A Cseh Anna Marie-val való találkozásom kapásból érdekesen kezdődik. A film nemzetközi sajtósától délután ötre kapok időpontot a berlini fesztiválpalota egyik emeletén, de odaérve hűlt helyét találom. Kiderül: véletlenül kihúztak a listáról. A sajtós kedves, vad telefonálgatásba kezd, és nagy nehezen eléri Anna Marie-t, aki ekkor már javában útban van a hoteljébe, hogy az esti filmes buli előtt még átöltözzön és megvacsorázzon. Némi egyeztetés után szólnak, hogy meg tudom csinálni az interjút, de ehhez át kell rohannom Anna Marie hoteljébe, hogy ott az előtérben beszélgessünk. Rohamtempóban indulok, és egy kis buszozás és futás után lihegve esek be. Anna Marie pontos, egy perccel később érkezik a lifttel, és mivel már az esti bulira készül, hosszú, elegáns és színes ruhájában nagyon feltűnő jelenség a szálloda előterében.
Cseh Anna Marie a Berlinalén (Fotó: Thomas Lohnes/Getty Images for Glashuette Original)
Leülünk, megbeszéljük, hogy bár már este hat óra van, mindketten reggel ettünk utoljára, és ez nyilván nem a legjobb állapot. Ennek ellenére kedvesen, türelmesen válaszolgat a kérdéseimre, és minden válaszát alaposan átgondolja.
A nagy visszatérés
Amikor egy szupermodell feltűnik a filmvásznon, neki nem ugyanazokat az akadályokat kell legyőznie, mint egy másik színésznőnek. A közönség nagy része és a kritikusok többsége is csak a szép arcot látja benne, és kétszer olyan keményen kell dolgoznia az elismerésért, mint bármelyik kollégájának. Cseh Anna Marie is megtapasztalhatta ezt, amikor 2005-ben debütált A fény ösvényei című filmben, és bár ezt egy újabb főszerep követte Maár Gyula Töredék című mozijában, Cseh mégis hosszú évekre eltűnt a filmezés környékéről, és inkább az egyetemi tanulmányaira és a családalapításra fókuszált. 2014 nevezhető a visszatérés évének, azóta sorozatokban, kisfilmekben szerepel rendszeresen, sőt egy kisebb szerepben látható volt Paolo Sorrentino Ifjúság című mozijában is, amivel a Cannes-i Filmfesztivált is megjárta 2015-ben. Az igazi comebacket azonban Bogdán Árpád filmje, a Genezis jelenti számára, hisz ez egy főszerep, ráadásul egy nem mindennapi történetben.
A Genezis esetében már a forgatókönyv első átolvasása után éreztem, hogy ezt nekem el kell játszanom. Megfogott az ív, amit Hanna bejár ebben a történetben
– meséli. Nemcsak a karaktere, hanem a film története is fontos volt számára.
Mint a legtöbben, először én is az újságból értesültem a romagyilkosságokról. Emlékszem az érzésre, mert iszonyatosan gyomron vágott. Hihetetlennek tűnt, hogy mindez megtörténhet Magyarországon.
A filmben Anna Marie egy ügyvédet alakít, aki maga is kapcsolatba kerül a történésekkel, és amikor találkozik az események gyermek túlélőjével, a lelke megint összeroppan kicsit, mert még élénken él benne, ahogy elveszítette a gyermekét.
Cseh Anna Marie hosszú kihagyás után 2014-ben tért vissza a filmezéshez. (Fotó: Brian Dowling/Getty Images)
Legyen minden igazi
A film rendezőjét, Bogdán Árpádot nem ismerte korábbról, derült égből villámcsapásként érte a két és fél évvel ezelőtti megkeresés. Rögtön megkapta a forgatókönyv akkori változatát is, ami sokban eltért attól, ami végül vászonra került, de a film váza már ott rejlett benne. Ezzel együtt, mint mondja, fontos számára az, hogy kivel kell együtt dolgoznia.
Árpádban száz százalékosan megbíztam, és tudtam, hogy olyasvalamit fogunk együtt létrehozni, ami maradandó. Nyitott szívvel, lélekkel és aggyal álltam a munkához, nem próbáltam előre kitalálni, hogy milyen lesz majd a kész film, de persze voltak sejtéseim. Minden rendező a saját filterein keresztül érzékeli a világot, és más-más elképzelésük van róla, én pedig ezt tiszteletben tartom. Ha úgy érzem, hogy nem tudok megbízni a rendező víziójában, akkor nem vállalom el a projektet, ez ilyen egyszerű. Idáig szerencsés vagyok, mert olyan szerepek és történetek találtak meg, amikhez valamilyen közöm volt. Nekem ez fontos, enélkül nem tudnék dolgozni.
Amikor arról kérdezem, hogy másképp dolgozik-e ma, immár képzett színésznőként, mint annak idején, amikor a pályáját úgymond amatőrként kezdte, elmondja, hogy nem csak a képzés számít, hanem az életkor és az ezzel járó tapasztalat is. Ma már egészen biztosan másképp játssza Hannát, mint ahogy tizenöt évvel ezelőtt játszotta volna.
Szerintem a színészetben kellenek az alapok, amiket csak sok gyakorlással és a mentoraim segítségével érhetek el, de én fontosnak tartom megőrizni az érzelmi megközelítésemet. Sosem különféle színészi technikákkal közelítek egy szerephez, hanem mindig az érzelmeimen keresztül. Kell, hogy az embernek legyen technikája is ebben a szakmában, mert az jelenti a kapaszkodót, ha netán érzelmileg nem működnek a dolgok, de én arra törekszem, hogy minden igazi legyen, amit mutatok a vásznon.
Egy szerep fájdalma
Hanna szerepe nagyon intenzív, és amikor arról érdeklődöm, hogy a forgatás végeztével hogyan tudta maga mögött hagyni, Cseh elmondja, hogy bár az ő részét a forgatáson nagyjából két hét alatt felvették, már hetekkel a forgatás előtt Magyarországra jött, hogy kutatómunkát végezzen. Bíróságokra, tárgyalásokra, ítélethozatalokra járt, ügyvédekkel, bírókkal beszélgetett, figyelte az embereket, és ezek alapján építette fel magában a figurát.
A forgatás számomra egy nagyon koncentrált időszak volt. Szerettem abban a zónában lenni, amiben Hanna életre kel, utána viszont mindig emlékeztettem magam, hogy ez egy képzelt világ, ez nem az én életem, ezért amikor hazamegyek, akkor el kell engednem Hannát.
Ez már csak azért is fontos volt, mert Hanna egy súlyos traumát hordoz magában.
BERLIN, GERMANY – FEBRUARY 18: (L-R) Danis Lídia, Bogdán Árpád, Csordás Milán és Cseh Anna Marie a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)
Fontosak a magyar filmes gyökerek
Cseh jelenleg az Egyesült Királyságban él férjével és kislányával, és bár nem tervez hazaköltözni onnan, ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelnék a további magyar szerepek.
Annyi mindent köszönhetek Mispál Attilának és A fény ösvényeinek, eszem ágában sincs letagadni a magyar gyökereimet. Ráadásul a filmszakma amúgy is olyan, hogy az embernek a legtöbbször el kell utaznia azért, hogy leforgathasson egy filmet, és ahogy a Genezisért is hazautaztam, ezt más filmekért is megtehetem, és meg is tenném.
Amikor azt kérdezem tőle, hogy mit gondol, miért folyton a tragikus, szomorú szemű hősnők szerepeivel találják meg a rendezők, nem tudja a választ, de elmondja, hogy a változatosság kedvéért kifejezetten örülne annak, ha egyszer egy vígjátékkal keresnék meg. „Többször hallottam már, hogy humoros is tudok lenni” – mondja egy széles mosoly kíséretében. Annyi mindenről tudnánk még beszélgetni, de neki mennie kell, már a fél stáb az előtérben áll arra várva, hogy mikor teszem fel az utolsó kérdésemet, és mikor mehetnek végre vacsorázni. Búcsúzáskor még annyit kérdezek tőle, hogy néz-e filmeket is a Berlini Filmfesztiválon, amire csak annyit mond, hogy olyan sűrű a programja, hogy a filmjük előző esti díszbemutatóján túl több mozizás nem fér most bele, viszont azt nagyon élvezte, hogy egy nézőkkel teli moziteremben láthatta először a Genezist, és nagy szeretettel fogadták a filmet.
A Genezis április 12-től látható a magyar mozik műsorán.
