Szabadidő

Kuvaszokkal fog járőrözni a polgárőrség

Mostantól nagyobb figyelmet fordítanak a magyar kutyafajtákra – ígéri a kormány.

Öt kuvasz kiképzését finanszírozza a polgárőrség keretében induló kutyás szolgálat részére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) – mondta a tárca környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Dunakeszin.

V. Németh Zsolt az Országos Polgárőr Szövetség kutyás szolgálata, valamint a magyar kutyafajták, kiemelten a kuvasz népszerűsítését célzó mintaprogram nyitórendezvényén elmondta, az FM két ponton is kapcsolódik a rendezvényhez: egyrészt a genetikai erőforrások megőrzése, másrészt a hungarikumok révén.

Az államtitkár közölte, a kormány úgy döntött, hogy nagyobb figyelmet és több pénzt fordít az állami génmegőrzésre. Ebbe beletartozik a kilenc magyar kutyafajta is, amelyek helyzete nem kielégítő napjainkban, mert az elmúlt húsz évben drasztikusan csökkent a törzskönyvezett kutyák száma a komondor és a kuvasz esetében. 

Az FM erre szeretné felhívni a figyelmet, ezért a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségével (MEOESZ) közösen támogatja a most induló mintaprogramot, amelynek keretében a szervezet által a polgárőrségnek ajándékozott húsz kutya közül ötnek a kiképzését finanszírozza – tette hozzá az államtitkár.

A program indításaként a rendezvényen öt fajtatiszta kuvaszkölyköt adtak át polgárőr-egyesületek részére.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a keddi rendezvénnyel indították útjára a polgárőrség kutyás szolgálatát. Hozzátette, hogy a szervezetük eddig is szakosodott, s most a környezetvédelmi bizottságon belül létrejött a kutyás szolgálati munkacsoport. Nemcsak a hungarikumok megőrzéséről van szó, hanem arról is, hogy a polgárőrök pszichés segítséget kapnak szolgálatuk magabiztos ellátásához – mondta. 

Képünk illusztráció (Máthé Zoltán, MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése