nlc.hu
Szabadidő
Sokkal többet árt a turizmus a világnak, mint gondoltuk

Sokkal többet árt a turizmus a világnak, mint gondoltuk

A globális turizmus olyan mértékben növekszik, hogy ma már kimutathatóvá vált a klímaváltozást súlyosbító tényezők között. Sőt, a helyzet sokkal rosszabb, mint a tudósok eddig gondolták.

A University of Sydney kutatóinak legfrissebb vizsgálati eredményei szerint a globális turizmus az évente kibocsátott, klímaváltozást okozó gázok emissziójának 8 százalékáért tehető felelőssé. Ez elég megdöbbentő adat, tekintve, hogy ez konkrétan a négyszerese a korábbi, becsléseken alapuló statisztikáknak.

Arunima Malik, az ausztrál egyetem kutatója és kollégái 160 ország károsanyag-kibocsátását elemezték, ez alapján pedig arra a megállapításra jutottak, hogy a turisztikai ipar éves szinten 4,5 gigatonna (vagyis 4,5 millió tonna) szén-dioxidot bocsát a Föld légkörébe. Összehasonlításként: a korábbi becslések 1-2 gigatonna közé tették a feltételezett mennyiséget. Az ausztrál kutatóknak azért jött ki ennél jóval magasabb szám, mert nem csak a légi közlekedéssel összefüggésbe hozható gázkibocsátást vették számításba, hanem az úgynevezett indirekt emissziót is. Ez magában foglalja a turisták által elfogyasztott élelmiszerek megtermelése során keletekező szén-dioxidot, de például a szállodai karbantartással és takarítással járó szennyezést is.

Az utazás csak egy része a növekvő emissziónak, a turizmussal összefüggő szolgáltatások is jelentősen terhelik a környezetünket (Fotó: Getty Images)

Ami ennél is riasztóbb, hogy a globális turizmus éves karbonlábnyoma rendkívüli mértékben növekszik: míg 2009-ben 3,9 gigatonna volt az ausztrál modell alapján kiszámolt emisszió, mindössze négy év alatt 4,5 gigatonnára növekedett, ez a trend pedig folytatódni látszik.

„A becsléseink szerint, ha minden a jelenlegi minta szerint folytatódik, 2025-re a turizmus karbonlábnyoma 6,5 gigatonnára növekedhet” – figyelmeztetett Malik.

A turizmus mértékének fokozódása az életszínvonal növekedésével áll összefüggésben. Talán nem meglepő, hogy a turisztikai emissziók terén a legnagyobb szennyezőnek az Egyesült Államokat tekinthetjük, mivel sok amerikai utazik külföldre, és szintén sok turista látogatja meg az USA különböző látványosságait. De más országokban is jelentősen növekszik a klímaváltozást okozó gázok kibocsátása.

„A legnagyobb mértékű növekedést olyan fejlődő gazdaságokban látjuk, mint Kína, India vagy Brazília, mivel a gazdagabb polgárok különféle egzotikus helyeken szeretnek nyaralni” – tette hozzá a kutató.

A turisták által gyakran látogatott helyeken egyre elviselhetetlenebb lesz a tömeg, ahogy egyre többen indulnak útnak (Fotó: Getty Images)

A vizsgálat eredményei korrelálnak az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) múlt hónapban kiadott adataival, amelyek szerint 2017-ben a kínaiak költötték a legtöbbet utazásra: összesen 258 milliárd dollárt áldoztak turisztikai célokra, ami közel duplája az amerikaiak által hasonló okokból elköltött 135 milliárd dollárnak.

„Az egyik ajánlásunk az, hogy kevesebbet kellene repülnünk – mondta Malik. – A turizmussal összefüggésben álló költések növekedése több emissziót eredményez, mint az építő- és a szolgáltatóiparban vagy a különböző gyártási folyamatokkal kapcsolatban megfigyelhető növekedés.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top