Szabadidő

Sörétes puskával lőttek meg egy fehér gólyát Hajdúszoboszlón – fotó

Idén ez már a második fokozottan védett madár, amelyet meglőttek.

Sörétes puskával lőttek meg egy fehér gólyát Hajdúszoboszló határában. Amikor a madárra rátaláltak, nem tudott repülni, sétált, de minden harmadik lépésnél összerogyott. A gólyát a hortobágyi Madárkórházba szállították, itt derült ki, hogy a madarat puskával lőtték meg. A gólyának több csontját is eltörték a bal szárnyában a sörétek.

A gólyát a Madárkórház orvosai szerencsére időben ellátták, azóta már jobban van. A lövedékeket eltávolították és átadták a rendőrségnek.

Teljesen le vagyunk döbbenve. Idén a parlagi sas után ez már a második fokozottan védett faj (nem is beszélve a tucatnyi nem fokozottan, de védett madárról), melyet még csak nem is képzetlenek légpuskával, hanem egyenesen vadász- és fegyvervizsgával rendelkezve, éles lőfegyverrel sebesítettek meg. Ebben az esetben is szándékosságról van szó. Itt már nem mentség, hogy »hát nem tudtam…« Hogy vadászat közben bárki lövést leadhasson, előtte meg kell győződjön a célpont fajáról, ivaráról, lőhetőségi állapotáról, valamint arról, hogy a lövés irányában bármi más előfordulhat-e. Valószínűleg meggyőződött minderről, és hát mégis….

– olvasható a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány Facebook-oldalán, ahol fotókat is közöltek a madárról.

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány, Hortobágy, Hungary. 73,279 likes · 3,081 talking about this · 3,054 were here. Sérült madár bejelentése...

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány, Hortobágy, Hungary. 73,278 likes · 3,182 talking about this · 3,053 were here. Sérült madár bejelentése...

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány

Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány, Hortobágy, Hungary. 73,279 likes · 3,081 talking about this · 3,054 were here. Sérült madár bejelentése...

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top