Ha azt halljuk, hogy valaki hollywoodi vagy legalábbis amerikai színész, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az illető a forgatások után a kacsalábon forgó palotájába megy haza, és a Los Angelest átszelő úthálózaton egy nyitott tetejű Ferrari motorját bőgeti. Bár kétségtelenül léteznek színészek, akik ilyen vagy legalábbis ehhez hasonló életet élnek, a nagy átlagot nézve ez egyáltalán nem jellemző: a szakmai szervezetek felmérései szerint az Amerikában dolgozó bő hatvanhatezer színésznek csupán a felső tíz százaléka tud jómódban megélni a hivatásából. És már ők sem mindannyian sztárok: az igazi filmcsillagok mellett ide tartoznak az ismertebb nevű, arcú karakterszínészek, mert őket gyakran foglalkoztatják, illetve azok is, akik a tévésorozatos szerepléseiknek vagy rendszeres szinkronmunkáiknak hála folyamatos és hosszú távú bevételre számíthatnak.
Az utóbbit nagyon meg kell ám becsülni a filmszakmában, ahol jellemzően rövid távú szerződéseket kötnek az emberrel, és könnyen lehet, hogy az egyik hónapban még dúskálsz a pénzben, a következő ötben viszont egyáltalán nem kapsz munkát. Ilyen körülmények között nagyon nehéz egy színésznek a megélhetést tervezni, ezért sokan több évnyi próbálkozás után abba is hagyják az egészet. Aki viszont marad, az tudja, hogy rengeteg lehetőség van színészként pénzt keresni még úgy is, ha épp nem sikerül kifogni egy film- vagy sorozatszerepet.
A pénz jó, a lehetőség kevés
Ha film- vagy tévészínész szeretnél lenni Amerikában, jellemzően két hely van, ahol hosszú távon megkeresheted a megélhetésed: Los Angeles és New York. Alkalmi forgatások, színházi és reklámmunkák persze máshol is vannak, de aki vinni akarja valamire ebben a szakmában, az inkább előbb, mint utóbb a két város valamelyikébe költözik. Könnyű kenyérre viszont így sem lehet számítani: a legtöbb színész hamar belátja, hogy képtelen lesz megélni pusztán abból, hogy filmekben és sorozatokban játszik, mert ha kap is szerepet, az órabére jellemzően negyven dollár körül lesz (ennyire jön ki ugyanis az átlag a színészet minden területét – rövidfilmeket, filmeket, tévésorozatokat, színházi munkát, reklámokat – figyelembe véve). És hiába, hogy később, amikor már jobban fut a szekér, ez akár az óránkénti száz dollár körüli összeget is elérheti – bár elmondva nyilván jól hangzik a dolog, ha számításba vesszük mellé azt is, hogy mondjuk egy vendégszereplés egy sorozat valamelyik epizódjában alig néhány napnyi munkával jár, már nem is annyira csillogó a történet.
Márpedig Hollywoodban egy tévésorozat (egy, vagy maximum néhány rész erejéig szóló) vendégszerepéért is öldöklő küzdelem folyik a meghallgatásokon, mert a legjobban fizető melóknak a filmek és a sorozatok, valamint a reklámok számítanak, az összes többi lehetőség (színház, vidámpark, céges fellépések stb.) messze lemaradva követi őket. A jövedelmi különbségek hatalmasak is: a szakma legrosszabbul fizetett képviselői alig tíz dollárt keresnek óránként (az ennyire alacsony díjazást a nagyon csekély költségvetésű filmeknél, jellemzően a rövidfilmeknél engedélyezik a szabályozó szervek), a felső határ viszont a csillagos ég, hiszen a sztárok a fizetésen túl akár a bevételből való részesedést is kiharcolhatnak maguknak. Az egyenlőtlenségeket a szakszervezetek hivatottak enyhíteni, de csodát tőlük sem lehet várni.
A szakszervezet az atyaúristen
Mivel a színészek a befutásuk előtt az idejük nagy részét azzal töltik, hogy meghallgatásokra járnak, és elég kicsi az esély arra, hogy minden hónapban megcsípjenek valamilyen szerepet maguknak, a szakszervezetek a tarifáikat úgy határozták meg, hogy ha valakinek összejön egy néhány napos szerep egy filmben vagy sorozatban, az azzal keresett pénzből szerényen bár, de egy hónapig meg tudjon élni. Más szóval minél kevesebb napra szerződtetsz valakit, a napidíja annál magasabb lesz. A 2016-os szakszervezeti bértábla alapján a sorozatban vagy filmben egy napra szerződtetett színésznek 933 dollárt kell fizetni, de ha 3 napnál többre veszik igénybe a szolgálatait, a napidíja is lecsökken 886 dollárra, a teljes hétre szerződtetett színész pedig egyheti munkáért garantáltan 3239 dollárt tehet zsebre. Ezek a számok akkor kúsznak feljebb, ha a szerep ének- vagy tánctudást is igényel.
Mivel a tévésorozatok hosszú ideig forognak, a producereknek lehetőségük van annál lejjebb vinni az árat, minél több hétre szerződtetik a színészt. Ha valakit 10 és 19 hét közötti időszakra szerződtetnek, elég neki hetente 2780 dollárt fizetni, ha pedig több mint húsz hétről van szó, a heti díjazás 2314 dollárra csökken. Ugyanakkor még ez is jóval több, mint amit színpadon lehet keresni, ott ugyanis a heti fizetés általában 236 és 684 dollár között mozog – bár az is tény, hogy a filmekhez képest a színház hosszabb távú megélhetést ad.
A stúdiófilmektől a sorozatokig
Ha valaki még nem sztár, de már komolyabb filmográfiát tud felmutatni, és a szakmában elismert, az ára is elmozdulhat felfelé a kötelező szakszervezeti tarifáktól. Ilyen esetekben a fizetést már leginkább az határozza meg, hogy emberünk milyen jellegű produkcióhoz szerződik. A legjobban a nagy hollywoodi stúdiófilmek fizetnek: nem csoda, hogy jó nevű karakterszínészek csapatai ácsingóznak arra, hogy olyan ócskaságokban szerepeljenek, mint a Transformers-filmek vagy épp A szürke ötven árnyalata. Az ilyen produkciók egy karakterszínésznek ritkán jelentenek komoly kihívást és szakmai megbecsülést, viszont a zsírosabb fizetések miatt még az is örömmel beáll a sorba ostoba (vagy kevésbé ostoba) blockbustereket készíteni, aki maga soha nem nézne meg egy ilyen filmet önszántából.
Aki a filmszakmában keres magának színészi kihívásokat, az manapság vagy a tévébe megy, vagy független filmekhez szerződik. Utóbbiak jellemzően nem fizetnek annyira jól, viszont van náluk némi sansz arra, hogy amennyiben jól sikerülnek, komolyan emelik a résztvevők szakmai presztízsét, ami később már könnyen pénzre váltható. A tévésorozatok első évadaiban jellemzően szintén nincsenek annyira nagy összegek, de ha valamelyik sikeres lesz, és további évadokat rendelnek belőle, a fizetések is jelentősen megugranak. A Trónok harca fontosabb szereplői most már több százezer dollárt keresnek epizódonként, pedig a széria indulásánál ennek csak a töredékét kapták kézhez. A tévé az a hely, ahol a kevésbé ismert arcok is komolyabb pénzekhez juthatnak egyszerűen azért, mert az évadok során a nézők azonosulnak egy színésszel és a karakterével, a kirúgás és a csere pedig komoly kockázattal jár, így a gyártók jellemzően inkább a busásabb fizetések kicsengetése mellett döntenek.
A költségek
Színésznek lenni Amerikában persze nemcsak azzal jár, hogy az ember elmegy a meghallgatásokra, megkapja, majd leforgatja a szerepét, és hazaviszi a pénzt: az alapvető megélhetés (lakás, étel-ital, közlekedés…) mellett több költséggel is számolni kell. A legnagyobb tételt ebből az ügynök jelenti, akit nem lehet megspórolni, mert nélküle ma lehetetlen boldogulni a szakmában: ő kutatja fel a színésznek való forgatókönyveket és projekteket, és ő az, aki leszervezi neki a meghallgatásokat. Ezért jellemzően tíz százalék körüli részesedést tesz zsebre, de ez simán lehet ennél több is, egészen húsz százalékig bezárólag. A jó hír az, hogy amikor épp nincs munka, nem kell fizetni az ügynöknek – adózniuk viszont persze a színészeknek is kell, és még ott vannak azok a tételek is, amik kifejezetten a szakmára jellemzők.
Ha az adott színész nem épp a speciális testalkata miatt keresett, akkor sokat kell például edzenie, hogy jó formában legyen, és a különféle edzőtermi bérletekre nem kis pénzt lehet elkölteni. A Hollywoodban hétköznapinak számító, amúgy különleges diéták, illetve a hagyományostól eltérő étkezési szokások is növelik a költségeket, és arról már ne is beszéljünk, hogy a berozsdásodás ellen időnként még a legnagyobbak is felkeresnek egy színésztrénert, akivel szakmai gyakorlatokat végezve formában tarthatják magukat. A nőknek (de valamilyen szinten a férfiaknak is) kiemelten fontos adniuk a megjelenésre, szóval az ember színészként jellemzően többet költ sminkre és fodrászra is a nagy átlagnál, és a ruhatárra is nagyobb összegeket kell fordítania.
Az álomig vezető út
Akik nem kapnak jól fizető filmes vagy sorozatos munkát, azoknak is meg kell élniük valamiből. Színészként több lehetőség is rendelkezésre áll. Az egyik a színház, ami mondjuk L.A.-ben nem túl jövedelmező terület, New Yorkban viszont már sokkal kecsegtetőbb megoldás. Aztán ott vannak a reklámok is, amelyek szakmailag ugyan nem túl vonzók, de cserébe legalább jól fizetnek. Ha pedig nagyon rossz a helyzet, még mindig el lehet menni statisztálni, bár ilyenkor az ügynökök előtt nem árt titkolózni, ugyanis ők jellemzően nem szeretik, ha egy színészük a statisztáknak járó jóval kisebb pénzért adja el magát.
Az idősebb, tapasztaltabb színészek azzal is kereshetnek pénzt, ha náluk kevésbé rutinos kollégáikat oktatják, de lehet jövedelmet szerezni szinkronizálással, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek narrációjával és hangoskönyvek felmondásával is. Emellett a vidámparkok is örömmel alkalmaznak színészeket a gyerekek és családok szórakoztatására, sok cég vesz fel színészeket gyerekzsúrokra, és ott vannak a különböző multik belső használatra készített oktatóvideói is, amelyekhez szintén jól tud jönni pár színész. Persze ezek az állások is gyorsan betelnek, így a többség kénytelen a színészeten túl más típusú munkát is vállalni. Ez lehet a pincérkedéstől kezdve az áruházi eladói pozíción át a hostesskedésig gyakorlatilag bármi, a lényeg csupán az, hogy a munkaidő elég rugalmas legyen ahhoz, hogy a meghallgatásokra el lehessen menni, és a néhány napos forgatások is beleférjenek. Ha pedig ennél többre van szükség, a felmondás úgyis elkerülhetetlen. Az álmokért arrafelé is meg kell dolgozni.