötkarikás játékokon, hogy titkolnia kellett a világ előtt, hogy saját neméhez vonzódik.

A fiatalember a 2014-es téli olimpiát követően azt nyilatkozta, hogy gyávának érezte magát, amiért nem vállalta érzelmeit, most, négy évvel később azonban már büszkén megtette ezt.

Ráadásul az NBC amerikai tévécsatorna sem zárkózott el az elől, hogy az egyik bejátszásban megmutassa a világnak, ahogy Kenworthy és színész barátja, Matt Wilkas gyors csókot vált az egyik, úgynevezett slopestyle síverseny helyszínén.

Matt Wilkas (b.) és Gus Kenworthy (j.) csókja az NBC adásában volt látható (Fotó: NBC)

„Korábban túlságosan féltem, hogy ezt magam miatt megtegyem” – nyilatkozta Kenworthy a verseny után. „De most, hogy ezt megtehettem, hogy adhattam neki egy csókot, és ezt a világ is láthatta, ez hihetetlen érzés. Ez az egyetlen módja, hogy lebontsuk a homofóbia falait és megváltoztassuk az emberek hozzáállását. Gyerekként sosem láthattam ilyesmit, pedig tudom, hogy mekkora segítséget jelentett volna számomra.”

Kenworthy egyébként később sikeresen kvailifikálta magát a slopestyle döntőjébe, az NBC pedig azt is megmutatta, ahogy rajongói szivárványos zászlókkal szurkolnak neki a helyszínen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top