Szabadidő

Újra színpadon az Álomutazó, a nagy sikerű családi mesemusical

Idén újra színpadra állítják 2017 legnagyobb hazai produkcióját, az Álomutazó című családi mesemusicalt. Már most érdemes megvenni a jegyeket, ajándék is jár hozzájuk.

Idén év végén újra színpadra kerül 2017 legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó című családi mesemusical, benne Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Schell Judittal, Ábel Anitával, Falusi Mariannal, Keresztes Ildikóval, Hajdu Steve-vel és sok más hírességgel. A 2018-as előadás december 22-én és 23-án lesz a BOK (volt SYMA) csarnokban, mint tavaly.

„Az biztos hogy ebbe a produkcióba belepakoltak mindent, amit csak lehetett. A színészek mindegyike húzónév, van eredeti sztori, új dalok, elképesztő látvány, jellegzetes jelmezek” – írta a kritika a 2017-es év legnagyobb színpadi produkciójáról, az Álomutazó című családi mesemusicalről, amelyet tavaly karácsony és újév között majd 50 ezren néztek meg a 13 előadáson.

„Nagyon felemelő érzés volt, hogy ilyen sok embernek szerezhettünk örömet tavaly karácsonykor, sok üzenetet kaptunk azonban, hogy lemaradtak az előadásról, vagy újranéznék, s bár nem terveztünk ismétlést, úgy döntöttünk, hogy a közönség kérésére újra színpadra állítjuk a darabot egy pár előadás erejéig” – mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér Produkció vezetője. Gabriella elmondta, nemcsak a látogatók száma, de a kritika is arra ösztönzi az alkotókat, hogy bátran ismételjenek. „»Ritka családi előadás az, ahol gyerek és szülő szeme egyszerre csillog izgatottságtól, varázslattól, meghatottságtól és bulihangulattól« – írták rólunk, amire nagyon büszkék vagyunk” – mondta a producer.

A szereposztás parádés, a látványvilág lenyűgöző, a dalok egytől egyik slágerek lettek, a történet pedig rendkívül tanulságos és aktuális. Arról szól, hogy ma, amikor annyi minden van a világban, amit be kell fogadnunk, hogy mindig a maximumot kell hoznunk, mennyire elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal. Nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk. Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak, és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, mint gyerekkorukban.

Jegyek már kaphatók, mi több, aki most két jegyet vesz, – a készlet erejéig – ajándék plüssbárányt kap mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top