Stílusosan a 90. Oscar-gálát a régi közvetítéseket idéző fekete-fehér képsorokkal indította el Jimmy Kimmel, az est házigazdája, de az évfordulózást szerencsére nem tolták túl. A régi győztesekből és jelöltekből összeállított montázsok bejátszásán túl egy-két poént leszámítva („Oscar 90 éves ma este, ami azt jelenti, hogy otthon van, és valószínűleg a FOX Newst nézi-) nem ez volt középpontban, hanem az elmúlt fél év fő témája, a #metoo-mozgalom. Kimmel természetesen megjegyezte, hogy Oscar egyik állandó vendége, Harvey Weinstein ezúttal nincs jelen, és bármily furcsa, ő csak a második, akit az Akadémia kizárt a tagjai sorából. Az első olyasvalaki volt, aki screenereket szivárogtatott ki, szóval a szexuális zaklatás és egy film kölcsönadása ugyanazt a büntetést vonja maga után. Jimmy Kimmel megjegyezte, hogy a legtöbb jelöléssel büszkélkedő A víz érintésének köszönhetően erre az évre úgy fogunk emlékezni, mint amikor a férfiak annyira elrontották, hogy a nők inkább halakkal kezdtek randizni.
A várakozásoknak megfelelően a házigazda természetesen nem hagyhatta ki a tavalyi nagy Holdfény – Kaliforniai álom fiaskót, és figyelmeztette a győzteseket, hogy amikor a nevüket hallják, ne keljenek fel azonnal, a biztonság kedvéért inkább várjanak egy percet. Kimmel azt is megjegyezte, hogy ugyan fantasztikus filmek vannak a mezőnyben, a Fekete Párduc (melynek szereplői ott ültek a vendégek között) bevétele az összes jelöltet lepipálja.
Emlékszem az időkre, amikor Hollywoodban nem hitték, hogy egy nő vagy egy fekete kisebbségi egy szuperhősfilm főszereplője lehet. Azért emlékszem, mert tavaly márciusban történt.
Sokan szoktak panaszkodni a köszönőbeszédek hosszára, és erre egy szokatlan és vicces megoldással próbáltak reagálni. A legrövidebb beszédet adó Oscar-győztes idén egy Kawasaki jetskit vihetett haza. „Miért köszönnéd meg édesanyádnak, ha inkább elmehetsz jetskizni?” – poénkodott Kimmel, bár az este első díjának nyertesét, az életében először jelölt Sam Rockwellt ez nem nagyon hatotta meg, és elég bő lére eresztette mondanivalóját (főképp a pár éve elhunyt Philip Seymour Hoffmannak köszönte meg az inspirációt), de legalább egy-két jóféle poént is elsütött a névfelsorolás mellett, amivel kapásból kitűnt a mezőnyből.
A #metoo jött, de nem minden róla szólt
Ha valaki azt várta az idei Oscartól, hogy a Golden Globe-hoz hasonlóan agyonnyomja majd a #metoo-mozgalom mondanivalója, az alaposan meglepődhetett. Bár a téma természetesen komoly figyelmet kapott, ezúttal nem túlozták el a dolgot, és nem telepedett rá a show-ra. Szép pillanat volt, amikor a Marshall című emberi jogi dráma betétdalának előadása közben emberi jogi aktivisták is a színpadra álltak, de ennél is emlékezetesebb momentum volt, amikor Salma Hayek, Annabella Sciorra és Ashley Judd együtt álltak a közönség elé. Ők hárman mind fontos figurái a mozgalomnak, akik az igazság bátor kimondásával vitték előre a nemes ügyet. Az Akadémia a beszédük után a diverzitás fontosságáról szóló kisfilmmel szolgálta a társadalmi mondanivalót.
Az öt betétdal előadása a szokásos módon monumentális és kicsit giccses volt – a Coco betétdala alatt egy komplett mexikói karnevált a színpadra varázsoltak – , egyedül a Szólíts a neveden-ben hallható Mystery of Love című Sufjan Stevens-nóta lógott ki a sorból, ami még ezen a gigászi színpadon előadva is intim és szép tudott maradni.
A díjátadók alulteljesítettek
Miután a show elején Jimmy Kimmel hozta a kötelezőt, ezután már nagyrészt azon múlott a show sikere, hogy a díjátadók, illetve a díjazottak mit produkálnak majd. Sajnos nem mondhatjuk, hogy túlságosan kitettek volna magukért. A Lupita Nyong’o–Kumail Nanjiani-páros legalább képes volt mosolyt csalni az arcunkra, de egészen a Star Wars-színészek színpadra állásáig kellett várni egy valamirevaló poénra. Persze az SW-sek eleve nyert helyzetből indultak, lévén BB8 robot is velük tartott a színpadra, de a legjobb pillanat mégis Mark Hamillnak volt köszönhető, aki a „Nehogy a Kaliforniai álmot mondd!” mondatot mantrázva nyitotta ki a borítékot.
Bár Daniela Vega nem tett semmi különöset, az első transznemű konferansziéként az Oscar színpadán így is történelmet írt. Sandra Bullock okozott még némi derültséget, amikor a legjobb operatőr díját átadva egyre lejjebb tekertette a fényerőt a színpadon, hogy minél fiatalabbnak látsszon. Az este egyik legjobb mondatát a legjobb női mellékszereplőnek választott Allison Janney-nek köszönhetjük, aki „Az egészet egyedül csináltam” mondattal kezdte a köszönőbeszédét, hatalmas tapsot kapva a teremben. Persze csak viccelt. Az, hogy milyen a közhangulat Amerikában, kiválóan érzékelhető volt akkor, amikor az este legnagyobb tapsviharát a Coco című animációs film alkotói zsebelték be azzal, hogy megköszönték a díjat Mexikó népének, hiszen a csodálatos kultúrájuk nélkül a filmjük sem jöhetett volna létre. Ha valakitől lehetett poént várni, az korunk legfelkapottabb amerikai komikája, Tiffany Haddish volt, aki Maya Rudolph társaságában állt színpadra, kapásból jó pontot kapva azért, hogy a magas sarkú cipőjétől megszabadulva lépett a közönség elé. A felkonfja sem volt rossz, de a legjobb az a spontánnak ható pillanat volt, amikor az első sorban ülő Meryl Streepre nézve azt találta mondani, hogy „Szeretném, ha egyszer te lennél az anyukám”.
A magyar szál
Természetesen Magyarországról nézve a Legjobb idegen nyelvű film díja volt az igazán érdekes. Sajnos Rita Moreno, a West Side Story sztárja nem hozott Enyedi Ildikóéknak szerencsét, és a kategóriában a papírforma érvényesült a chilei A Fantastic Woman Oscarjával. A transznemű nő történetét bemutató sztori ezek szerint rezonált az Akadémia ízlésére. Sebastian Leilo filmje amúgy már a tavalyi Berlinale óta párhuzamos úton halad a Testről és lélekről-lel, lévén már a német fővárosban is egymással versenyeztek, csak akkor még Enyedi Ildikó kapta a fényesebb díjat.
Az este másik magyar vonatkozását nem olyasvalaki hozta, akitől számítottunk volna rá. Amikor hatalmas lúzersorozatát megszakítva a tizennegyedszer jelölt, de még egyszer sem díjazott Roger Deakins operatőr megkapta a neki már régóta kijáró díjat a Szárnyas fejvadász 2049-ért, a köszönőbeszédében Budapestet (ahol a film forgott) is megemlítette, és ezt azért jólesett hallani.
Az Oscar továbbra is túl hosszú
Az Oscar továbbra sem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy egyszerűen túl hosszú. Biztos szép gesztus volt megköszönni egy videóban az amerikai katonák munkáját, de tényleg feltétlenül szükség volt erre? Annyi montázst és időhúzó szekvenciát láthattam, hogy olyan apróságokba kellett belekapaszkodnom, mint a 89 éves korában a Szólíts a neveden forgatókönyvéért Oscar-díjjal jutalmazott James Ivory pólója, aki a film főszereplőjét, Timothée Chalamet színészt „viselte magán”. Szintén kiszakított az apátiából Jane Fonda díjátadása, aki a hagyományokkal szakítva az „És az Oscart kapja…” szöveg helyett az „És a győztes…” mondatot találta mondani Gary Oldman díjazásakor. Ez csak azért nem szép, mert, ugye, ahol győztes van, ott akadnak vesztesek is… Amikor már azt hittem, nem lesz nagy Oscar-pillanat idén, akkor a legjobb színésznőnek választott Frances McDormand azért okozott egyet. A színpadra állva megkért minden női Oscar-jelöltet, hogy álljanak fel, és együtt ünnepeljék magukat. Emlékezetes jelenet volt egy nem túl emlékezetes gálán.
Amikor Jimmy Kimmel nagy ritkán kapott egy kis műsoridőt, azért próbálta menteni a menthetőt. A házigazda átvitt az Oscarról egy rakat sztárt egy szomszédos moziba, hogy megköszönjék a mozinézőknek, hogy filmeket néznek. A terembe Gal Gadot-val megérkezvén rögtön megjegyezte, hogy marihuánaszag tölti be a helyet. Aztán hatalmas üdvrivalgás közepette az őt elkísérő sztárok (Ansel Elgort, Mark Hamill, Margot Robbie, Emily Blunt…) elkezdtek nasit osztani a nézőknek, és az egyikük konferálta fel a következő díjátadót.
Papírforma díjazások
A 225 percesre hízott gála egyik legnagyobb baja az volt, hogy gyakorlatilag az összes fontosabb kategóriában a papírforma érvényesült. Egy-egy meglepetés talán ki tudná ragadni a nézőt az unalomból, de sem Gary Oldman, sem Frances McDormand, sem Sam Rockwell, sem Allison Janney díja nem számított annak, és valljuk be, Guillermo del Toro rendezői díjára is számítani lehetett, ahogy az sem okozott senkinek sem szívinfarktust, hogy a legtöbb jelöléssel bíró A víz érintését választották a legjobb filmnek az Akadémia tagjai. Ez a fantasy románc gyűjtötte be a legtöbb díjat is, ugyanis a rendezés és a legjobb film Oscarja mellett a látványért és a filmzenéért is Oscar-szoborral jutalmazták. Szorosan a nyomában járt a Dunkirk, a szépséghiba itt csak az, hogy a II. világháborús film a 3 Oscarját mind technikai kategóriákban kapta.
Alaposan megoszlottak tehát az Oscarok az este, és a díjesőből igazán csak két film maradt ki. Azon kevésbé csodálkoztam, hogy Steven Spielberg munkáját, A Pentagon titkait nem jutalmazták, de azon már annál inkább, hogy az egyetlen női rendezőjelölt, Greta Gerwig filmjét, a Lady Birdöt teljesen kihagyták a szórásból. A #metoo évében nem biztos, hogy ez a legjobb üzenet.
LEGJOBB FILM
A víz érintése
LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ
Gary Oldman (A legsötétebb óra)
LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ
Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ
Allison Janney (Én, Tonya)
LEGJOBB RENDEZŐ
Guillermo del Toro (A víz érintése)
LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV
Tűnj el! (Jordan Peele)
LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV
Szólíts a neveden (James Ivory)
LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM
A Fantastic Woman (Chile)
LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM
Coco
LEGJOBB LÁTVÁNY
A víz érintése
LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS
Szárnyas fejvadász 2049 (Roger Deakins)
LEGJOBB JELMEZ
Fantomszál (Mark Bridges)
LEGJOBB VÁGÁS
Dunkirk (Lee Smith)
LEGJOBB MASZK
A legsötétebb óra
LEGJOBB ZENE
A víz érintése (Alexandre Desplat)
LEGJOBB BETÉTDAL
Coco (Kristen Anderson–Lopez, Robert Lopez: „Remember Me”)
LEGJOBB HANGKEVERÉS
Dunkirk
LEGJOBB HANGVÁGÁS
Dunkirk
LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTEK
Szárnyas fejvadász 2049
LEGJOBB DOKUMENTUMFILM
Icarus
LEGJOBB RÖVID DOKUMENTUMFILM
Heaven Is a Traffic Jam on the 405
LEGJOBB RÖVID ANIMÁCIÓS FILM
Dear Basketball
LEGJOBB RÖVIDFILM
The Silent Child