Szabadidő

„Túl szexi” képei miatt rúgtak ki egy lányt a röplabdacsapatból

A 19 éves lány beperelte az egyetemet. Állítása szerint zaklatták, és megalázták őt a képei miatt.

Egy 19 éves lányt azért rúgtak ki a Cincinnati Egyetem női röplabdacsapatából, mert az edzője „túl szexinek” találta a lány Instagramon megosztott fotóit. Shalom Ifeanyi most pert indított az egyetem ellen, amiért szerinte faji és nemi megkülönböztetés alapján zaklatták, és megalázták őt.

A sajtó birtokába jutott bírósági dokumentumokban alperesként Molly Alvey edzőt, Maggie McKinley atlétikai igazgatót és a Cincinnati Egyetemet nevezik meg. A lány állítása szerint az edző többször is szólt neki, hogy „túlságosan szexi” képeket tesz közzé az interneten. A kifogásolt fotókon a lány teljesen fel volt öltözve, de az edző kérésére törölte a fotókat. A lány hozzátette, hogy egyetlen másik csapattársát sem oktatták ki az interneten közzétett képek miatt, holott az ő profiljukon több fürdőruhás kép is szerepelt.

Shalom Ifeanyi (Google+)

Cincinnati Volleyball (@gobearcatsvb) által megosztott bejegyzés,

A lány azonban hiába törölte a képeket, az edzője nem sokkal később újra behívta őt magához, és azt mondta, a profilképe is túl kihívó. Az edző újabb és újabb képeket töröltetett vele, míg a lány meg nem elégelte a dolgot. Közölte az edzővel, hogy amit csinál, az beillik body shamingnek, és nem hajlandó több fotót törölni magáról. Egy héttel később az edző McKinley jóváhagyásával elküldte a lányt a csapatból, ami miatt a lány elesett az atlétikai ösztöndíjtól, és a versenyzést is abba kellett hagynia.

A lány először panaszt nyújtott be az egyetemen, de miután ott nem néztek utána az ügynek, jogi lépéseket tett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top