Szabadidő

Állatorvos vizsgálja a Magyarországon befogott medvét

Csaknem 300 kilométert tett meg az elmúlt két hétben.

Állatorvos vizsgálja meg azt a medvét, melyet több száz kilométeres kóborlás után Sándorfalva közelében fogtak be pénteken éjfél előtt – közölte hétfőn a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.

A medvét, amelynek útját egy egész ország követte, jelenleg a Szegedi Vadasparkban gondozzák. Ügyében a szakértői bizottság első lépésben állatorvosi vizsgálatokat rendelt el, mivel a medve bizonyíthatóan hatalmas távokat tett meg rövid idő alatt, és emiatt fizikailag legyengült. Az állat érdekében szükséges további lépésekről a vizsgálatok alapján, néhány napon belül döntenek majd.

Ahogyan azt többször is megírtuk, a medve május végén először Nógrád megyében bukkant fel, majd dél felé tartva többek között Abony, Kocsér, Tiszaalpár térségében figyelték meg. Miután Tömörkénynél és Dóc közelében is látták, pénteken éjfél előtt a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be, azt követően, hogy Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója altatólövedékkel elkábította. A 2-3 éves állatott a Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönítő helyiségében helyezték el, enni és inni kapott.

A 80-100 kilogrammos medve láthatóan kimerült az elmúlt két hétben megtett 250-300 kilométeres út során. Az igazgató korábban az MTI-nek elmondta, hogy a medve viselkedése a szakembereket is meglepte, túlságosan szelídnek, békésnek tűnik.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top