Szabadidő

Elveszett gyémántbolygó nyomát találták meg Szudánban

A feltételezések szerint a gyémánt nagyjából 4,55 milliárd évvel ezelőtt keletkezhetett egy protobolygón.

Tudósok megállapították, hogy egy egykor a Naprendszerben keringő, elveszett bolygóról származhat a 10 évvel ezelőtt a Földre hullott, gyémántokat rejtő Almahata Sitta nevű meteorit. A 2008 októberében Szudánban, a Núbiai-sivatagban talált meteoritban lévő gyémántot svájci, francia és német szakértők vizsgálták meg, és megállapították, hogy nagy valószínűséggel egy protobolygón (a fejlődés korai szakaszában lévő bolygón, előbolygón) keletkezett legalább 4,55 milliárd évvel ezelőtt.

A meteoritban lévő gyémántokban olyan apró kristályok vannak, amelyeknek a kialakulásához nagyon magas nyomásra van szükség – emelte ki Philippe Gillet, a Nature Communications című tudományos lapban megjelent tanulmány társszerzője. „Kimutattuk, hogy ezek a nagy gyémántok nem alakulhattak ki valamilyen ütközés hatására, sokkal inkább egy bolygón belül történt növekedés során jöttek létre” – fejtette ki.

Gillet, a Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem (EPFL) bolygókutatója elmondta, hogy számításaik szerint 200 ezer bar nyomásra lenne szükség egy ilyen gyémánt kialakulásához, ennek alapján pedig a titokzatos bolygónak legalább akkorának kellett lennie, mint a Merkúr vagy akár a Mars.

Fotó: Wikimedia Commons

A kutatók régen megfogalmazták már azt az elméletet, miszerint korai szakaszában a Naprendszerben jóval több bolygó lehetett, mint most. Néhányuk alig volt több egy nagy tömegnyi olvadt magmánál. Az egyik ilyen „embrióbolygóról”, a Theiáról úgy hiszik, összeütközött a fiatal Földdel, ennek hatására kilökődött egy nagy tömegű törmelék, amelyből később kialakult a Hold.

Mi most azt állítjuk, hogy a kezünkben tartjuk az ilyen első generációs bolygók egy maradványát. Azokét a bolygókét, melyek ma már nincsenek meg, mivel megsemmisültek, vagy egy nagyobb bolygóvá álltak össze

– mondta Gillet.

Addi Bischoff, a németországi Münsteri Egyetem független meteorit-szakértője szerint a tanulmányhoz használt módszerek megbízhatóak, a következtetés pedig meggyőző. A megállapított magas nyomásra utaló jeleket a továbbiakban a gyémántot körülvevő ásványokban keresik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top