Szabadidő

A #metoo évében egy nemi erőszakoló is kaphatott Oscar-díjat

A 90. Oscar-gálán a feminista ikon Frances McDormand mellett egy olyan férfit is díjaztak, aki korábban nemi erőszakot követett el. Csak az már régen volt, ezért ma már nem nagyon emlegetik. De azért idézzük csak fel, ne merüljön feledésbe.

A fekete ruhás tiltakozástól, na meg Oprah Winfrey világrengető beszédétől hangos Golden Globe-gála után a 90. Oscar-díj-átadó nem tartogatott különösebb meglepetéseket. Sajnos Enyedi Ildikó, valamint a Testről és lélekről stábja számára sem, de a világot alapjaiban megrázó #metoo-botrány és az ennek hatására kisarjadt #TimesUp-mozgalom képviselői is lejjebb tekerték a hangerőt a díjátadó idejére.

Persze voltak ezzel kapcsolatos megjegyzések, sőt, a házigazda Jimmy Kimmel – egy fehér, heteró férfi, nahát! – is oda-odaszúrt Hollywoodnak és a férfiaknak úgy általában, Salma Hayek, Annabella Sciorra és Ashley Judd pedig együtt állt ki a közönség elé, hogy megmutassák: a nők forradalmának még távolról sincs vége.

De elkezdődött egyáltalán?

Fontos feltenni ezt a kérdést, hiszen az elmúlt egy év másról sem szólt, mint a különféle szexuális zaklatási ügyekben érintett, hatalmi pozícióban ülő férfiak bukásáról. Harvey Weinstein, Kevin Spacey, Dustin Hoffman, Brett Ratner producer, a sort sajnos szinte a végtelenségig lehetne sorolni, gyakorlatilag kevés olyan férfi maradt Hollywoodban – de ne szépítsük, a szórakoztatóipar, a média vagy épp a politika világában –, akit ilyen vagy olyan módon ne neveztek volna meg a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Természetesen van olyan, akinél bebizonyosodott, hogy hamisan vádolják, azonban a fent említett nevek esetében ma már tudjuk, hogy megalapozottak a szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak.

Bár az Oscar-gálán nem volt ott, James Franco karrierje – öt szexuális zaklatási váddal a hóna alatt – köszöni szépen, jól van… (Fotó: Getty Images)

Az úgynevezett nagy hollywoodi nevek névsorában feltétlenül meg kell említenünk James Francóét is, Hollywood ügyeletes szívtipróját/fenegyerekét ugyanis öt nő vádolja molesztálással, és nem csodálkoznánk, ha ez a névsor még bővülne a közeli jövőben.

Franco nem is volt szívesen látott vendég a 2018-as Oscar-gálán, annak ellenére, hogy néhány éve még a műsorvezetői feladatokat is rábízták. Ott volt a gálán, sőt, díjat is kapott azonban egy olyan férfi, akinek mintha a világ elfelejtette volna a viselt dolgait.

Az igazság nincs Kobe vésve

A 90. Oscar-gála egyik kakukktojása az NBA legendás kosárlabdázója, Kobe Bryant volt, aki 2015-ben, amikor egy évvel későbbi visszavonulását bejelentette, verset írt a sportág iránti szeretetéről. Tegnap este a legjobb animált rövidfilmnek járó szobrocskát pedig az e  vers alapján készült Dear Basketball című filmnek ítélték, az Oscart így Bryant és a Disney animátora, Glen Keane közösen vehették át.

Glen Keane (b.) és Kobe Bryant (j.) a Dear Basketball című animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjjal (Fotó: Getty Images)

Kobe Bryant nevével az is találkozhatott, aki nem különösebben követi az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság történéseit. Michael Jordanhez mérhető szupersztár volt a pályán, ötször lett bajnok a Los Angeles Lakers színeiben, pályája csúcsán valóságos popkulturális ikonnak számított.

Ja igen, és egyszer megerőszakolt egy szobalányt egy coloradói szállodában…

Az eset 2003-ban történt, Bryant akkor 25, az áldozat 19 éves volt. Büntetőjogi per lett volna az esetből – miközben a média áldozathibáztató össztüzet zúdított a nőre, aki később polgári peres eljárást is indított a Lakers sztárja ellen. Végül peren kívüli megegyezés lett a vége, Bryant pedig bocsánatot kért áldozatától, miközben alaposan megválogatta a szavait, hogy még véletlenül se ismerje be bűnösségét. A világsajtót az esetet követően bejárta az alábbi felvétel, amelyen Bryant nyilvánosan kér bocsánatot a feleségétől, miközben az ártatlanságát hangoztatja – a peren kívüli megegyezés időrendben a lenti felvételt követően történt.

A fenti esetet azért fontos felidézni, mert a #metoo-botrány megmutatta, hogy a hatalmi pozícióban lévő férfiak a múltban simán a szőnyeg alá tudták söpörni a hasonló eseteket: Kobe Bryant az esetre irányuló fokozott médiafigyelem ellenére további 13 éven keresztül lehetett a világ egyik legjobban kereső sportolója, egy olyan példakép, akire gyerekek millió néztek fel világszerte.

Bryant esete megmutatta, hogy milyen kevés érdemi változás történt az elmúlt egy évben, #metoo ide, #TimesUp oda. Elvégre épp a tavalyi Oscar-gálán vehette át saját szobrocskáját az a Casey Affleck, aki a fentiekhez hasonló mintát követve peren kívül egyezett meg az őt szexuális zaklatással vádló nőkkel. A színész-rendezőnek díjazottként az idei gálán is részt kellett volna vennie díjátadóként, de a szervezőknek legalább annyi érzékük volt, hogy helyette Jennifer Lawrence-t és Jodie Fostert kérték fel.

Elég erős lett volna, ha Frances McDormand Oscar-díját a szexuális zaklatást elkövető Casey Affleck adja át… (Fotó: Getty Images)

Mindezek fényében fel kell tennünk egy sor kérdést, amelyekre a választ az idő és a társadalom – azon belül is elsősorban a nők – fogják megválaszolni. Mikor lehet ennek vége? Meddig tarthat a szexuális zaklatással, nemi vagy egyéb erőszakkal kapcsolatos kollektív emlékezetünk? Hogyan viszonyuljunk egy olyan emberhez, mint Kobe Bryant, aki nyilvánosság előtt kért bocsánatot vádlójától – és nem utolsósorban feleségétől, Vanessától, akinek a tegnapi díjátadón mondott köszönőbeszédében annyit üzent: „Te vagy az inspirációm”.  És mit tegyünk azokkal szemben, akik a cikkben említett férfiakhoz hasonló módon élnek vissza a hatalmukkal, cégvezetőként, főnökként, politikusként vagy csak egyszerűen: férfiként.

Eközben pedig nem szabad megfeledkeznünk az elmúlt évben nevesített szexuális zaklatókról, mivel az első botrány után ők szépen lassan megkezdhetnek majd visszaszivárogni a közéletbe. Erre a már szintén említett James Franco a legjobb példa, akinek az IMDB szerint jelenleg 15 filmes projektje fut, ezek közül van olyan, aminek az utómunkálatai zajlanak, de vannak olyanok is, amelyek már csak a bemutatót várják. Amikor felgördül a függöny, emlékezni fogunk rá, hogy a főszerepben egy szexuális zaklatót látunk?

A 90. Oscar-gála eddig azt mutatta meg, hogy nem. #metoo ide, #TimesUp oda…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top