Szabadidő

Berobban a meleg vasárnap, 20 fok is lehet

Kellemes, kora tavaszias hétvége vár ránk.

A héten többször is beszámoltunk róla, hogy a hétvégén végre igazi tavaszi meleg lesz Magyarországon. A legfrissebb előrejelzések szerint azonban lehet, hogy még melegebb lesz, mint gondoltuk. Az Időkép ugyanis azt írja, vasárnap az ország délnyugati részén akár 20 fok is lehet! 

A meteorológiai portál azt írja: többfelé szeles, de alapvetően kellemes, tavaszias lesz a hétvége, nagyobb esőzésekre pedig csak hétfőtől kell számítanunk.

Szombaton napközben északkeleten fordulhat elő kisebb eső, máshol változóan-erősen felhős lesz az ég, de többször ki fog sütni a nap. Az északi tájak kivételével az egész országban élénk, a Balatontól délre, délnyugatra erős lesz a délnyugati szél. Északon 9-10, máshol 11-16 fokot mérhetünk délután.

Vasárnap hajnalban elszórtan, napközben keleten lehet enyhe csapadék. Késő délutántól nyugat, délnyugat felől alakulhat ki eső, zápor. Az ország nyugati-délnyugati részén azonban hosszabb napsütéses időszakokra lehet számítani.

A déli-délnyugati szél a Dunántúlon lehet erős: a széllel továbbra is meleg levegő érkezik majd hazánkba. Ennek hatására az ország nyugati, délnyugati részén akár 18-20 fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Máshol 10-17 fok közötti meleg várható.

Az enyhe, kora tavaszi időjárás a jövő héten is folytatódik: hétfőn is 12-19 fok közötti csúcsok lesznek, ezen a napon azonban megnövekszik a felhőzet, és a záporok mellett megérkezhetnek az év első zivatarai is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top