Frissítve: Időközben meglett a vak vizsla gazdája, a kutyát egyébként Barnának hívják és kap chipet. Bővebb info itt
Pénteken a Népligetben a tavaszi napsütésben sétálgatók, egy magányos vizslára lettek figyelmesek, aki céltalanul bolyongott. Később aztán kiderült, nem csak céltalan a szentem, de vak is mindkét szemére. A környék kutyasétáltatói nem ismerik, és sajnos egyedi azonosító sincs benne. Az állatvédők biztonságba helyezték, és mindeközben az eredeti gazdit keresik. A vizsla fiúcska időközben persze kapott nevet, még ha csak átmenetit is.
Vak Bottyán nagyon jó karban van, valahol valaki szerette, gondozta és ápolta őt. Az állatvédők abban bíznak, a gazdi mihamarabb előkerül, hiszen szegény Bottyán annyira szomorú és kiszolgáltatott, pláne úgy, hogy idegen helyen és környezetben van, és még csak nem is lát. Feltételezhető, hogy szeme világát egy korábbi baleset során veszthette el, és ezért viszonylag hosszasan állatorvosi kezelés alatt is állhatott. A nagyobb állatorvosi rendelőknek, és az orvosok közül a szemészeknek is eljuttatták már a fotóját, hátha valaki egykori páciensét véli benne felfedezni és ezzel a gazdi kilétére is fény derül, aki minden bizonnyal nagyon keresheti kis kedvencét.
Ha felismered a képen látható vizslát, esetleg tudod, hol lakik, vagy azt, ki a gazdája, az állatvédők boldogak lennének a bejelentésedtől, hiszen szegény Bottyán már eddig is sokat szenvedhetett életében, legjobb lenne neki otthon.
A gazdi kilétével kapcsolatos információkat az ebremeny@ebremeny.hu, illetve az info@vizslamentes.hu email címeken várják az állatvédők, akik őszintén bíznak benne, hogy a közösség ereje segít Vak Bottyánnak hazajutni.