Jegyezzük meg jól Christopher Wylie nevét, ugyanis a rózsaszín hajú fiatalember rántotta le a leplet egy titokzatos brit cég mesterkedéseiről. Wylie a Cambridge Analytica nevű cég egyik társalapítója volt, aki idén márciusban bemutatta a világnak, hogyan jutottak hozzá – minden valószínűség szerint illegálisan – több mint 50 millió felhasználó adataihoz, amelyek segítségével potenciálisan befolyásolhatták például a Donald Trumpot hatalomba juttató 2016-os amerikai választásokat, de a ma már történelmi jelentőségűnek bizonyult Brexit-szavazást is.
Christopher Wylie borította az első dominót a Cambridge Analytica sötét ügyeivel kapcsolatban (Fotó: Getty Images)
Wylie múlt héten jelent meg egy brit parlamenti vizsgálóbizottság előtt, miután március 17-én a London Observer és a New York Times számolt be róla – szintén a férfitől származó információk felhasználásával –, hogy egy kevéssé ismert adatelemző cég, a Cambridge Analytica kifejezetten azért gyűjtötte be sok millió facebookozó adatait, hogy azok felhasználásával egy speciális szoftvert hozzon létre, amely alkalmas lehet bizonytalan szavazók megcélzására például az amerikai választások idején.
„Kihasználtuk a Facebook adatbázisát, hogy több millió ember profilját gyűjtsük össze” – mondta Wylie az Observernek nyilatkozva. „Erre alapozva pedig olyan statisztikai modelleket építettünk, amelyek segítségével felhasználhatjuk, amit tudunk róluk, és a legbelsőbb démonaikat vehetjük célba. Az egész céget ezért hoztuk létre.”
A Cambridge Analytica 2014 első felében gyűjtötte be az adatokat, a thisisyourdigitallife nevű facebookos kvízjátékon keresztül. A játékot Aleksandr Kogan, a Cambridge Egyetem kutatója programozta, a kvíz felhasználói elvileg abba egyeztek bele, hogy adataikat egyetemi kutatásokban fogják felhasználni, csekély fizetségért cserébe. A New York Times értesülései szerint erre a Cambridge Analytica több mint 800 000 dollárt költött. Azt azonban nem árulták el, hogy a kvízjáték nem csak annak a körülbelül 270 000 felhasználónak az adatát gyűjtötte be, akik beleegyezésüket adták ehhez, hanem mit sem sejtő barátaikét, ismerőseikét is. Kogan az így begyűjtött adatokat ezután átadta a Cambridge Analyticának, ahol ezek felhasználásával 30 millió, úgynevezett pszichográfiai profilt hoztak létre – ezeket használták a későbbi politikai hirdetések létrehozásához.
Alexander Nix cége súlyos visszaéléseket követett el (Fotó: Getty Images)
Az Observer és a New York Times első cikkét követően az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is nyomozás kezdődött az adatgyűjtéssel kapcsolatban. Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a Facebook adatvédelmi gyakorlatát kezdte vizsgálni, miközben a brit hatóságok március 23-án, pénteken megszállták a Cambridge Analytica londoni irodáit. Az adatelemző cég március 17-én azt állította, hogy minden olyan adatot törölt, amelyet Kogan cégétől, a Global Science Researchtől (GSR) kapott, amint tudomásukra jutott, hogy a kutató a Facebook adatkezelési szabályzatát megkerülve jutott a személyes információkhoz.
Melegszik az adatgyűjtő cookie
Két nappal a BBC interjúja előtt a brit Channel 4 News hírcsatorna olyan rejtett kamerás felvételeket mutatott be, amelyen a Cambridge Analytica vezetői – többek között a cég vezérigazgatói posztját akkor betöltő Alexander Nix – azzal dicsekednek, hogy a begyűjtött adatok segítségével számos politikust tudnának csapdába csalni. Nem meglepő módon a cégvezetőt másnap felfüggesztették az állásából, a Cambridge Analytica ennek ellenére kiadott egy közleményt, amely szerint a Channel 4 News riportját úgy vágták össze, hogy az „súlyosan eltorzítja a beszélgetés valódi természetét”.
Ezzel egy időben pedig egyre több olyan információmorzsa került elő, amelyek arra utalnak, hogy a Cambridge Analytica más választási kampányok környékén is ott sertepertélt. Az Observer például arról írt, hogy a cég izraeli hackerekkel (vagy izraeli hackereknek vélt számítógépes szakértőkkel) együttműködve megpróbálta – sikertelenül – befolyásolni a 2015-ös nigériai választások kimenetelét.
Christopher Wylie a brit parlamenti meghallgatásán (Fotó: AFP)
Christopher Wylie múlt heti parlamenti meghallgatása során – eskü alatt – azt is állította, hogy a Brexit-párti kampánystábnak voltak olyan tagjai, akik a Cambridge Analyticával együttműködve „csaltak”, annak érdekében, hogy a voksolást a kilépést támogatók irányába befolyásolják. Wylie-t közel négy órán keresztül hallgatták a bizottság tagjai, őt pedig Shahmir Sanni követte, aki arról számolt be, hogy a Brexit-párti csoportok potenciálisan kampányfinanszírozási szabályokat sértettek meg, amikor a Cambridge Analytica érdekeltségi körébe tartozó AggregateIQ adatelemző cégtől digitális marketingszolgáltatást rendeltek meg.
Ez konkrétan azt jelenti – Sanni szerint –, hogy az AggregateIQ-nál a kilépéspártiak kampánybüdzséjének nem kevesebb mint 40 százaléka landolt. Dominic Cummings, a Vote Leave mozgalom kampányigazgatója a Brexit-szavazás eredményhirdetését követően még köszönetet is mondott a cégnek, mondván „az AggregateIQ nélkül nem tudtuk volna megcsinálni”. Az Observer értesülései szerint ez az idézet egyébként szerepelt is a cég weboldalán, amíg az újságírók fokozódó érdeklődése miatt el nem távolították onnan.
Mi köze ehhez a Facebooknak?
Bizonyára feltűnt a kedves olvasónak is, hogy a Facebook neve eddig nem igazán szerepelt a cikkben, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy Mark Zuckerberg cégének milyen szerep jutott az elmúlt évek egyik legkomolyabb adatszivárgását eredményező ügyben. Az amerikai kongresszus be is idézte a Facebook vezérét, hogy eskü alatt avassa be az amerikai képviselőket az ügy részleteibe. A közösségi oldal az idézés hírére közleményt adott ki, amelyben igyekeztek bagatellizálni az esetet, mondván, a felhasználók beleegyezésüket adták adataik felhasználásához, arra pedig nem utal semmi, hogy bármilyen rendszert feltörtek volna, illetve hogy érzékeny személyes adatokat szereztek volna meg.
Mark Zuckerberg valószínűleg nem ilyen jellegű közösségépítésre gondolt (Fotó: Getty Images)
Ezen a ponton fontos leszögezni, hogy amikor a Cambridge Analytica megkezdte az adatgyűjtést, a Facebook szabályzata még lehetővé tette a különféle kvízek, játékok (gyűjtőnéven Facebook-alkalmazások) készítői, valamint az egyetemi kutatók számára, hogy az alkalmazásokat telepítők adatai mellett azok barátaitól, ismerőseitől is adatokat gyűjtsenek. Azt azonban már akkor is szigorúan tiltották, hogy az így megszerzett adatokat harmadik fél számára kiadhassák az adatokat begyűjtők.
A Facebook 2015-ben tudta meg, hogy Kogan cége, a GSR feltehetően megsértette ezt a szabályzatot, amikor átadta az adatokat a Cambridge Analytica részére. Március 16-i közleményében a Facebook azt állította, hogy megbizonyosodott róla, hogy a Cambridge Analytica, valamint Kogan és Wylie is törölték a szóban forgó adatokat. Ennek ellenére az Observer másnapi cikkében megírta, hogy „a Facebook nem értesítette felhasználóit, és csupán korlátozott mértékben tett lépéseket több mint 50 millió személy érzékeny adatainak visszaszerzésével és biztosításával kapcsolatban”.
Mark Zuckerberg a növekvő botrány szelét megérezve több brit és amerikai újságban egész oldalas hirdetéseket tett közzé, amelyekben bocsánatot kért a „bizalom megsértéséért”. Ettől függetlenül azonban a Facebook körül egyre jobban szorul a hurok, nem ez volt ugyanis az első alkalom, amikor a cég gyanús, legalábbis etikailag megkérdőjelezhető ügyekbe keveredett felhasználóinak adatait illetően. Donald Trump megválasztását követően ugyanis fellángoltak azok a vélemények, amelyek szerint a Facebook nem tett hatékony ellenlépéseket az amerikai választást befolyásoló orosz propaganda megállítására, a mostani botrány pedig csak olaj volt a tűzre.
Onnantól kezdve, hogy az első hírek megjelentek a Cambridge Analytica ügyködéséről, március 21-én szűk két óra alatt több mint tízezer posztot írtak a Twitter-felhasználói, amelyekben szerepelt a #DeleteFacebook hashtag, múlt hét kedden pedig már negyvenezer tweetben szerepelt ugyanez a Digimind digitális elemző cég adatai szerint. A Facebook részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek, volt olyan pillanat, amikor a közösségi oldal papírjai összesen több mint 60 milliárd (!) dollárt veszítettek értékükből. Az egyik legbeszédesebb üzenetet Brian Acton írta ki Twitter-oldalára. Acton a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás egyik társalapítója, aki több tízezer követőjének csak annyit üzent: „Itt az idő” (a Facebook törlésére).
Ez főleg azért érdekes, mert a Facebook 2014-ben nem kevesebb mint 19 milliárd dollárt fizetett a WhatsApp felvásárlásáért. Acton azóta megalapította Signal nevű üzenetküldő szolgáltatását, amelynek lényege a teljes titkosítás és a felhasználói adatok rendkívül szigorú védelme. A felhasználók azóta tucatjával törlik a fiókjaikat annak ellenére, hogy sokuk így tartotta a kapcsolatot az USA vagy épp a bolygó különböző pontjain élő rokonaikkal, barátaikkal. Azonban, ahogy az egyikük fogalmazott:
ma már annyi féle módon kapcsolatban tudunk maradni: telefon, e-mail, különféle üzenetküldő szolgáltatások. Kevesebb szükségünk van a Facebookra, mint az emberek gondolják.
Ahol Trump kampánya összeér az oroszokkal
A Cambridge Analytica a fentiekben vázolt aggasztó tevékenysége mellett a cég környékén mozgolódó emberek miatt is érdekes lehet. A céget többek között 15 millió dolláros befektetéssel támogatta az a Robert Mercer, aki többek között az (akkor még) Brexit-párti, sőt a mozgalmat vezető Nigel Farage számára biztosított a fentiekhez hasonló adatelemzési szolgáltatásokat. Mercer emellett a szélsőjobboldali Breitbart híroldalt és természetesen Donald Trump 2016-os kampányát is komoly összegekkel támogatta.
Steve Bannon volt elnöki főtanácsadó – a képen Donald Trump vejével, Jared Kushnerrel – a Cambridge Analytica igazgatótanácsi tagja volt (Fotó: Getty Images)
Mercer embereként került a Cambridge Analytica közelébe, sőt annak alelnöki pozíciójába és igazgatótanácsába az a Steve Bannon, aki korábban Donald Trump elnök egyik legfőbb stratégája volt a Fehér Házban, amíg idén év elején látványos szakítást követően ki nem rúgták a kabinet tagjai közül. Bannon március végén egy New York-i konferencián azt mondta, bár segített útjára indítani a Cambridge Analyticát, állítása szerint fogalma sem volt a fentiekben említett trükkökről. Ezzel kapcsolatos mondanivalóját azzal zárta le: „Egyébként is, a facebookos adatokkal világszerte mindenhol kereskednek.”
Mercer és Bannon jelenléte egészen más megvilágításba helyezi a Cambridge Analytica szerepét, egyben baljós árnyakat vet Christopher Wylie-nak a cég vezetőivel kapcsolatban tett állításaira.
„A szabályok nem érdeklik őket” – mondta a cég egykori alapítója, aki 2014-ben távozott a Cambridge Analyticától. „Számukra ez egy háború, amelyben minden eszköz megengedett. Kulturális háborút akarnak vívni Amerikában. A Cambridge Analytica pedig ehhez a háborúhoz szolgáltatta számukra a fegyvereket.”
Az amerikai kongresszusi vizsgálóbizottság az üggyel kapcsolatban kérdéseket intézett Alexander Nixhez, az elnök lehetséges orosz befolyásolását vizsgáló különleges ügyész, Robert Mueller pedig bekérette a Cambridge Analytica azon alkalmazottainak levelezését, akik a Trump-kampánynak nyújtott szolgáltatásokon dolgoztak. Ez pedig kifejezetten érdekes terület, mert bár ugyan Mueller nyomozásáról egyelőre csak annyit tudni, amennyit a híresen szabálykövető, egyébként Trumphoz hasonlóan szintén republikánus különleges ügyész és csapata nyilvánosságra hoz, a New York Times értesülései szerint a Cambridge Analytica egy brit partnercége Oroszországban és Ukrajnában is végzett hasonló munkát. Ráadásul az eddigi információkból az is kiderül, hogy a milliós nagyságrendű facebookos adatlopásra azután került sor, hogy Alexander Nix beígérte Mercernek az amerikai választópolgárok profilozása alapján készült politika kommunikációs „sorvezetőt”.
Alexander Nix az iowai választók elemzését magyarázza (Fotó: Getty Images)
Wylie azt is elmondta, hogy amikor nem sikerült időre leszállítaniuk a pszichográfiai profilok alapján összeállított útmutatót, Nix e-mailben osztotta ki a csapat tagjait. Wylie-ék ekkor jöttek rá, hogy egy az amerikaihoz hasonló, több száz milliós embertömeg elemzését csak akkor tudják megbízhatóan elvégezni, ha ehhez hasonlóan nagy mintából dolgozhatnak. A hagyományos politikai elemzőcégek által használt adatbázisok – szavazói viselkedés, fogyasztói szokások felmérése – pedig használhatatlannak bizonyultak, amikor ennél összetettebb szavazói csoportok befolyásolása volt a tét.
Wylie ezután a Cambridge Egyetem Pszichometrikai Központjában találta meg a megoldást: az ottani kutatók egy olyan módszert fejlesztettek ki, amely megállapítja az emberek különféle absztrakt személyiségjegyeit annak alapján, hogy milyen tartalmakat „lájkoltak” Facebookon. A kutatók ehhez egy különleges okostelefonos alkalmazást használtak, a kísérletben részt vevő önkénteseknek pedig csekély összegeket fizettek, amiért hagyták felhasználni – ekkor még csak szigorúan kutatási célokra – a személyes adataikat. Bár az egyetem Pszichometrikai Központja elzárkózott attól, hogy a Cambridge Analyticával együttműködjön, Wylie rábukkant Koganra, aki pszichológia professzorként dolgozott az egyetemen, és pontosan tisztában volt a fentiekben leírt módszerekkel.
„Nem a technológiával, az emberrel van a baj” – Bari Máriusz-miniinterjú
A Cambridge Analytica-botránnyal kapcsolatban megkérdeztünk egy magyar szakértőt, a digitális kommunikációval foglalkozó író/zenész/oktató Bari Máriuszt, akivel már korábban is találkozhattak az NLCafé olvasói.
Mit gondolsz, a CA-botrány milyen hatással lesz a közösségi médiára? Ez volt az utolsó szög a Facebook koporsójában, vagy két macskás gif múlva már úgysem fogunk emlékezni erre az egészre?
Ezt évek múltán lehetne csak pontosan megmondani, de ezt korántsem merném az utolsó szögnek nevezni: abból se lett lincselés, amikor 2012-ben 700 ezer felhasználón végeztek a tudtuk nélkül pszichológiai kísérletet, pedig abból is lehetett volna, meg abból se, amikor 2011-ben third-party-felek hozzáférhettek a felhasználók lakcíméhez és telefonszámához, és ezeket értékesíthették tovább kedvükre. Sokszoros tehetetlenségi tényezővel kell szembenéznünk: egyfelől a Facebook a maga kétmilliárd felhasználójával gyakorlatilag bármit tesz, ő a legnagyobb a híd az emberek összekötésében. Másfelől az internetezők a maguk hat másodperces koncentrálóképességével sem éppenséggel a legjobb építőkockák (tisztelet a kivételnek), főként, hogy két irányba mozognak, ha nem aktivisták: az egyik a „ha nem látom, nem fáj”, a másik a „ha elfelejtem, nem fáj”, aztán ebből az lesz, hogy gyárt a Forbes, a BuzzFeed vagy az ArsTechnica majd egy összefoglalót „A social media legnagyobb balfogásai” címmel.
„A technológiával semmi gond, az azt kihasználó emberekkel annál inkább” (Fotó: Kassai Balázs)
Az internet egyik ősi ökölszabálya szerint nincs ingyenebéd, ezt a CA-botrány is megmutatta: az adatainkkal fizetünk a lájkolásért meg az unikornisos kommentmatricákért. Látsz ebből kiutat? Ha igen, merrefelé?
Nem, nem látok ebből kiutat. A történetet csak bonyolítja, hogy felhasználóként, üzemeltetőként, fejlesztőként teljesen másként nézel egy közösségi oldalra, és ez egy nagyon tipikus mintát hoz üzletileg és szociológiailag egyaránt: a felhasználók a saját adataikkal fizetnek, és még mindig nem kerültek be azok az algoritmusok a hírfolyamba, amik képesek működőképes pszichológiai profilt húzni az emberekről. Persze meglesznek a privacy-barát közösségioldal-fejlesztések, mert mindig lesz pár tucat ember a földön, akiknek elege van a Facebookból, de azok az oldalak is attól tűnnek másnak, mert kevés a felhasználó. Minél jobban kell skálázni felfelé, annál több lesz a logisztikai, technikai, pénzügyi probléma, be kell dobni a pénzügyi modelleket, ott meg nyilván jön az, hogy a felhasználók adataira kell lecsapni. A Twitter ebből a szempontból zseniálisan tartja magát, bár azt rengeteg ember a mai napig nem érti, hogy miért jó betűkkel írni hosszú szöveget.
Sokan csak vállat vonnak, amikor arról van szó, hogy a különféle online szolgáltatások begyűjtik az adataikat. Mennyire tartod ezt valós veszélynek, illetve riogatásnak? Hol a határ „a te érdekeben gyűjtjük az adatokat, hogy jobb szolgáltatást nyújtsunk neked”, illetve egy Black Mirror-szerű disztópia között?
Több kérdést vet ez fel: kihez kerülnek az adataim, milyen jellegű algoritmus milyen mintát vagy konklúziót vagy profilt fog rólam generálni, és ez kihez kerül majd, illetve ez további értékesítésre kerül-e? Ilyen jellegű, hosszú távú gondolkodásra nem számíthatunk a felhasználók többségétől, ezért is működik ez a userdatamodell ilyen stabilan a social media világában. Az, hogy „az én érdekemben gyűjtik az adataimat” felhasználói oldalról azt jelenti, hogy megpróbálják hipertargetálni, hogy mit lássak (tehát nem én döntök arról, hogy mit látok), üzemeltetői oldalról meg azt, hogy működtethető oldalt akarnak, betömni a befektetők száját számokkal, a hozam meg legyen jó, akárhogy nézem, ebből Black Mirror lesz, én meg bekerülhetek az entópiarajongó pesszimisták közé.
Digitális kommunikációval foglalkozol, de zenészként is tevékenykedsz: a legutóbbi albumod vezérmotívuma a megfigyelés, az orwelli disztópia volt. Hogyan jelenik meg mindez a zenében, illetve mit üzensz ezzel a hallgatóidnak?
A most februárban megjelent Stray Signal kislemez az orwelli disztópiát az emberi oldalról érinti: a technológiával véleményem szerint semmi gond nincs, az azt (ki)használó emberi oldallal viszont annál inkább. Zeneileg ez püfölős elektronika, amit az underground nagy része electro-industrialként ismer, némi glitch meg sodró ambient csúszik hozzá a partvonalról, a hallgatóknak meg azt üzenem ezzel, hogy használják az agyukat, ha már négymilliárd évnyi evolúció dolgozott azon, hogy legyen nekik egy. Aki ugyanezt élőben is meg akarja nézni, az augusztusi Fekete Zaj fesztiválon kaphat egy jó alapozást.
Mi a tuti tipped, hogyan védekezhetünk a hasonló megfigyelések ellen, ha csak felhasználói szinten használjuk az internetet, Facebookot, satöbbit?
A józan paraszti ész segíthet a legtöbbet, én onnan kezdeném. Egy jóbarátom mondta a minap, hogy az a legszomorúbb dolog az április elsejével kapcsolatban, hogy akkor viselkednek az emberek az interneten úgy, ahogy minden egyes nap kellene: kétszer-háromszor is utánamennek valaminek, hogy át akarják-e őket verni. Böngészőt is váltanék a helyükben, de átlagos felhasználótól nem várhatom el, hogy Tort meg Bravet meg az ebbe a vonalba beillő browsereket használjon, úgyhogy legalább pár kiegészítőt felpakolnék, ami kiszűri a trackereket meg a hirdetéseket, meg kisüti a cookie-kat vagy azok egy részét. Facebookon körbe lehet szaladni a beállítások között, meg lehet vonni a különféle Facebook-játékoktól meg az appoktól az engedélyt arra, hogy hozzáférjenek a dolgainkhoz, meg aminek egyáltalán köze van hirdetésekhez, marketinghez és a jobb, biztosabb, szárazabb hirdetési élményhez – na, az eltűnhet mind. Mind.
